Gyászol a futballtársadalom - Elhunyt Grosics Gyula
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa.
2014. június 13. 15:14

A család tájékoztatása szerint „Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez”.

Grosics Gyula Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, a Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

Grosics

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, a Nemzet Sportolója 1926-ban született. 13 éves korában Dorogon kezdte pályafutását – 1940-ben a sorkötelezettség miatt nem állt rendelkezésre hálóőr a település csapatában. „Ha nincs Pap, jó a ministráns is”, így lett végül a klub hálóőre, az addigi portást ugyanis Papnak hívták, ő pedig Dorogon ministrált az idő tájt.

18 évesen magabiztosan nyert a csapattal NB III-at, és elődöntősök voltak a Magyar Kupában, 1945-ben pedig már az élvonalban szerepelt a Dorog. 1950-ben némi kitérővel került a Honvédhoz. 1952-ben olimpiát nyert a magyar válogatottal Helsinkiben, és szerepelt az ezt követő három világbajnokságon, 1954-ben ezüstérmes volt az Aranycsapattal. Ezt követően hazaárulással vádolták, és kegyelem volt szinte, hogy Tatabányán folytathatta a futballt – de a Ferencvároshoz nem igazolhatott át.

Magyar bajnoki címet háromszor ünnepelhetett, 390 mérkőzésen szerepelt, a címeres fekete szerelés 86-szor volt rajta 15 év leforgása alatt. Ismert, a magyar válogatott 1954 előtt hat esztendőn át volt veretlen.

Később edzőként Tatabányán, Salgótarjánban és a KSI-nél is dolgozott, majd Kuvaitban is szerencsét próbált. 1970-től folyamatosan figyelmeztetett a futball morális mélyrepülésére. 1990-ben az MDF színeiben a politikában is megmerítkezett, de nem sokáig.

2008-ban többször intenzív osztályra került, a tüdejével voltak súlyos problémák. Családja csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a szokásos kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban ápolják.

82. születésnapján, ünnepélyes keretek között leigazolta a Ferencváros, 2008. március 25-én kezdőként is jelölték a Sheffield United elleni barátságos mérkőzésen.

Már csak Buzánszky maradt

Buzánszky Jenő, aki Grosics Gyula pénteki halálával az egyetlen élő tagja maradt a legendás Aranycsapatnak, mély fájdalommal értesült barátja elvesztéséről. Buzánszky az MTI-nek elmondta: pénteken kora délután együtt kellett volna utaznia Grosiccsal Berlinbe. A német labdarúgó-szövetség ugyanis meghívta őket az 1954-es berni világbajnoki döntő 60. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre.

„A barátom marad örökre. Együtt éltünk át szép sikereket és kudarcokat. Mindig lehetett rá számítani – mondta az MTI-nek telefonon a repülőgép felszállására váró Buzánszky. – A napokban kórházban volt, és mondta, hogy nem tud jönni Berlinbe velem. Reméltem, hogy felgyógyul, hazamehet, és megint mehettünk volna ünnepségekre, baráti összejövetelekre. Ennek a közös útnak most vége.”

Részvétnyilvánítások

A főváros saját halottjának tekinti a pénteken 88 éves korában elhunyt Grosics Gyulát, a legendás Aranycsapat kapusát. Tarlós István főpolgármester az MTI-hez eljuttatott közleményben mély részvétét fejezte ki a család felé. „Grosics Gyula halála fájdalmasan érinti Budapest valamennyi polgárát. Budapest Főváros (feltehetően mások mellett) saját halottjának tekinti minden idők legnagyobb magyar futballkapusát. Grosics Gyula nemcsak világhírű labdarúgó, hanem kiváló magyar hazafi volt” – olvasható a közleményben.

A Magyar Olimpiai Bizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség is jelezte, hogy saját halottjának tekinti Grosics Gyulát.

Politikusok is részvétüket nyilvánították azt követően, hogy 88 éves korában, pénteken elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa.

Orbán: Isten nyugosztalja a Fekete Párducot

„Isten nyugosztalja a Fekete Párducot” – írta Facebook-bejegyzésben Orbán Viktor miniszterelnök.

Szintén a közösségi oldalon reagált a halálhírre Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője.

A Jobbik és a KDNP közleményben fejezte ki részvétét.

Az ellenzéki párt úgy fogalmazott, Grosics Gyulának „a kommunista időkben is nyíltan vállalt hazaszeretete, valamint csapattársai iránti alázata hatalmas mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Magyarország a legsötétebb diktatúra ellenére is tiszteletet vívott ki magának a sport területén”.

„Grosics Gyula kitartása, embersége, hazaszeretete példa lehet mindannyiunk számára” – áll a KDNP kommünikéjében.

A Facebookon üzent Bajnai Gordon volt kormányfő, az Együtt-PM vezetője is, aki azt írta: "Egy igazi legenda veszett ma el. Nyugodjék békében Grosics Gyula!"

MTI
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • EU-csúcs: Charles Michel már tárgyalt Orbán Viktorral
    Órákon belül kezdetét veszi az állam- és kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója Brüsszelben, ahol az országvezetők a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetésről (MFF) próbálnak majd megállapodni.
  • Gyurcsányék ismét hátba támadták az MSZP-t
    A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz csatlakozik két MSZP-s polgármester is – számolt be róla az Index. Mivel a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott, ezért a XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándornak és Kiss Lászlónak, Óbuda polgármesterének is megszűnik MSZP-s párttagsága.
  • London meg tudná rendezni az idei olimpiát Tokió helyett?
    Shaun Bailey konzervatív polgármesterjelölt szerint London meg tudná rendezni az idei olimpiát és paralimpiát, ha a koronavírus-járvány miatt Tokióból el kell mozdítani a sporteseményt.
MTI Hírfelhasználó