Őrizetbe vették Simon Gábort! - hamis útlevéllel csalt?
Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség.
Utoljára frissítve: 2014. március 10. 15:20
2014. március 10. 14:35

Simon Gábort a kihallgatása után őrizetbe vették - közölte Keresztes Imre főügyész.

Az újonnan közölt megalapozott gyanú lényege szerint Simon Gábor egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis, egy dél-afrikai országban (bissau-guineai útlevél - a szerk.) kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - írta Keresztes Imre a közleményben.

A korábbi, még február 18-i gyanúsításon túl Simon Gáborral a 2014. évi vagyonnyilatkozatával összefüggésben újabb hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúját is közölte az ügyészség, mivel a gyanúsított ezt az okiratot is úgy adta át az Országgyűlés mentelmi bizottságának, hogy abban nem tüntette fel be nem vallott jövedelmét.

A főügyész tájékoztatása szerint Simon Gábor a gyanúsítotti kihallgatáson tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és a gyanúsítással szemben panasszal élt. "Az ügyészség azért döntött a gyanúsított őrizetbe vétele mellett, mert a nyomozás adatai alapján megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával, elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint - az újabb bűncselekmény elkövetésére is tekintettel - megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el" - indokolta a kényszerintézkedést Keresztes Imre.

A Magyar Nemzet február 4-én forrásmegjelölés nélkül írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését a Központi Nyomozó Főügyészség által tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként. A Legfőbb Ügyészség akkor közölte: Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben, akkori árfolyamon, 228 millió forintnyi összeg volt.

A főügyészség február 18-án hallgatta ki gyanúsítottként Simon Gábort adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint két rendbeli magánokirat-hamisítás vétségével. 

* * *

A Népszabadság információi szerint az MSZP volt elnökhelyettesét azután vették őrizetbe, hogy a rendőrség egy hete házkutatást tartott Welsz Tamás érdi lakásában. Welsz, aki a hányatatott sorsú magyar légitársaságnál, a Sólyom Airways vevőjeként került pár hónapja a figyelem középpontjába, hosszabb ideje Simon pénzügyi bizalmasa volt.

Wels lakásán olyan papírokat is találtak, amelyeket a 240 milliós osztrák számla fedősztorijának alátámasztásához készítettek. A dokumentumok szerint a nagy botrány kiváltó bécsi számlán található pénzt, amelyet Simon, a botrány kirobbanása után leadott, módosított vagyonnyilatkozatában sem tüntetett fel, mint sajátját, uruguayi eredetű kezelt vagyonként akarták a hatóságok előtt bemutatni. A széfben a hamis dokumentumok mellett több tíz millió forint értékű pénzkötegeket is találtak.

Welsz már egy ideje egyébként a hatóságok látókörében volt. Egy panamai csalás miatt az Interpol körözi, ennek ellenére a rendőrség eddig nem vette őrizetbe, szabadon mászkálhat. Ezen kívül a III. kerületben lopás miatt is folyik eljárás, amelyben információnk szerint ő is érintett.

A férfi Afrikából szerzett útleveleket, melyeket aztán itthon, elsősorban vállalkozóknak értékesített. Az útlevelekben elég volt kicserélni a fényképet és az illető már egy másik néven gond nélkül nyithatott valahol bankszámlát. Welsz Tamásnak például Tom Wallace néven volt ilyen útlevele.

Welsz családja révén jó titkosszolgálati kapcsolata volt és több olyan zavaros ügyletben volt benne, amelyben a hatóságokat is informálta. Emellett baloldali politikusokkal, köztük Simonnal is kapcsolatban állt, az MSZP volt elnökhelyettesét évek óta ismeri.

Amióta azonban az Interpol körözi, "befagytak" az üzleti vonalai. Afrikába pedig azért nem mehet, mert információnk szerint az ottani embereivel elszámolási vitába keveredett az útlevelek miatt. 

MTI
  • Nemzeti ügy segíteni a keresztényeknek
    Politikai nézettől függetlenül magas a kormány üldözött keresztényeket segítő tevékenységének támogatottsága, a lakosság mintegy kétharmada ért ezzel egyet a Nézőpont Intézet felmérése szerint. A kutatás eredményeiből kiderül: a magyarok közel háromnegyede szerint a szülőföldjükön kell segíteni a vallásuk miatt üldözötteket.
  • Áder: Ne tévesszünk mértéket, amikor klímakatasztrófáról beszélünk
    Helyes, hogy Magyarország felelősségét és tennivalóit is vizsgáljuk, amikor a fenyegető klímakatasztrófáról és a megteendő intézkedésekről beszélünk, de ne tévesszünk mértéket – mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Sorsdöntő öt év vár Európára
    Ha a számok nyelvére fordítjuk le azt, ami az elmúlt években történt, akkor az iszlám terjedése Nyugat-Európában már elérte a kritikus szintet.
MTI Hírfelhasználó