Tovább nőtt az ipari termelés
A márciusi 10,6 százalékos növekedés után idén áprilisban ismét 10 százalék feletti mértékben, 10,1 százalékkal bővült az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest.
2014. június 5. 10:13

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint adatai szerint a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan adattal.

Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: a korábbi tendenciák érvényesültek áprilisban is, vagyis elsősorban a járműgyártás és az ahhoz kapcsolódó területek bővültek, de összességében a feldolgozóipar valamennyi ágazatában jelentős növekedés volt.

Az előző hónaphoz képest az ipari termelés a februári 1,5 és a márciusi 0,5 százalékos növekedés után áprilisban 2,4 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint. Áprilisban úgy nőtt 10 százalék feletti mértékben az ipari termelés, hogy a bázis, vagyis a 2013 áprilisi adat pozitív volt. Tavaly a negyedik hónapban 5 százalékkal nőtt az ipari termelés a kiigazítatlan adatok szerint, míg márciusban 3,5 százalékkal csökkent éves összevetésben.

Schindele Miklós elmondta, hogy a munkanappal kiigazított adat - ami most 10,1 százalékos növekedést mutat - legutóbb 2011 februárjában volt hasonlóan magas. Az ipari termelés az év első négy hónapjában 8,9 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában.

Az első negyedévben 8,4 százalékos volt az ipari kibocsátás éves növekedése, 11,9 százalékkal volt nagyobb az export és 3,0 százalékkal kisebb a belföldi értékesítés. A járműgyártás exportja 26,6 százalékkal szárnyalta túl a tavaly első negyedévit, a gépek és a villamos berendezések exportja 11,6, illetve 11,8 százalékkal nőtt.

A KSH az áprilisi részletes adatokat június 12-én közli.

hirado.hu - MTI
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
  • Megpróbálják besározni a történelmi megemlékezést
    Sokan megpróbálják elvitatni Magyarország történelmi érdemeit, amit az ország 1989-ben tanúsított – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma este című műsorában. A Századvég jogi szakértője a hétfőn Sopronba látogató Angela Merkel német kancellárt érő nemzetközi bírálatokra reagált.
  • Alaptalan támadás Maróth Miklós ellen
    Szisztematikus, politikai motivációktól sem mentes támadás indult Maróth Miklós ellen, miután elfogadta az egykori akadémiai kutatóhálózatot irányító új testület vezetői posztját. Az ellenzéki sajtóban a professzor CEU-n tanító régi ellenfeleinek vádjait elevenítették fel kritikaként, miközben Maróth Miklós munkáját nemzetközi szakmai körökben is elismerés övezi.
  • Elhúzták a vasfüggönyt a páneurópai pikniken
    A 30 évvel ezelőtti események elemzésére, megértésére nem történt kísérlet Németországban és az Európai Unióban sem – így értékelte a páneurópai piknik óta eltelt időszakot Schmidt Mária történész a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság adásában. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint ennek egyik oka, hogy a németek nem tudnak mit kezdeni a német egységgel.
MTI Hírfelhasználó