Molnár Zsolt megbukott
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke egy csütörtök esti televíziós műsorban jelentette be, hogy lemond minden párttisztségéről.
2014. május 15. 21:41

 A politikus az elmúlt napok „támadásaival” magyarázta a mostani döntését.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy lemondott az MSZP-ben betöltött budapesti tisztségeiről. A politikus elmondta, hogy „az elmúlt napok támadásai” hozatták meg vele ezt a döntést.

Molnár a műsorban beszélt arról is, már az országgyűlési kampány kezdetekor eldöntötte, hogy a következő tisztújításon nem fog semmilyen párttisztségért indulni az MSZP-ben, azonban az elmúlt napokban olyan cikkek láttak napvilágot és olyan támadások indultak ellene, melyek azt mondatják vele mint felelős vezetővel, hogy az ő személyével nem hozható össze az a széles összefogás Budapesten, amivel le lehetne váltani a Fideszt – magyarázta.

Mit tudhat Molnárról Werber?

Az interjúból kiderült, hogy a nemtelen támadások közé sorolja az MSZP korábbi választási gurujának, Ron Werbernek a minapi nyilatkozatát is, de azt mondta, hogy nem kívánja semmilyen módon minősíteni Werbert. Az izraeli szakember szó szerint azt mondta: „adjon hálát minden egyes napért, amikor nem nyitom ki a számat”. (A fenti mondat megjelenését követően egy nap telt el és Molnár máris lemondott).Egyébként az őt ért vádakat hazugságnak nevezte, de azt is hozzátette, nincs kikezdhetetlen politikus. Szerinte sokaknak lehet érdeke, hogy őt támadják. Hozzátette, hogy Budapest újraelosztása van napirenden, sokan szeretnék a várost megszerezni, megtartani.

Kapucnis múlt, szabadulóbulit, luxusnyaralás

Molnár az elmúlt napokban állítólagos szkinhedkapcsolatai miatt került a hírekbe. Az MNO mutatta be róla az ismert kapucnis fotót, ami 1992. október 23-án készült a Kossuth téren, amikor a tüntetők kifütyülték Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt. Később a szocialista politikus a tömeggel együtt átvonult a Szabadság térre, az MTV székháza elé. Sok szkinhed is volt köztük, akik közül többen Molnár Zsoltéhoz igen hasonló kapucnit viseltek. A politikus többször cáfolta, hogy szkinhed lett volna.

Molnár volt az is, aki „szabadulóbulit” szervezett Zuschlag János egyik vádlott-társának, amikor lejárt a börtönbüntetése.

Kevéssé ismert korábbi történés volt: az MSZP hórihorgas erős embere 2012 februárjában, míg a pártvezetés egy része a Miskolcról Budapestre tartó éhségmenetben gyalogolt, ő a Maldív-szigeteken töltötte szabadságát, s két bungalóra is ajánlatot kért.

MNO - ATV -MTI
  • Szomorú séta ezzel a Gergővel
    Azt, hogy máris zöldebb és szabadabb lett a főváros, szép szülővárosom, nem kérdés, azt csak a hülye nem érzi.
  • Karácsony Kommün
    Hát igen, nagy pártokhoz, vagy egy fővároshoz azért komoly vezetők is kellenek, kellenének. S ha nincsenek, jön a szakadék.
MTI Hírfelhasználó