Bajnai háttérbe vonul
Radikálisabban politizálna az Együtt tömegbázisát jelentő Szolidaritás.
2014. június 22. 10:17

A mozgalom ma külön, zárt ajtók mögött tanácskozott az Együtt – a Korszakváltók Pártja taggyűlése előtt, ahol úgy döntöttek: Kónya Péter semmilyen tisztséget nem vállal az Együttben. Sajtóhírek szerint az áprilisi választási kudarc óta egyre nagyobb a feszültség a Bajnai Gordon vezette pártban. Ma az is kiderült, hogy az új vezető Szigetvári Viktor lesz, Bajnai Gordon pedig a háttérbe vonul.

Az Együtt vezetése azután mondott le, hogy az országgyűlési választáson súlyos vereséget szenvedett az ellenzék, ráadásul a 38 baloldali mandátumból csak 3 lett az övék.

Az Együtt pártot három szervezet alakította, nagyjából másfél éve. A választási kudarc óta kiderült, hogy a párt eddigi arca, Bajnai Gordon háttérbe vonul, a Milla egyesület a honlapja szerint a megszűnés szélén áll, míg a harmadik alapító, az Együtt tömegbázisát jelentő Szolidaritás Mozgalom vezetője az elmúlt napokban többször is azt nyilatkozta: elhagyhatják a pártot.

Az Együttön belüli feszültségekről több lap is írt a választások óta.  A hvg.hu több párton belüli forrásból is úgy tudja, hogy Kónya Péterrel szemben nem teljes a bizalom, miután többször felvetette, hogy mozgalmával, ami az Együtt tömegbázisát jelenti, a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozhat.

Kónya Péter az Együtt taggyűlésén ott volt ugyan, de jóval az újságírók előtt érkezett, és amíg ott voltak, nem is jött ki. A Szolidaritás azonban még a szombati tanácskozás előtt külön, zárt ajtók mögött egyeztetett.

Az ezután kiadott közleményükben tudatták: Kónya Péter semmilyen tisztséget nem vállal az Együtt tisztújításán, mert parlamenti munkája mellett elsősorban a mozgalom építésén kíván dolgozni. Megjegyezték ugyan, hogy az önkormányzati választásra közösen készülnek az Együttel, de azt is írták: szerintük az eddigiekhez képest markánsabb, radikálisabb politizálásra van szükség.

Juhász Péter, az Együtt társelnöke szombaton azt mondta: a Szolidaritás stratégiai partnerük, és bízik benne, hogy ez így is marad. A politikus a taggyűlés szünetében újságíróknak azt mondta, hogy önálló karakter kialakítására törekszenek, azt szeretnék elérni, hogy demokratizálódjon a mindeddig választási pártként és ebből adódóan felülről irányítottan működő Együtt. Az egységes arculat kialakítása érdekében megszüntetik az eddigi platformokat.

A taggyűlésen új alapszabályt fogadtak el és megválasztották az új vezetőket is. Szigetvári Viktor ügyvezető társelnök, Székely Sándor és Juhász Péter társelnökök lettek. Bajnai Gordon, a párt korábbi vezetője a háttérben folytatja munkáját.

Az új elnökség tagja lett még Berkecz Balázs, Hajdu Nóra, Pápa Levente, Sértő-Radics István, Szalóczi Géza és Szelényi Zsuzsanna.

Bajnai Gordon volt kormányfőt, az Együtt-PM szövetség eddigi vezetőjét a tagság az újonnan életre hívott Országos Politikai Tanács elnökévé választotta, mely a párt belső parlamentjeként működik majd. 

hirado.hu - M1 Híradó
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Vérző Magyarország 7. rész
    Sorozatunk hetedik részében három tájegységre is elbarangolunk. Havas Rezső A magyar tenger című írásában Fiume, mint a magyar koronához csatolt test sok évszázados sorsát eleveníti fel. Schöpflin Aladár pozsonyi diákéveire emlékezik, Vészi József, az egykori aradi gimnazista a legszomorúbb történetű magyar városban átélt megrendítő élményét meséli el.
  • A magyarellenesség rétegei
    Az erdélyi magyar ember Trianon óta kénytelen más kódrendszer alapján megélni a mindennapokat.
  • Orbán Viktor: Amit vállaltunk, azt teljesíteni fogjuk
    Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában válaszolt a képviselők kérdéseire, az Országgyűlés hétfői ülésnapján.
MTI Hírfelhasználó