Megbukott Mesterházy Attila
Lemondott pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról csütörtökön Mesterházy Attila, aki jelezte, hogy nem kíván újraindulni az MSZP elnöki posztjáért.
2014. május 29. 13:17

Információk szerint Gyurcsány Ferenc a pártelnöki ambíciókat tervező Hiller István hátán térhet vissza.

Mesterházy Attila csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy lemond frakcióvezetői és pártelnöki posztjáról, majd jelezte, hogy nem kíván újraindulni. A politikus azt mondta, az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el az országgyűlési és az európai parlamenti választáson. Az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalja a teljes felelősséget – jelentette ki. Mesterházy a sajtótájékoztatóján arról nem beszélt, hogy vele együtt az elnökség is távozik-e. A politikus a rövid sajtótájékoztatója után távozott a teremből.

Hiller hátán térhet vissza Gyurcsány

Mesterházy távozásával nagy valószínűséggel Hiller István térhet vissza a párt élére, aki 2004-2007 között Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt volt az MSZP vezetője. Az egykori pártelnök előtérbe kerülésével Gyurcsányék befolyása jelentősen megnőhet az MSZP-n belül, így az egykori miniszterelnök visszatérését készítheti elő Hiller.

Gyurcsány már jelezte: ha Hiller nem kerül valamilyen vezető pozícióba, elkezdi átcsábítani a szocialista képviselőket, ami nem is lesz nehéz, hiszen előbb-utóbb mindenki át akar majd szállni valamilyen mentőcsónakba. Gyurcsány előtt már itt hatalmas tér nyílik majd, és csak idő kérdése, mikor falja fel az MSZP-t, ha az nem talál ki valamit. Most mindenesetre azok az előőrsök látszanak gyülekezni, amelyek a bukott miniszterelnöknek csinálják a helyet.

Mesterházy mindenkit meglepett

Bejelentése teljesen váratlanul érte az MSZP vezetőit, szerda este ugyanis még arról volt szó, hogy a csütörtök délutáni budapesti párttanácson elnökként vesz részt. Mesterházy senkit nem avatott be a döntésébe – tudta meg az Index. Az MSZP óriási meglepetésre csak 10,9 százalékos eredményt ért el a vasárnapi európai parlamenti választáson, amivel a harmadik lett a Fidesz és Jobbik mögött. Ekkor jelentette be Mesterházy, hogy az elnökség felajánlotta a lemondását. Ilyen gyengén a párt egyébként utoljára 1990-ben szerepelt. Megerősödött viszont Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója (9,75 százalék), és a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM is (7,25 százalék). Az MSZP a fővárosban már csak a negyedik legerősebb párt, mindkét baloldali riválisa megelőzte.

Horváth Csaba alelnök a bejelentés után azt mondta az Origónak, hogy Mesterházy a „legelegánsabb lépést” választotta a lemondással. Így ugyanis nyitva hagyott minden forgatókönyvet, vagyis a választmány ezután szombaton dönthet úgy, hogy elrendeli a teljes tisztújítást, de úgy is, hogy csak elnököt választ, és a tisztújítást később tartja meg. Horváth azt mondta, nem tudni, hogyan dönt majd a választmány, de olyan megoldás kell, „amely jól jelzi, hogy változás van”.

Az alapszabályon rágódtak

Az elmúlt napokban az MSZP alapszabályához való ragaszkodásával próbált meg a hatalom közelében maradni Mesterházy. A szocialista politikus azt állította, hogy komolyan gondolta az elnökség lemondását, ezért arra kéri majd a választmányt szombaton, hogy fogadják el azt. Ugyanakkor szerinte csak teljes tisztújítást tesznek lehetővé a párt szabályai. Ilyenkor a kisvárosi alapszervezetek vezetőit is újjá kell választani, a folyamat hónapokig tarthat.

„Én is komolyan gondoltam ezt a lemondást. Mindenki, aki ezt bejelentette, szintén komolyan gondolta. Ezért mondtam azt, hogy én is amellett vagyok, hogy fogadja el a választmány a lemondást, és akkor az egy teljesen világos, egyértelmű üzenetet tud küldeni a társadalomnak, hogy a szocialista párt megújul a vezetés tekintetében, és onnantól kezdve újult erővel vagy lendületet véve – ha szabad így fogalmazni – vág neki a következő kampánynak, majd utána a pártépítkezésnek” – mondta Mesterházy.

A teljes tisztújítást több korábbi vezető szocialista is ellenezte. Lendvai Ildikó a Hvg.hu-nak arról beszélt, hogy túl centralizált párt lett az MSZP. Kovács László pedig kitart amellett, hogy átmenetileg egy testület vezesse a pártot. A szocialisták korábbi elnöke a Hír TV műsorában azt mondta: hiába hivatkozik Mesterházy arra, hogy ez ellenkezik a szocialisták alapszabályával, meg lehet találni ennek a jogszerű módját is.

Horváth is lemondást sürgetett

A budapesti MSZP szerint le kell mondania Mesterházynak és az elnökségnek. Erről Horváth Csaba beszélt az ATV-n még szerda este. A szocialisták alelnöke szerint a párt válságban van, ezért tovább kell lépni. Horváth szerint ha indulna az elnökségért Botka László, akkor a budapesti tagok támogatnák. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, a szombati választmányi ülésen mindenképpen döntenek a folytatásról.

MNO - MTI
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Deutsch: A brüsszeli bürokrácia „hülyét csinált" magából
    A brüsszeli bürokrácia „hülyét csinált" magából, és kiderült, hogy semmilyen normatív jogi szempont nem támasztja alá a Brüsszelből érkező jogállamisági kritikákat és kifogásokat. Ezek mögött kizárólag durva politikai szándék áll, az európai baloldal és magyar "dollárbaloldal" politikai támadási szándéka - mondta Deutsch Tamás.
  • Támadás a magyar egyetemek ellen
    Végtelenül aljas és felháborító a korrupciótól átszőtt EU parlamentje, valamint elnöke miatt feddhetetlenséggel ugyancsak nem jellemezhető bizottságának újabb aknamunkája Magyarország ellen – rögzíti Alvincz József.
  • Csurka megjövendölte a mai fejleményeket
    A „mainstream", a média fősodrata azt sugallja, hogy el kell vetni a régit, a nemzeti érték nem érték, a multikulti a trend. Ehhez a véleményhez Csurkának volt néhány szava, ami persze kiverte a biztosítékot az ellenfeleinél. Egy biztos: jóslatai beváltak, félelmetes előrelátással bírt. A mainstream média szemében Csurka ma nem divatos, sőt veszélyes – fogalmaz Bakos Katalin filmrendező.
MTI Hírfelhasználó