László Csaba életrajza
László Csaba, a pénzügyi tárca vezetője hétfőn az Országgyűlés előtt letette a miniszteri esküt.
2002. május 27. 15:22
László Csaba 1962. október 4-én született Debrecenben.

1986-ban diplomázott a Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd a pénzügyi tanszéken 1992-ben egyetemi doktori címet szerzett. 1993-ban Tokióban angol nyelvű okleveles könyvvizsgálói képesítést nyert. 2000-ben tőzsdei szakvizsgát tett.

Pályafutását 1986-ban a Pénzügyminisztériumban kezdte, 1989-től osztályvezető, 1993-tól a külgazdasági főosztály helyettes vezetője volt. 1995-ben az Államháztartási Reform Titkárság főosztályvezetőjeként dolgozott.
A Horn-kormányban 1995-től több mint három évig töltötte be a Pénzügyminisztérium államháztartási ügyekért felelős helyettes államtitkári tisztségét, majd ezután, már az Orbán-kormány idején, 1999 júniusáig a tárca közigazgatási államtitkáraként dolgozott. Közben a minisztérium szóvivője, 1995 és 1999 között a pénzügyminiszter képviseletében a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottsági tagja is volt.

1999-2000-ben a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, majd az ABN AMRO Magyar Bank Rt. vezérigazgató-helyettese, az igazgatóság tagja. 2001-től a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. vezérigazgató-helyettese és szintén az igazgatóság tagja volt.
1998-1999-ben a Nemzetközi Valutaalap munkatársa, az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatótanácsi tagja.

1998-tól oktat a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.

Pártonkívüli.

Nős, két leánya van.

(MTI nyomán)

Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó