Folytatódhatnak az MSZP elleni támadások a baloldalon
Az EP-választás a főpolgármester-jelölésre is hatással lehet: elemzők szerint az Együtt-PM-nek és a Demokratikus Koalíciónak most már egyáltalán nem érdeke, hogy az MSZP-s jelöltet támogassa.
2014. május 28. 09:17

Az EP-választás a főpolgármester-jelölésre is hatással lehet: elemzők szerint az Együtt-PM-nek és a Demokratikus Koalíciónak most már egyáltalán nem érdeke, hogy az MSZP-s jelöltet támogassa.

A szocialisták mostantól nem diktálhatnak a baloldalon - az Együtt-PM társelnöke, Szigetvári Viktor szerint ez is következik a vasárnapi eredményekből. Az EP-választás a főpolgármester-jelölésre is hatással lehet: elemzők szerint az Együtt-PM-nek és a Demokratikus Koalíciónak most már egyáltalán nem érdeke, hogy az MSZP-s jelöltet támogassa. Egy friss tanulmány szerint azonban nem csak az MSZP és a másik két párt, hanem Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon között is komoly érdekellentétek vannak.

Néma csend a szocialistáknál, önfeledt bulizás a Gyurcsány-pártnál, és vastaps Bajnai Gordonéknál - így fogadták a baloldali pártok az EP-választás eredményét. Közülük ugyan országosan az MSZP érte el a legjobb eredményt, de az általuk vártnál kevesebb szavazattal előzték csak meg vetélytársaikat. Budapesten a Demokratikus Koalíció nyerte a baloldali külön versenyt, Bajnai Gordonék előtt. Az MSZP csak utánuk következik a sorban.

Szigetvári Viktor az M1 Ma reggel című műsorában arról beszélt: diktálni próbáltak nekik a szocialisták, és leckéztetni őket. Az Együtt-PM társelnöke szerint ennek most vége.

A vasárnapi eredményekből az is kiderül, hogy csak úgy lehet esélye a baloldalnak az őszi főpolgármester-választáson Budapesten, ha újból összefognak, és közös jelöltet keresnek.

A szocialisták már megnevezték jelöltjüket, Horváth Csabát. Mesterházy Attila MSZP-elnök még a múlt héten is alkalmas jelöltnek nevezte Horváth Csabát. Bajnai Gordonék azonban már korábban is többször jelezték: az ő indulását nem támogatják.

Kedden Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke közölte: ők olyan közös jelöltet szeretnének, akit mindenki támogat, ez Horváth Csabára nem igaz. Azt is mondta: tárgyalnának a szocialistákkal, de egyelőre nem tudják, kivel kellene. "Jelenleg nincsen tárgyalópartner az MSZP-n belül, akivel tárgyalni tudnánk, hiszen ahhoz nyilván legitim vezetésre van szükség" – közölte Molnár Csaba, a DK alelnöke.

Szocialista források szerint a következő hetekben folytatódhatnak az MSZP elleni támadások, hiszen a DK-nak és az Együtt-PM-nek is az lehet az érdeke, hogy minél inkább legyengítse a szocialista pártot, hiszen így az önkormányzati választások előtt jobb tárgyalópozícióból kezdhetnék az egyeztetéseket.

A helyzetet bonyolítja, hogy - ahogy a Political Capital elemző cég értékeléséből kiderül - Gyurcsány Ferenc újra megkerülhetetlen lett a baloldalon, és hamar érdekellentétbe kerül majd a korszakváltást hirdető Együtt-PM-mel.

hirado.hu - M1 Hiradó