Hadat üzen a kormány a készpénznek
Fontos szakpolitikai feladat az új fizetési megoldások kereteinek biztosítása, mert ezek a fizetési módok alacsony költségűek és gyorsak.
2014. június 17. 14:56

Ezt mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős helyettes államtitkára.

A Napi Gazdaság Modern fizetési megoldások című rendezvényén Balogh László kiemelte: Magyarországon 2013 második felében folytatódott az elektronikus fizetési módok elterjedése, miközben a készpénzfelvételi tranzakciók száma csökkent. Fejlődött a fizetésikártya-elfogadó hálózat is: a terminálok száma 4,6 százalékkal nőtt fél év alatt, és a terminálok 36 százaléka már érintésmentes kártyákat is elfogad.

Tavaly bővült a kártyákkal lebonyolított vásárlások száma, és dinamikusan nőtt az internetes vásárlások aránya, ugyanakkor a készpénzfelvételek értéke messze meghaladja a kártyás vásárlásokét, vagyis van hová fejlődni – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.

Balogh László szerint fontos az ügyfélpénzek védelme, a nyomon követhetőség, az adatvédelem, a verseny elősegítése, valamint a biztonság. Hozzáfűzte, a szabályozásnak nem szabad drágítania vagy ellehetetlenítenie a szolgáltatásokat, de a fogyasztókat is kellőképpen védeni kell.

A helyettes államtitkár kifejtette, egy modern gazdaságban a tágan értelmezett fizetési rendszereknek vannak költségei, az igazi kérdés az, hogy a készpénzhasználatból az elektronikus fizetési módok felé elmozdulva hogyan lehet egy optimális, nemzetgazdasági szempontból költséghatékony rendszert kialakítani.

Balogh László elmondta: az a fizetési rendszer nevezhető optimálisnak, amelyik költséghatékony, megfelel a reálgazdaság igényeinek, vagyis például igazodik a kereskedelmi forgalomhoz, a helyszínhez, az áru típusához, emellett gyors és nemzetközi fizetéseket is lehetővé tesz.

Úgy vélte, a készpénzhasználat komoly költségeket jelent az elektronikus fizetéssel szemben például az őrzésen, tároláson, szállításon, vagy a hamisítás elleni védelmen keresztül. Ennek össztársadalmi költsége éves szinten 309 milliárd forint, amiből akár 60 milliárdot is meg lehetne spórolni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az elektronikus fizetési módoknak is van költségük, például az üzemfolyamatosság biztosítása vagy az adatvédelem, de ezek a költségek nem haladják meg a készpénzhasználatáét.

Balogh László szerint szorgalmazni kell a kártyahasználat és a készpénzmentes fizetési eszközök térnyerését, a készpénzhasználat mérséklése „perspektivikus stratégiai célkitűzés”, mivel a túlzott készpénzhasználat nemzetgazdasági hátrányokkal járhat.

A szakember ugyanakkor hozzátette: az optimális fizetési rendszer kialakítása nem csupán szakpolitikai kérdés, nagyban függ az adott gazdaság relatív fejlettségétől, a pénzügyi rendszerrel kapcsolatos aktuális bizalomtól, a szürke-feketegazdaság tényleges súlyától, a pénzügyi kultúra általános szintjétől, és a nemzetközi környezettől.

Hozzáfűzte: a fizetési rendszer zavartalan működéséért és felügyeletéért a Magyar Nemzeti Bank viseli az elsődleges felelősséget.

MTI
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Semjén Zsolt: Trianon
    Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke beszédet mondott Csurgón a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, Szászfalvi László kereszténydemokrata országgyűlés képviselő meghívására a helyi országzászlónál.
  • Donald Tusk szélnek eresztette a néppárti bölcseket
    Magáért beszélt Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár nyilatkozata, Donald Tusk valóban szélnek eresztette a néppárti bölcseket – erősítette meg lapunk kérésére Deutsch Tamás. A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a néppárti trió hiába is mondta, hogy jó úton haladnak a megbeszélések a Fidesszel. – Nem volt még példa arra, hogy az elnök inkább tehertételt jelent a pártcsaládnak, mintsem lendítőerőt – véleményezte Donald Tusk elmúlt időszakra jellemző magyarellenes kirohanásait.
  • Tisztifőorvos: kedvező tendencia látható az idősotthonokban
    Kedvező tendencia látható az idősek otthonaiban, nem nőtt a fertőzéssel érintett intézmények száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó