Eddig kellett megőrizni a szavazólapokat
Mostanáig kellett megőrizni a helyi választási irodákban az áprilisi országgyűlési választás iratait.
2014. július 5. 13:39

Amennyiben nincs a választás eredményével összefüggő büntetőeljárás folyamatban, úgy a szavazólapokat hétfőn meg kell semmisíteni.

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény előírja: a szavazás után a szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és kilencven napig meg kell őrizni úgy, hogy illetéktelen személyek számára ne legyenek hozzáférhetőek.

A szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon a választási iratokat - a jegyzőkönyvek kivételével - meg kell semmisíteni, és a jegyzőkönyvek első példányát át kell adni a Magyar Nemzeti Levéltárnak.

Vagyis, a szavazólapokat július 7-én, hétfőn meg kell semmisíteni a helyi választási irodákban, ahogyan az ajánlóíveket, a kinyomtatott szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylő választópolgárok kinyomtatott jegyzékét is. A Nemzeti Választási Irodának pedig törölnie kell a szavazóköri névjegyzékek, valamint a levélben, illetve külképviseleteken szavazók névjegyzéki adatait.

Amennyiben azonban a választás eredményével összefüggő büntetőeljárás van folyamatban, az érintett iratokat az ügy jogerős lezárásáig meg kell őrizni.

A Fővárosi Törvényszék döntése alapján a 90. napon túl is meg kell őriznie egy választási irodának az országgyűlési választásokon használt ajánlóíveket, hogy az érintett választópolgárok megtudhassák, visszaéltek-e az adataikkal. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet május 22-én közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék két elkülönített eljárás végén is arra kötelezett - egyelőre nem jogerősen - egy választási irodát, hogy a hozzá fordult felperes választópolgárokat tájékoztassa, mely ajánlóíveken szerepelnek személyes adataik. Egyben döntés született az ajánlóívek zárolásáról is.

Sajtóértesülések szerint a 2014-es országgyűlési választások során több párt is visszaélt a választópolgárok ajánlóíveken megadott személyes adataival. Az adatokat a polgárok ugyan önként adták meg az általuk választott pártoknak jelöltállítás céljából, ám a gyanú szerint a pártok egy része kicserélte és átmásolta őket saját ajánlóívére, hogy megszerezze a jelöltséghez, illetve az országos lista állításához szükséges számú ajánlást.

MTI
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Orbán: nemzeti konzultáció kezdődik
    Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Cél: magyar űrhajóst küldeni a Nemzetközi Űrállomásra
    Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.
  • A járvány első hulláma hazánkban lecsengőben van
    A koronavírus-járvány első hulláma Magyarországon lecsengőben van, de a vírus más földrészeken még erősen terjed - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó