Ezt üzeni a kettős szentté avatás
Különböző karakterek is tudják az egyházat szolgálni - Ferenc pápa ezt üzeni a kettős boldoggá avatással.
2014. április 25. 15:03

Különböző karakterek is tudják az egyházat szolgálni - Ferenc pápa ezt üzeni a kettős boldoggá avatással. A hétvégén a Vatikánban szentté avatják II. János Pál és XXIII. János pápát.

A hétvégén a Vatikánban szentté avatják II. János Pál és XXIII. János pápát. Dr. Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: mindkét pápa fontos a rómaiaknak, akik egymillió zarándokot várnak az eseményre.

Szerdahelyi Csongor, a Ferences Sajtóközpont vezetője arra hívta fel a figyelmet: a szentté avatáshoz általában szükséges egy-egy „bizonyított” csoda, II. János Pál esetében megvan mindkettő, XXIII. János esetében azonban a második csodát illetően nem jutott el az eljárás a bizonyításig, Ferenc pápa meglepetésszerűen úgy döntött, e nélkül is megtartják a ceremóniát. Mindezt azzal indokolta, hogy XXIII. János életműve, a II. vatikáni zsinat önmagában egy csoda.

Beszélt arról is: nagyon különböző két személyiségről van szó. XXIII. János egy paraszti származású, nagyon közvetlen ember volt, le akart egyszerűsíteni mindent az egyházban, ami nem tartozik a „lényeghez”, ő az atyja a II. vatikáni zsinatnak.

II. János Pál egy diktatúrából érkezett Szent Péter székébe, az egyház örökségének nagy tisztelete ugyanúgy jellemezte, mint a hatalmas tömegekkel való kapcsolatteremtés. Egy erőskezű, határozott, tekintélyt parancsoló pápa volt, aki ugyanakkor a fiatalok kedvencévé is vált. Két alapvetően hasonló, de árnyalatokban különböző karakterek voltak. Ferenc pápa pedig üzen azzal, hogy a különböző karakterek is tudják az egyházat szolgálni. Pápák kettős szentté avatására egyébként nem volt példa még a történelemben – jegyezte meg.

Dr. Tóth Tamás arról beszélt: nyilvánvaló, hogy II. János Pál pápa életműve sokkal élőbb, ugyanakkor XXIII. János üzenete nagyon mélyen begyökerezett a katolikus hívők eszmeiségébe. A két pápa szentté avatásának üzenete nagyon fontos a katolikus egyház számára, ezt az emberek értik, és szeretnék ápolni.

XXIII. János megnyitotta, majd az első évében vezette a II. vatikáni zsinatot, aztán meghalt 1963-ban. Nem ő fejezte be a zsinatot, de „sínre tette”, beengedte a friss levegőt az egyház jelképes termébe, a XX. század második feléhez felzárkóztatta a katolikusokat – mondta Szerdahelyi Csongor, aki hangsúlyozta: a megőrzés és a továbblépés feszültsége mindig ott van az egyházban, XXIII. Jánosnak pedig volt bátorsága értékelni, mi az, ami megváltoztatható, és ami örök értéke az egyháznak.

II. János Pál pontosan látta, hogy nincs erkölcsi alapja és létjogosultsága a kommunista diktatúrának – mondta Szerdahelyi Csongor. Dr. Tóth Tamás hozzáfűzte: az egyház általában óvatos a boldoggá avatási ceremóniával, a II. János Pál iránti tisztelet azonban rendkívül erős nemcsak Rómában, hanem az egész világon, az általa közvetített életszentség pedig mindannyiunk számára nagy példa.

hirado.hu - Kossuth Rádió, 180 perc
MTI Hírfelhasználó