Fürst lehet a másik gyanúsított?
A Hír Televízió értesülése szerint Fürst György, a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere lehet a Simon-ügy másik gyanúsítottja.
2014. március 26. 10:17

A Központi Nyomozó Főügyészség korábban azt a tájékoztatást adta, hogy Simon Gáboron kívül, egyesítés folytán két újabb gyanúsítottja lett az ügynek. A gyanúsítottakat az ügyészség nem nevezte meg, és ezt jelenleg sem kívánjuk megtenni. Vagyis arra vonatkozóan, hogy hány gyanúsítottja van az ügynek és kik ők, nem nyilatkozunk, az ezzel kapcsolatban megjelent sajtóinformációkat pedig nem kommentáljuk – közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Ingatlanpanama

Fürst György korábban a terézvárosi ingatlanpanamák és a tilosban parkoló százmilliós Rolls-Royce Phantomja miatt került reflektorfénybe.

A Magyar Nemzet 2012-ben megírta, a főváros V. kerületében hatszor büntették meg, amiért a körülbelül százmillió forintot érő Rolls-Royce Phantomjával tilosban parkolt. A cégbírósági adatbázisból az is kiderült, miből telhetett a Fürst BEAST–1 rendszámú luxuslimuzinra a Centrum Parkoló Kft. volt vezérigazgatójaként és Terézváros egykori szocialista alpolgármestereként is elhíresült Fürstnek. Az adatbázis szerint ugyanis öt olyan cégben töltött be vezető tisztséget, amelynek hátterében offshore cégek állnak. Így például a követelésbehajtással is foglalkozó Federal Zrt.-nek és a T57–Express Kft.-nek három dominikai társaság a tulajdonosa, az Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. egyedüli részvényese mögött pedig dominikai, ciprusi és Seychelle-szigeteki cégekből álló hálózat húzódik meg.

Fürst neve a terézvárosi ingatlanpanamák kapcsán is előkerült. Verók István volt szocialista polgármestert és húsz társát, köztük Fürstöt és a teljes korábbi MSZP–SZDSZ-frakciót, illetve három volt jegyzőt hűtlen kezeléssel gyanúsítottak meg 2012 júniusában. A nyomozók gyanúja szerint áron alul, versenyeztetés és részben értékbecslés nélkül adtak el három Andrássy úti ingatlant, valamint több önkormányzati tulajdonú tetőtéri lakást. Az értékesítéssel több mint kétmilliárd forinttal károsíthatták meg a VI. kerületi önkormányzatot. Fürst és Verók neve Andrássy úti palotaeladással kapcsolatban is előkerült.

Korábban az Index és a Heti Válasz arról is írt, hogy a politikus George First Curtis néven egy hamis okmánnyal akart számlát nyitni abban a Magnet Bankban, ahol Simon Gábor is számlát nyitott. Nem ez lenne az első eset, hogy Fürst György afrikai okmányt használ. 2009-ben egy közép-afrikai köztársaságbeli diplomata-útlevéllel akart kibújni a terézvárosi ingatlanpanama-ügy alól, de nem kapott diplomáciai mentességet.

MNO/HírTV nyomán