Nem Lehet Más ez a szerelem
Az LMP komoly-e, amikor állandóan performanszozott, odaláncolta magát a Parlamenthez, a Közgéphez, egyáltalán mindenhez, ami fém.
2014. június 27. 09:18

Hát Szöszikém, kedves kis Bernadett, Berni, Detti, Dettike, még a becenevedet sem tudom, mégis tegezlek, de egy közszereplőnek még ezt a faragatlanságomat is el kell viselnie, szóval Szöszikém, két gyermekes családanya, bár barna hajaddal nem egy kimondott szöszi vagy, de nekem az maradsz, mert lehet más a szösziség, szóval kezdek aggódni érted, pedig nemrég még olyan őszinte és helyes voltál, igen, azon az áprilisi éjszakán a baloldal vesztes nagyképű nagyágyúi csak dadogtak és pislogtak, te pedig mosolyogtál, néha megtörölted a szemedet, mert könnyek is voltak, örömkönnyek, szóval Szöszikém akkor nagyon emberi voltál, nagyon emberi,

de Szöszikém,

most meg olyan csacsiságokat beszélsz, hogy kezdem feledni azt az éjszakát, tudod, régen én hallgattam az okos emberekre, az egyik azt mondta, hogy a legfontosabb dolog, hogy meg tudjuk állapítani, mi a komoly és mi a komolytalan az életben, tudod, ez nem mindig könnyű, a másik meg azt mondta, tegyünk különbséget a szerves és a szervetlen között, persze nem biokémiai értelemben, azért mást is tanultam, de ezt a kettőt nagyon megjegyeztem,

hát Szöszikém,

az LMP komoly-e, amikor állandóan performanszozott, odaláncolta magát a Parlamenthez, a Közgéphez, egyáltalán mindenhez, ami fém, aztán az ülésteremben lufikat eregetett, álarcozott, táblázott, trikózott, molinózott, szóval minden bohóckodásra képes volt,

aztán Szöszikém,

az LMP szerves-e, esetleg nem SZDSZ-zárvány, klón, a vadliberálisok kimúlása után keletkezett hiánypótló tényező a folytonosság jegyében, ezek nagy kérdések, amelyekre még a derék politológusok sem igen válaszolnak, persze azt is tudnod kéne Szöszikém, hogy ez az egész zöld és öko-mozgalom a 68-as eu-anarchisták találmánya, tudod-e Berni, hogy a német zöldek a parlamentben például vért öntöttek a képviselők ruhájára, aztán mint megbízhatatlan koalíciós partnerek, az évek során ki is buktak a szövetségi és a tartományi parlamentekből, hihetnél nekem, hogy Európa védőszentje, Szent Benedek és a kedves Assisi Francesco többet tett a zöld értékekért, a természet és a környezet védelméért, mint ezek együttvéve, a Greenpeace alpinista akrobatáit is beleértve, ezek csak bohóckodnak, a lényeg a média támogatása,

szóval Szöszikém,

nehéz kérdések ezek és ti nem is tehettek róla, hogy odaát így csinálják, de azért egyszer megkérdezheti az egyik pici, hogy anyuka, miért viszel ötven lufit a parlamentbe, mondom Szöszi, egyszer megkérdezi, és akkor mit válaszolsz, mert a lufinak az óvodában a helye, gyerekek között, erre csak nem mondhatod, hogy anyuka ezzel dönti meg a rezsimet, mert a pici nem tudja, mi az a rezsim, persze ahogy elnézem, te sem tudod,

szóval Szöszikém,

aki olyan őszintén és emberien könnyeztél áprilisban, most azt kérdezed, hogy Orbán meddig ölelkezik ázsiai diktátorokkal és mikorra várható "a Pektu-hegy fénylő csillagának", "a nép atyjának", "a forradalmi elvtársi szeretet legmagasabb megtestesülésének" szólított "mindig győző, vasakaratú parancsnok" budapesti látogatása, tudod, ha ezt egyáltalán te találtad ki, ezt a baromságot, bocsánat, ökörséget, bár remélem, hogy nem te, de azért várjuk a látogatást sok millió honfitársammal együtt, remélem, hogy minél hamarabb eljön, mert minden hét és hónap csak elvesztegetett idő, mondom, kedves, hogy megtanultam, ki és mi komoly, vagy komolytalan,

de Szöszikém,

még ezt is képes voltál alulmúlni, azt mondod, félsz, hogy a paksi erőmű kapcsán gyerekeidnek kötelező lesz az orosz nyelv, óh egek, kötelező lesz, hát idefigyelj, ez aztán olyan horderejű dolog, hogy illene konkretizálni, mondjuk ad/1 Putyin bejelenti a Magyar Televízióban, szép is lenne, ad/2 nem jelenti be, hanem a kormány sunyi módon elkezdi nyomtatni a tankönyveket, hirtelen több ezer orosz tanárt szed elő nyár végéig a föld alól, aztán ad/3 ebből következik, hogy az évnyitón és az első tanítási napokon szülők és iskolások százezrei, milliói szembesülnek azzal, hogy kedden és csütörtökön orosz óra van az órarendben, hát tényleg, ez ilyen életszerű,

drága Szöszikém,

mindez annyira szerves és komoly, hogy szerelmes bánatomban máris elfelejtettem azt az áprilisi könnyes éjszakát. Ne haragudj, vége. Punktum.

(szék)
  • Elindult a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között
    Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény hétfőn fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.
  • Orbán Viktor az OECD főtitkárával tárgyalt
    Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban tárgyalt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közelmúltban kinevezett új főtitkárával, Mathias Cormannal - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
  • Tovább nőtt a genderideológiát elutasító magyarok aránya
    Amíg 2021 áprilisában a magyar felnőtt lakosság 69 százaléka gondolta úgy, hogy a férfi és női nemek velünk született tulajdonságok, addig novemberben már közel háromnegyedük, 72 százalékuk helyezkedett ugyanerre az álláspontra. Ráadásul emelkedett azoknak az aránya is, akik szerint csak férfi és csak női nem létezik: 2021 áprilisában 66, novemberben pedig már 73 százalékuk utasította el e tekintetben is a genderideológia legalapvetőbb állítását – derül ki az Alapjogokért Központ áprilisi és novemberi közvélemény-kutatásából.
MTI Hírfelhasználó