Marxista passzátszelek Pünkösdkor
Egy ünnep méltóságával mindig kiemelkedik a hétköznapok sodrásából, egy nemzeti esemény pedig az egész nemzetet próbálja lelkileg felemelni.
2014. június 12. 09:37

A rendszerváltás már-már elfeledett, magasztos pillanatait idézte a Pünkösdhétfő, amikor a miniszterelnök újraavatta az újra felállított Tisza István-szobrot a megújult Kossuth téren. Újra felállítani és újra avatni valamit, már a szavakban is benne van, hogy ezek egyszer már megvoltak, aztán valahogy eltűntek és most, sok évtizedes száműzetés után újra itt vannak.

Ne feledjük, a rendszerváltás is az újratemetéssel kezdődött. Bár 90 tavaszán volt az első szabad választás, egy évvel előtte a Hősök terén újratemették Nagy Imrét és társait. Van valami ív, valami közös gondolat a mostani szoboravatás és a 89-es esemény között. Az eltűntetett, eltagadott és száműzött múltat kellett visszahozni. Ünnep volt az a június 16 és ünnep ez a mostani Pünkösd is, hogy Csíksomlyó lelki ajándékairól most ne is beszéljünk.

Egy ünnep méltóságával mindig kiemelkedik a hétköznapok sodrásából, egy nemzeti esemény pedig az egész nemzetet próbálja lelkileg felemelni, elgondolkodtatni, magasztossá tenni. Ez most a megújult Kossuth téren sikerült is. 

Persze nem mindenkit emelt fel, hiszen sokfélék és sokszínűek vagyunk. Lendvai Ildikó is sokféle és sokszínű lehet, törékeny termetét a tőke, pardon az ünnep megtörte. Leült a számítógépéhez és minden szellemi erejét, lelki habitusát egy ünnepbe rondító kiáltvánnyal fejezte ki. A hatpontos manifesztum, facebook-kiáltvány (nehéz a műfaji meghatározás) leleplező alkotás, az ótvaros és áporodott marxizmus minden jegye megtalálható benne. Vannak jók és rosszak, haladók és reakciósok, forradalmárok és retrogádok, azaz feketék és fehérek, persze nem az egykori amerikai faji értelemben. Lendvai Ildikó nagyasszony végül is saját magát leplezte le, de végérvényesen, secula securolum, hogy hiába a rendszerváltás, az állítólagos demokrácia, lelke és szíve mélyén a jól begyakorolt marxista cenzor gondolatai rejtőznek.

Mielőtt vázolnám a hatpontos borzalmat, csak jelzem, hogy Adyt nem szeretem, hanem csodálom és rajongok érte ma is. Ady Tisza szellemi és politikai „ellenfele” volt, sok rosszat írt róla. De ettől még, nagyasszonyom, Adyt csodálom és Tiszát nagyra becsülöm. Ilyen egyszerű ez, marxista sallangok nélkül.

Lendvai nagyasszony önálló művét persze megelőzte az MSZP-frakció közleménye is, melyben Botka  történész professzor, Hiller történész professzor és Tóbiás történész professzor azt írták, hogy „Tisza István nem szerette a magyar progressziót, és a magyar progresszió sem szerette őt, és a párt jobban szerette volna, ha Tisza István helyett Deák Ferenc szobrát helyezték volna el.” Most hagyjuk az óvodára a dedós ki kit szeret és nem szeret játékot, máris két legyet üthetünk egy csapásra. Az MSZP-nek fogalma nincs a Steindl Imre-tervről, a Kossuth tér eredeti állapotú, a kommunista időket megelőző restaurásáról: Deáknak, a haza bölcsének szobra nem állt ott, ezzel az erővel egy Mozart, Beethoven vagy Chopin-szobrot (ki nem szereti őket) is felállíthattunk volna. Másrészt a történészek zavaros vizekre tévedtek, hiszen Széchenyi sem volt éppenséggel a progresszió híve a szó kossuthi értelmében. Mégis nagyok, nagyszerű magyarok, párban és egyenként is. Hát akkor melyik a jobb, marxisták?

Sőt. Az eredeti állapot szerint a Parlament északi oldalán Tisza István, a délin Andrássy Gyula szobra áll. Nagy politikusok, államférfiak, de nem voltak túlságosan jóban. Herczeg Ferenc, Tisza legjobb barátja és hű társa erről így emlékezik:

„A viszony az ifjúkori két jó barát között végleg megromlott, mikor Tisza kemény kézzel kitekerte az obstrukció nyakát. Andrássy hibáztatta az obstrukciót, de még inkább hibáztatta azt a módot, ahogyan Tisza vele elbánt. Tisza szerint: elítélte az obstrukciót, de sietett lefogni a kezet, amely annak véget készült vetni. Így aztán eljött a nap, mikor Tisza kiábrándult barátjából. Egy ízben kesernyésen mondta nekem: - Egyszer a legokosabb ember is csalódhatik. Aki kétszer csalódik ugyanabban az emberben, az már nem okos. Én már tízszer csalódtam Andrássy Gyulában.”

Az idézet hátterét és részleteit persze nemzedékek sora nemigen érti, hiszen az iskolai marxista történelem oktatás gondoskodott arról, hogy 67 után csak a munkásmozgalom dicső eseményei kerüljenek a tantervbe, a magyar parlamentarizmus fejlődését és nagy alakjait ne ismerhesse meg a diákság.  Hát nem is ismerte meg. Bethlen, Teleki, Horthy - az úgynevezett ellenforradalmi időszak szereplői -, a revíziós gondolat meg maga az ördög. Így tálalták tankönyveink.

Azt hittem, elmúlt ez szégyenlős és hazug reflex, de nem, a mai Pünkösdön is itt él és virul.

Itt van ez a szegény és viharvert MSZP-s nagyasszony és elkezd írni. Kétségtelen, hogy szerkezetileg és stilárisan remekmű az alkotása, de mit ér a forma, ha a tartalom kétségbeejtően hazug és vonalas.

Mondom, stiláris bravúr a kezdés, a retorika egyik alapszabályát, a captatio benevolentist , a hallgatóság megnyerését használja. Olvassuk csak:

1.Tisza formátumos, tehetséges politikus, kiemelkedett az övéi közül. Orbán formátumos, tehetséges politikus, kiemelkedik az övéi közül.

Máris kérdeznünk kell, hogy jön ahhoz Lendvai Ildikó, hogy égbe szállt zsűriként véleményezzen? Mi ez a jellemzés, ez a buksi-simogatás, hogy Tisza is, Orbán is tehetséges, sőt formátumos?

De aztán folytatja.

2. Tisza nemzeti politikát kívánt folytatni, de egyetlen intézkedésre sem volt hajlandó a nemzet szegényeiért. Kormányzása alatt többszázezer gyerek éhezett. Orbán nemzeti politikát kíván folytatni, de egyetlen komoly intézkedésre sem volt hajlandó a nemzet szegényeiért. Kormányzása alatt többszázezer gyerek éhezik.

Tisza alatt is éheztek a gyerekek, Orbán alatt is éheznek a gyerekek. Világos. Ez már nem Hegel-i, hanem egyenesen Török Zsolt-i magasság. Kár, hogy kimaradtak a lélegeztető-gépek.

3. Tisza ragaszkodott a korlátozott választójoghoz, mert tartott a rezsim ellenfeleitől és sértettjeitől. Orbán ragaszkodik a választási szabályok eltorzításához, mert tart a rezsim ellenfeleitől és sértettjeitől.

Húha, Ildikó belemegy a zavarosba, fogalma sincs a 10-es évek problémáiról, de a mostani választójogi törvénymódosítások értelméről sem. Jelzem, a szuper-demokratikus Svájcban csak 1971-ben kaptak választójogot a nők. És nem hörgött a TASZ, Reding asszony és a többi, álladóan éberen figyelő jogvédő zseni.

4. Tisza a Szabadelvű Pártból indult, a parlamentarizmus híveként, de eljutott az ellenzéki jogokat csorbító házszabályig, a törvényhozási trükközésig. Pártja legjobbjai ekkor kiléptek. Orbán liberális pártból indult, a parlamentarizmus híveként, de eljutott az ellenzéki jogokat csorbító házszabályig, a törvényhozási trükközésig. Pártja legjobbjai ekkor már nem léptek ki.

No comment. Ezt a sok trükközést, csorbítást és kilépést már Török Zsolt sem érti.

5. Tisza ezután Munkapárt néven alapított pártot, de a munkások megmozdulásait kegyetlenül leverte. Ellene léptek föl a „Vérvörös csütörtökön”. A megmozdulások halottairól a szoboravatáson nem esett szó. Orbán meghirdette a munkaalapú társadalmat, de megtépázta a munkavállalók jogait és járandóságait.

Cenzor-asszonyom, a vérvörös csütörtök is a történelem része, de sajna, az Ön frakcióvezetősége alatt miniszterelnöke ötven évvel a háború után, békeidőben lövetett a tömegbe. Erről, mint elfogult marxista ma is hallgat.

6. Tisza idején megrendszabályozták sajtót. Orbán idején megrendszabályozzák a médiát és az internetet.

Tisza is, Orbán is, hát persze, hogy a sajtó. És így összemosva. Asszonyom, vége, ez már teljességgel reménytelen.

(szék)
MTI Hírfelhasználó