Két hét múlva lesz az EP-választás
Május 25-én több mint 8 millió választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.
2014. május 11. 10:35

A választás egyfordulós, a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok nyolc lista közül választhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: Magyar Szocialista Párt, Seres Mária Szövetségesei, Fidesz-KDNP, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt, Jobbik, Lehet Más a Politika, Együtt-PM, Demokratikus Koalíció.

Az ANY Biztonsági Nyomdában (korábban Állami Nyomda) már nyomtatják a szavazólapokat. A Nemzeti Választási Iroda arra számít, hogy a részvétel alacsony lesz és a 8 millió 53 ezer választópolgárnak kevesebb mint a fele megy el voksolni, ezért mindössze 7,8 millió szavazólapot nyomtatnak.

A május 25-i szavazáson a választópolgárok valamivel több mint tízezer hazai szavazókörben, valamint 97 külképviseleten személyesen szavazhatnak. A szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda vasárnapi adatai szerint 16 ezer pártdelegált segíti a szavazás lebonyolítását.

Az EP-választás arányos választási rendszerben, listás szavazással zajlik. A választáson Magyarország területe egy választókerületet alkot, a mandátumkiosztás az úgynevezett legnagyobb maradék elve szerint történik. Nem kaphat mandátumot az a lista, amelyik a voksoláson nem kapja meg a szavazatok legalább 5 százalékát. A listáról a jelöltek a párt által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.

Két héttel a szavazás előtt több mint 4400-an jelezték, hogy valamelyik külképviseleten voksolnának. (Öt évvel ezelőtt a külképviseleti névjegyzékben valamivel több mint 3800-an szerepeltek, ebből 3400-an el is mentek szavazni.) A külképviseleti névjegyzékbe vételt május 17-én 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti település jegyzőjétől vagy online a www.valasztas.hu-n.

Az EP-választás sajátossága, hogy a Magyarországon lakóhellyel rendelkező uniós polgárok is szavazhatnak a magyar EP-listákra, a névjegyzékbe vételre pénteken 16 óráig volt lehetőség. A Nemzeti Választási Iroda 107 ezer európai uniós állampolgárt tájékoztatott arról, hogy választójogukat Magyarországon is gyakorolhatják az EP-választáson, közülük a vasárnapi adatok szerint 7200-an jelezték, hogy a magyar listákra voksolnának. Öt évvel ezelőtt 5500-an szerepeltek a névjegyzékben a szavazás napján.

Azok, akik nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen kívánnak voksolni, május 23-án 16 óráig kérhetik átjelentkezésüket, eddig ezt 11 ezren tették meg. Öt évvel ezelőtt 25 ezren jelezték a szavazás előtt, hogy nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen kívánnak voksolni.

MTI nyomán
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó