"Az állami áram- és gázszolgáltatás is profitorientált lesz"
Magyarország gázellátásának biztosításáról, az ipari rezsicsökkentésről, az állami közműszolgáltatókról és a 3-as metró felújításáról is beszélt Az Este című műsorban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
2014. június 18. 08:58

„Nincs gáz, mert van gáz” – mondta Az Este című műsorban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter annak kapcsán, miként érintheti Magyarországot, hogy Oroszország hétfőn leállította a gázexportot Ukrajnának.

Az orosz-ukrán gázárvita miatt hozott orosz intézkedések után is szerződés szerint érkezik Magyarországra a gáz – a tranzit és a hazánknak járó mennyiség is.

Magyarország arra is felkészült, ha Ukrajna felől nem jönne a gáz, és Oroszország az Északi Áramlat vonalán küldené az európai exportot. Ekkor hazánk az alsó-ausztriai Baumgartenben lévő vezeték csomópont felől vételezne gázt – mondta a miniszter.

A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország eközben jelentős akvizíciókat végez azért, hogy feltöltse gáztározóit. Hozzátette: a hétfői közlésekben szereplő negyed év helyett már több mint fél évre elegendő gáz van betöltve a hazai tározókba.

Ipari rezsicsökkentés

Arra a riporteri felvetésre, hogy a kormány azt kommunikálja, a lakossági után jön az ipari rezsicsökkentés, Seszták Miklós azt mondta, most végzik a hatástanulmányokat. Tisztázni kell például, hogy mit jelentene ez az állami költségvetésnek. „Tudjuk, hogy ennek egy része nem minket érintene, de már vannak olyan állami szerepvállalások, amiben ez számítana” – fogalmazott.


Azt tényként lehet kezelni, hogy lesz ilyen csökkentés, a mértéke azonban még kérdéses, és az is, hogy milyen méretű vállalatokra, kis és közepes cégekre vagy esetleg nagyobb körre is kiterjed-e. A kormány 2014 végére jogszabályi szinten is rendezni szeretné a kérdést – mondta.

Nonprofit közműszolgáltatók

A nemzeti fejlesztési miniszter megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy ősszel benyújtják az országgyűlésnek a nonprofit közműszolgáltatók szabályozásáról szóló törvényt. A nonprofit szemét, víz- és csatornaszolgáltatás beindításához szüksége törvényi szabályozás év vége felé történhet meg. Seszták Miklós szerint az, aki a nemzeti közműszolgáltató ügyfele lesz, az ár és a szolgáltatás stabilitását fogja tapasztalni.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak egy társaság marad a piacon, továbbra is lesznek profitorientált cégek is. A fogyasztó majd eldönti, hogy utóbbi tud-e olyan többletszolgáltatást nyújtani neki, ami miatt megéri vele szerződni.

A miniszter azt az állítást is „tömören” igaznak nevezte, hogy csak a szemétszállítás, a víz- és a csatornaszolgáltatás lenne nem nyereségérdekelt, az áram- és a gázellátás profitorientált maradna. A majdan, illetve már köztulajdonba vett társaságoknál, így a Főgáznál vagy az E.ON gázüzletágánál, ha nem is nonprofit jelleggel működnek, de érvényesülni fognak az állami szándékok. A különbségek oka, hogy az áram, illetve áram eljuttatása a fogyasztókhoz vezetékhálózatot igényel, amihez pedig jelentős akvizíció szükséges.

Az E.ON gázüzletágát már megvette az állam, a Főgáznál pedig már megkezdődött a többségi rész kivásárlása, amelyről kormányhatározat is született. Jövő héten újabb konkrét lépések is várhatók a Főgázban lévő fővárosi többségi tulajdonrész kivásárlásának ügyében. Vételárról, amely üzleti titok, még nem tudott beszélni, de közölte, hogy várakozásai szerint az akvizíció kora ősszel lezárulhat. A német RWE tulajdonolta kisebbségi részt az állami MVM már áprilisban megvette.

Az E.ON több gázcégének megvásárlásáról is született már szándéknyilatkozat, a tárgyalások elkezdődtek, amelyeket kemény piaci szereplőkkel kell folytatni, de jó irányba haladnak – mondta Seszták Miklós, aki vételárról ebben az esetben sem akart még nyilatkozni.

3-as metró

Azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnökség egy tollvonással áthúzta a rövid és közép távú fővárosi uniós projekteket, a nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta, ez nem az ő tárcájára tartozik, ezért konkrét információja nincs az ügyben.

Seszták Miklós azonban azt is közölte, amennyiben a 3-as metró felújítása EU-s forrásból nem kezelhető, akkor az államnak és a fővárosnak össze kell dugnia a fejét, hogy az érintett szolgáltatás stabil és megfelelő szintű legyen.

M1 Az Este
  • Híd épül a rendező pályaudvar felett
    Több fejlesztéssel erősíti az állami beruházó a körvasút Kelenföld és Ferencváros közötti szakaszát: a Déli összekötő híd bővítése mellett Ferencváros állomáson belül is feloldanak egy szűk keresztmetszetet, és ennek érdekében hidat építenek a vágányok fölött. A körvasúton jelentős S-Bahn-fejlesztéseket terveznek, így új megállót kap a Kopaszi-gát és a tervezett észak-csepeli városrész is.
  • Az aréna jelesre vizsgázott
    Megnyílt az új Puskás Ferenc Stadion, az ország legnagyobb sportlétesítménye. Két és fél év alatt épült fel és megfelel a mai kor minden követelményének. Több mint 67 ezer ülőhely van benne, de koncertek esetén akár nyolcvanezer embert is be tud majd fogadni.
  • SZDSZ-es tempó a Momentumban
    Elképesztő, hogy a Momentum és az elnök nem fogja fel: a magyar kisebbség védelme nem azzal függ össze, hogy Kelemen Hunor esélyes-e az elnökválasztási küzdelemben.
MTI Hírfelhasználó