Nívódíjat kapott a Gödöllői Királyi Kastély
Az ingatlanfejlesztési Oscar-díjként is emlegetett elismerést évente ítélik oda azoknak az épületeknek, amelyek a legsikeresebb fejlesztések közé tartoznak.
2014. június 2. 15:13

Ma már az ország egyik legkedveltebb turistalátványossága a Gödöllői Királyi Kastély, amely Magyarország Európai Uniós elnöksége idején a rendezvények fő helyszíne volt. Közép-Európa legnagyobb barokk kastélya most műemlék kategóriában nemzetközi nívódíjat kapott.

Az Európai Uniós elnökség még inkább ráirányította a figyelmet a kastélyra mint építészeti, kulturális örökségre, de más nemzetközi rendezvények, konferenciák is növelték a kastély és a város népszerűségét – mondta Gémesi György, polgármester.

A barokk kastély a fénykorában Sissi kedvenc tartózkodási helye volt, de itt ünnepelte Kossuth Lajos az isaszegi csata győzelmét is. A barokk épületet a II. világháború után a szovjet hadsereg laktanyává alakította át, és sokáig szociális otthon is működött itt, éppen ezért szinte helyrehozhatatlanul tönkrement.

A rendszerváltozás után a kastélyt eredeti állapotában felújították, és újrahasznosították. Fenntartása évente hatszázmillió forintba kerül, ennek nyolcvan százalékát az ide látogató kétszázötvenezer turista és a rendezvényekből származó bevétel adja. Harminc ország hatvanöt szakembere döntött úgy, hogy megérdemli az ingatlanok Oscar-díjaként emlegetett Nívódíjat.

Eddig harminc hazai ingatlan kapott Nívódíjat a Nemzetközi Ingatlanszövetség pályázatán. Idén egy irodaház és a makói Hagymatikum is a díjazottak között volt; az elismeréseket Luxemburgban adták át.

Koronázási hétvége Gödöllőn

Ferenc József és Erzsébet királyné 1867. június 8-án történt megkoronázásának emlékére június 7-én és 8-án, Gödöllőn ismét megrendezik a már hagyományos Koronázási Hétvégét. A két napos rendezvénysorozat a Királyi Kastélyban és a város főterén, a Gödöllői Városi Múzeum előtti területen várja az érdeklődőket.

Ferenc József és Erzsébet királyné június 7-én reggel a Királyi Várótól kíséretükkel hintón hajtanak a kastélyba, ahol érkezésüket követően kezdődnek meg a vigasságok. Néptáncbemutatók, élőképekkel színesített tárlatvezetés, múzeumpedagógiai foglalkozások és zenei programok várják az érdeklődőket.

A városi múzeumnál gyermekprogramokat rendeznek, itt többek között kézműves foglalkozások és gyermek táncház várja az ifjabb korosztály képviselőit, a – szintén a főtéren lévő – Református Líceum udvarán pedig szombaton délelőtt a Garabonciás színtársulat előadásában „A három rabló” című mesejátékot tekinthetik meg. Emellett a múzeum előtt és a főtéren lehetőség lesz Erzsébet királynéval és kedvenc ír farkas kutyáival közös fotó készítésére. Szintén bemutatásra kerül a Solier cukrászda által a Ferenc József torta.

A hétvége kiemelt eseménye a már szintén hagyományosnak számító, a kastély lovardájában június 7-én megrendezésre kerülő Koronázási Operett Gála, amelyen Lehár Ferenc, Kálmán Imre és ifj. Johann Strauss művei csendülnek fel Dancs Annamária, Lukács Anita, Peller Károly és Vadász Zsolt valamint a műsorvezető, Straub Dezső és a Gödöllői Szimfonikus Zenekar előadásában. 

hirado.hu - MTI, gondola
  • A hungarofóbia mérlege
    Egyhetes konferencia is kevés lenne annak taglalására, hogyan ártott társadalmunknak a legvisszataszítóbb rasszizmus. Mégis fontos, hogy elkészüljön a hungarofóbia mérlege.
  • A futball a tartalomipar része
    A futball ugyanis több, mint sport, több, mint tartalomipar, hallatlanul fontos – lenne – egy-egy nemzeti közösség jövőformálásához.
  • Salvini: a Conte-kormány elárulta Olaszországot
    Giuseppe Conte miniszterelnök "eladta" Olaszország szuverenitását és gazdasági érdekeit, és ezért "Macron és Merkel vállveregetését" érdemelte ki. Conte azért nyitotta meg a kikötőket, mert "ezt ígérte az EU-nak, és ezért cserébe ismét kormányon maradhatott" - hangoztatta Salvini. Megjegyezte, hogy a Conte-kormány ezzel nem "Salvini, hanem 60 millió olasz ellen" cselekszik.
  • Kövér: Magyarország visszaszerezte jövőjét
    Az elmúlt kilenc évben a Kárpát-medencében 120 új templom épült és 3000 újult meg - mondta, hozzátéve, hogy a magyar egyházak életében "ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű gyarapodásra és megújulásra az elmúlt száz esztendőben nem volt példa".
  • Török Ferencnek még fontos feladata van
MTI Hírfelhasználó