A zarándokok ismét ellepték a Vatikánt
A XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatására érkezett zarándokok közül sokan Rómában maradtak, hogy részt vegyenek a Szent Péter téren hétfőn bemutatott hálaadási szentmisén is.
2014. április 28. 12:48

Az Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi általános helynöke által celebrált misére ismét megtelt zarándokokkal a Szent Péter tér és a Vatikán környéke, ugyanis a vasárnapi szentté avatásra érkezett zarándokok közül több százezren maradtak Rómában.

A többségében olasz és lengyel hívők előtt Comastri bíboros köszönetet mondott Lengyelországnak a "kitartó hitéért". A koncelebráló Stanislaw Dziwisz krakkói érsek, aki közel negyven éven át II. János Pál személyi titkára volt, "a lengyel föld fiának" nevezte a néhai pápát, aki "második hazájának tartotta Itáliát, de minden népet sajátjának érezte". Dziwisz bíboros hozzátette: II. János Pál a XXIII. János által összehívott II. Vatikáni Zsinat útján haladva az egyházat "a kereszténység harmadik évezredébe vezette át".

A kettős szentté avatást az egyház "megújulása" jelképének nevezte Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke az Il Messaggero című római napilapban hétfőn megjelent cikkében. A Corriere della Sera azt hangsúlyozta, hogy vasárnap a négy pápa (a szentté avatott két néhai pápa, a jelenlegi egyházfő, Ferenc pápa és a szentté avatáson részt vevő XVI. Benedek nyugalmazott pápa) napja volt, de Szent Péternek csak egy utódja van, Ferenc pápa. A napilap arra emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt a világsajtó még azért jött Rómába, hogy a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatása miatt kirobbant Vatileaks-botrányról írjon. "Ez már nagyon távolinak tűnik (...) ma az egyház Ferenc pápa", aki a szentté avatási szentmise homíliájában már az októberi püspöki szinódus családügyi döntéseiről beszélt - jegyezte meg a Corriere.

XXIII. János és II. János Pál közös szentté avatását Ferenc pápa "remekművének" nevezte José Saraiva Martins bíboros a La Repubblicának.

A még az olasz fővárosban levő jelentős számú zarándok miatt a Vatikánban és Rómában továbbra is kiemelt a biztonsági készültség, valamint a római repülőtereken és vasútállomásokon is.

Ignazio Marino, Róma főpolgármestere hétfőn azt hangoztatta, hogy az olasz főváros a vasárnapi rendkívüli eseményen "kiválóan" szerepelt. Marino szerint másfél millió zarándok volt egész Rómában. A hatalmas tömegben 1672 ember szorult elsősegélyre, 130 személyt vittek kórházba. 15 zsebtolvajt tartóztattak le.

Ferenc pápa hétfőn I. János Károly spanyol királyt és feleségét fogadja a Vatikánban, a VI. Pál audiencia-terem melletti fogadószobában.

Az olasz sajtó számos fényképpel illusztrálta, hogy a szentté avatáson résztvevő bíborosok és magas rangú politikusok is fényképezőgépekkel és mobiltelefonokkal készítettek selfie-ket Ferenc pápa társaságában. Az egyházfő pedig, miközben a pápamobillal a zarándokok tömegében haladt, az emberek között felismerte egyik ismerősét és a lehető legtermészetesebb módon a kezével mutogatta el neki, hogy később telefonon felhívja.

MTI nyomán
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • Hazánk első szuperszonikus kutatórakétája
    Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön - közölte az MTI-vel pénteken a projekt főtámogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
  • Nekünk Magyarország biztonsága az első
    Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
  • Szijjártó: FARE önkéntes munkásőrök csoportja
    Szijjártó Péter nonszensznek nevezte a szervezet tevékenységét, és reményét fejezte ki, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke „megszabadítja az európai futballt ettől a munkásőr-szervezettől, mert ezek csak bajt okoztak, meg bajokat is fognak okozni”. „Jól látszik, hogy fogalmuk sincsen a világról, és halvány fogalmuk sincsen a magyar történelemről” – emelte ki.
MTI Hírfelhasználó