HírTV-s lesz a kormányszóvivő
Kurucz Éva, a Hír Tv műsorvezetője váltja Giró-Szász Andrást a kormányszóvivői pozícióban - tudta meg kormányzati forrásból a Válasz.hu.
2014. június 6. 14:29

1977-ben született, a Szegedi Tudományegyetem magyar–finnugor nyelvészet szakán végzett, majd német nyelvtanári és kommunikáció szakos diplomát is szerzett. A Hír Tv alapító tagja, a 2002 decemberi indulás óta a csatornánál dolgozik. Volt sportszerkesztő, vezette a Híradót, kulturális, oktatási és gazdasági műsorokat, illetve reggeli magazint is. Jelenleg Gajdics Ottó és Kálomista Gábor Páholy című műsorának szerkesztőjeként, valamint a 10 perc és a Paletta című műsorok szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozik.

Két gyermek édesanyja.

valasz.hu
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.
  • Nyílt hibridháborús hadüzenet a Székelyföldnek
    A megfélemlítés az egyik, talán legfontosabb célja a hibrid háborúnak. Bukarest ezúttal – akarva-akaratlanul – bevallotta, hogy háborút indított a Székelyföld ellen – még ha annak „csak” hibrid változatát is.
MTI Hírfelhasználó