A Vatikán közölte a szentté avatási szentmise programját
A római Szent Péter téren vasárnap tíz órától kezdődik XXIII. János és II. János Pál szentté avatási szentmiséje.
2014. április 24. 21:53

A római Szent Péter téren vasárnap tíz órától kezdődik XXIII. János és II. János Pál szentté avatási szentmiséje, de a misére való készülés már kilenc órától megkezdődik - mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő sajtótájékoztatóján.

A Szent Péter téren vasárnap kilenc órától fél órán át a papok és hívők az isteni irgalmasság rózsafüzér imájával készülnek a szentmisére. II. János Pál 2000-ben, a lengyel Faustina Kowalska szentté avatásakor hirdette ki, hogy a húsvét utáni második vasárnap az isteni irgalmasság napja lesz.

Fél tíztől tíz óráig a mindenszentek litániája csendül fel. A Szent Péter téri szabadtéri oltár közelében felsorakozó kórusok között lesz a Sixtus-kápolna kórusa, a római és a (XXIII. János szülőhelyének számító) bergamói egyházmegye kórusa, valamint a krakkói filharmonikusok kórusa.

A szentmise tíz órakor kezdődik. Ferenc pápa vezetésével az egyházfővel koncelebráló papok a Szent Péter-bazilika előtt felállított oltárhoz vonulnak.

130-150 bíboros és 1000 püspök koncelebrál az egyházfővel. A Ferenc pápához az oltárnál legközelebb álló, jelentősebb koncelebrálók között lesz Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke, Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, II. János Pál egykori személyi titkára és Francesco Beschi, Bergamo püspöke - mondta Federico Lombardi.

Az áldoztatást a Szent Péter téren 600 pap végzi, a koncelebráló papoknak 70 diakónus adja át az ostyát, a Szent Péter tér és az Angyalvár közötti sugárúton további 200 pap áldoztat. A kanonizáció rítusa Ferenc pápa elhatározásából egyszerű és nem túl hosszú lesz - mondta a szóvivő. Angelo Amato bíboros, a szentté avatási kongregáció prefektusa háromszor egymás után arra kéri a pápát, avassa szentté XXIII. Jánost és II. János Pált. Az egyházfő ezt követően latinul elmondja a hagyományos szentté avatási formulát.

A két néhai szent pápa relikviatartóit bemutatják és a két szenthez közel álló személyek az oltárhoz viszik. XXIII. János ereklyetartóját rokonai és Bergamo város más képviselői viszik. Lombardi atya elárulta, hogy még nem tudják, ki viszi II. János Pál ereklyetartóját. Lehet, hogy azok, akikkel a lengyel pápa csodát tett, vagyis a pápához intézett imával meggyógyult Marie Pierre-Simon Normand francia nővér és Floribeth Mora Díaz Costa Rica-i asszony, akik részt vesznek a szentmisén.

II. János Pál relikviatartója ugyanaz lesz, mint a 2011-es boldoggá avatásán volt, és XXIII. Jánosnak ugyanilyen ereklyetartót készítettek. XXIII. János testéből egy apró darab került az ereklyetartóba, II. János Pálnak pedig néhány csepp vére.

A szentté avatási kongregáció prefektus bíborosa hálát ad Ferenc pápának a szentté avatásért, felcsendül az örömének, és innentől tovább folytatódik az ünnepi szentmisék rendes menete. Az evangélium részleteit görög és latin nyelven olvassák fel. A szentekhez intézett imákban már XXIII. Jánost és II. János Pált is megemlítik. A szentmise már délre, a Mennyek királynője (Regina coeli) imára véget érhet - mondta Lombardi atya.

A szentmise után a tervek szerint Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika előtti lépcsősoron vagy a bazilikában fogadja a delegációkat.

A szentmisén - az oltárral szemközti - bal oldali szektorban 6000 papnak tartanak fenn helyet, a jobb oldalon az ugyanekkora létszámú hivatalos delegációknak. Lombardi bejelentette, csütörtökig 93 olasz és külföldi delegáció jelentkezett be, közöttük 35 uralkodó, államfő és miniszterelnök van. Jelen lesz Giorgio Napolitano olasz államfő és Matteo Renzi miniszterelnök, valamint az EU magas rangú küldöttsége. Szokás szerint a delegációk nem a Vatikán meghívására érkeztek, hanem önként jelentkeztek a szentté avatáson való részvételre - magyarázta Lombardi atya. Hozzátette: anglikán, ortodox és zsidó delegációkat is várnak.

Ami XVI. Benedek pápa részvételét illeti, Federico Lombardi egyelőre nem tudta megmondani, a nyugalmazott pápa jelen lesz-e. "Meghívtuk, és a meghívást örömmel fogadta, de csak az utolsó pillanatban tudjuk meg mi is, hogy részt vesz-e a szentté avatáson" - fogalmazta meg a szóvivő. A szentmise után a hívők XXIII. János és II. János Pál sírjához járulhatnak a Szent Péter-bazilika altemplomában. Hétfőn hálaadási szentmisét mutatnak be a Szent Péter téren.

hirado.hu - MTI
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó