Tartósan fennmaradhatnak a laza monetáris kondíciók
A jegybanki alapkamat 2 és 2,3 százalék között érheti el a mélypontját, de utána is a laza monetáris kondíciók fenntartását célozzák a döntéshozók.
2014. június 24. 16:21

Pintér András, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere azt mondta, tartotta az ütemet a jegybank, amikor a monetáris tanács újabb 10 bázisponttal 2,3 százalékra csökkentette az alapkamatot. Kiemelte: a döntés nem meglepetés, a jegybank az elmúlt hetekben jelezte, hogy a monetáris szempontból új helyzetben, a kockázati környezet függvényében, maradhat még tér az irányadó ráta vágására azt követően is, hogy a kamatszint megközelítette az inflációs céllal összhangban lévő szintet.

Megítélése szerint a jegybanki kommunikáció egyre inkább azt hangsúlyozza majd, hogy a kamatciklus aljának elérése után a laza monetáris kondíciók tartós fenntartását célozzák meg a döntéshozók. Kiemelte: mindez persze nem jelenti azt, hogy az MNB nem fogja tovább csökkenteni az alapkamatot az elkövetkező hónapokban, ha a külső környezet függvényében úgy érzi, hogy vághat.

A tartósan alacsony kamatszint várható kommunikációja inkább csak felkészítés a kamatciklus közelgő aljára. Az MNB mint feltörekvő piaci jegybank ezzel a lépéssel ismét a fejlett piaci jegybankok (Európai Központi Bank - EKB, Fed) gyakorlatához próbál közelíteni - vélekedett.

Rámutatott: a forint euróval szembeni árfolyama a legutóbbi kamatdöntéshez képest az elmúlt napok piaci feszültségei (ukrán és iraki konfliktus) ellenére sem változott érdemben, a hosszú kötvényhozamok a hónap közepén történelmi mélypontra süllyedtek, Magyarország CDS-e pedig szintén 2008 óta nem látott szinten tartózkodik. Az inflációs kilátásokról úgy vélte: az MNB júniusi inflációs jelentésében várhatóan lefelé módosítja prognózisát.

Horváth Ákos, az Equilor elemzője úgy ítélte meg, az orosz-ukrán konfliktus vártnál kisebb veszteségei és az EKB monetáris politikájában a hónap elején bekövetkezett változás is támogatóan hatott a magyar eszközök, így a forint piacára is. Az országkockázati megítélés javulásában is tetten érhető ez a hangulatjavulás: a magyar 5 éves dollárban mért CDS-felár 167,10 ponton állomásozik az egy hónappal korábbi 194,0 bázisponthoz képest - írta a szakértő.

Véleménye szerint a piaci szereplők egyre közelebb érzik a kamatvágási ciklus alját, amely 2 és 2,3 százalék között érheti el a mélypontját.

Az elemző kiemelte: a döntéssel párhuzamosan megjelenő inflációs jelentés frissített prognózisai jelentős hatással lesznek a forintpiaci mozgásokra és a kamatvágási ciklus alakulására. Az inflációs számok szempontjából lefelé mutató kockázatot jelent az, hogy az euróövezetben is alacsony inflációs mutatók dominálnak, viszont a későbbiekben Európa egészében emelkedhet az inflációs ráta.  Horváth Ákos hozzáfűzte, hogy kalkulációik szerint az idén az éves átlagos infláció mértéke 0,5 százalék körül alakulhat.

Pesuth Tamás, a Nézőpont Intézet vezető gazdasági elemzője szerint a 10 bázispontos kamatvágást több tényező együttállása is indokolta, ezek közül a hazai inflációs- és a nemzetközi folyamatok a legmeghatározóbbak. Úgy vélte: a hamarosan megjelenő inflációs jelentésben rögzített inflációs alapfolyamatok függvényében, jelentősebb inflációs elmozdulás hiányában, "a monetáris kondíciók tartósan lazán tartása valószínű". A vezető elemző szerint a monetáris tanács keddi döntése megfelel a növekedést támogató "alapállásnak".

Pesuth Tamás kiemelte: az előző év azonos időszakához viszonyított negatív hazai inflációs adat a megelőző két hónapban az alapkamat csökkentése mellett szólt, és az EKB utóbbi monetáris enyhítési intézkedései is lehetőséget biztosítottak a kamatcsökkentésre.

Az EKB legutóbbi intézkedéseit, illetve a magyar CDS-árak mérséklésében kifejeződő csökkenő kockázatot is figyelembe véve a jegybanki alapkamat további csökkentése valószínűsíthető, a 2 százalékos alapkamatszint eléréséig, a jelenlegi 10 bázispontos ütemben - vélekedett Pesuth Tamás.

Monetáris tanács: sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre

Az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre - olvasható MNB Monetáris Tanácsa állásfoglalásában, amely a jegybank honlapján jelent meg.

A testület ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, amely az inflációs cél középtávú elérését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. Kiemelték: a következő időszakban a hazai és nemzetközi környezetben lejátszódó változások befolyásolhatják ezt a képet.

A monetáris tanács keddi ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 10 bázisponttal 2,30 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat.

Az MNB kedden közzétette a júniusi inflációs jelentésének fő számait is: ezek szerint idén nem lesz infláció, majd jövőre 2,5 százalékra emelkedik a pénzromlás üteme, a bruttó hazai termék (GDP) pedig 2014-ben 2,9 százalékkal, 2015-ben 2,5 százalékkal bővül.

A jegybank monetáris tanácsa ezzel csökkentette az inflációra vonatkozó várakozásait: márciusi inflációs jelentésében erre az évre még 0,7 százalékos, jövőre 3 százalékos inflációt jósolt.

A monetáris tanács közleménye szerint az alacsony infláció tartósan fennmaradhat, és csak az előrejelzési horizont végén éri el az árstabilitásnak megfelelő, 3 százalék körüli értéket.

A testület javította idei GDP-várakozását, miután a márciusi inflációs jelentésben még 2,1 százalékos bővülést várt 2014-re, 2015-re megegyezik a márciusi és a júniusi várakozás.

A monetáris tanács megítélése szerint az infláció 2014-ben érdemben a 3 százalékos cél alatt maradhat, majd 2015 második felétől a középtávú inflációs céllal összhangban alakulhat. Az alacsony inflációs környezethez hozzájárult a visszafogott külpiaci infláció, a kihasználatlan kapacitások nagysága. Az élénkülő belső kereslet mellett is tartósan alacsony infláció elsősorban a kedvező költségoldali sokkok hatásával és a továbbra is laza munkapiac miatti visszafogott bérdinamikával magyarázható.

A tanács megítélése szerint a magyar gazdaság 2013-ban növekedési pályára állt, és előretekintve is folytatódhat a gazdasági növekedés. A reálgazdaságot fokozatos élénkülés jellemezte az elmúlt negyedévekben, az ágazatok széles körében nőtt a kibocsátás. Előretekintve a magyar gazdaság növekedése a korábbiaknál kiegyensúlyozottabb szerkezetben folytatódhat. A növekedésnek a következő években  is meghatározó forrása lehet az export élénkülése, és emellett a belső kereslet is tovább erősödhet. A beruházások élénkülését elősegítik a javuló konjunkturális kilátások, a jegybank növekedési hitelprogramja következtében is enyhülő hitelkorlátok, valamint az uniós források növekvő felhasználása.

Másfelől a lakossági fogyasztás is fokozatosan élénkülhet a rendelkezésre álló jövedelem reálértékének várható bővülése és az egyre mérsékeltebben jelentkező adósságleépítési kényszer eredményeként. A lakosság jelentős részének viselkedését ugyanakkor továbbra is meghatározza a válság előtt felhalmozott adósságok leépítése.

A gazdaság külső egyensúlyi pozíciója 2013 végén tovább javult, ami a külső adósságráták jelentős mérséklődésében is tükröződött. A következő években – a bővülő fogyasztás és beruházás miatt emelkedő import mellett is – jelentős aktívumot mutató külkereskedelmi egyenleg a teljes előrejelzési horizonton magasan tartja a folyó fizetési mérleg többletet.

Az elmúlt negyedévben a nemzetközi befektetői hangulat változékonyan alakult, ami leginkább a Fed eszközvásárlási programjának folytatódó lassításával, az Európai Központi Bank kamatcsökkentésével és a bejelentett további intézkedéscsomagjával, valamint a folytatódó ukrán-orosz konfliktussal magyarázható.

A hazai kockázati felárak érdemben csökkentek a márciusi inflációs jelentés megjelenése óta. Mind a CDS-felár és a devizakötvények felára, mind a hosszú hozamok mérséklődtek, miközben az árfolyam erősödött. A hazai kockázati megítélés javulását az MNB önfinanszírozási koncepcióhoz kapcsolódó bejelentése is támogatta.

A tanács a júniusi inflációs jelentés alappályájához kapcsolódóan három alternatív forgatókönyvet azonosított, amelyek a monetáris politika jövőbeli vitelére érdemi hatást gyakorolhatnak. Az elhúzódó, tartósan alacsony külső inflációs környezettel és a külső kereslet vártnál lassabb fellendülésével számoló alternatív forgatókönyvben az inflációs cél az alappályában feltételezettnél lazább monetáris kondíciók mellett érhető el.

A kedvezőtlen külső környezettel és magasabb befektetői kockázatkerüléssel számoló kockázati pálya esetén az alappályánál érdemben szigorúbb monetáris kondíciók mellett alakul az infláció közép távon az árstabilitással összhangban. Szintén szigorúbb monetáris politikai irány felé mutat a hazai foglalkoztatottság és fogyasztás erőteljesebb bővülésével, így a belső konjunktúra gyorsabb élénkülésével számoló forgatókönyv.

A tanács a júniusi inflációs jelentés áttekintését követően úgy ítéli meg, hogy a magyar gazdaságot továbbra is kihasználatlan kapacitások jellemzik, és az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat.     

A monetáris tanács úgy ítélte meg: a negatív kibocsátási rés a monetáris politika horizontján fokozatosan záródik, azonban az árstabilitás középtávú elérése a monetáris lazítás irányába mutat, továbbá a makrogazdasági kilátások is tartósan laza monetáris kondíciók irányába mutatnak.

MTI nyomán
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó