Új típusú külpolitikába kezd a kormány
Ahhoz, hogy az ország érvényesíthesse akaratát, új típusú külpolitikára van szükség, olyanra, amelyet teljes egészében a külgazdasági érdekérvényesítés vezérel.
2014. július 18. 21:34

Ezt mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Az egyetem diplomaosztó ünnepségén nemzetközi tanulmányok, politikatudomány, szociológia, kommunikáció és médiatudomány, valamint tanár-közgazdásztanár mesterszakos hallgatók vehették át oklevelüket.

Az államtitkár az eseményen tartott beszédében kiemelte: a világgazdasági és világpolitikai változások miatt kialakult új helyzet Magyarországot is új stratégia kidolgozására késztette, és ebben fontos szerep jut a felsőoktatásnak, hiszen ahhoz, hogy az ország versenyképes legyen, versenyképes felsőoktatás kell.

Véleménye szerint nem túlzás azt állítani, hogy új világrend jött létre a világpolitikai és világgazdasági változások következtében. Ebben az új helyzetben ahhoz, hogy az ország érvényesítse akaratát, új külpolitikára van szükség - magyarázta. Mint mondta, az érdekérvényesítés eszköze a külpolitika.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az új külpolitikához új tudásra, új képzési formákra is szükség van, ezért meg kell újítani a diplomataképzést. Ebben a kormány kiemelten számít a Corvinus egyetem tudására, tapasztalatára és oktatóira is - tette hozzá.

Közölte: az új világrendre adott válasz egyik pillére a keleti nyitás. Ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy a Corvinus egyetem következetesen támogatta, rendszeres csereprogramjaival, oktatói és hallgatói kapcsolatrendszere ápolásával segítette a keleti nyitást. Szeptemberben az intézmény a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel közösen Kelet-Ázsia-szakértő mesterképzést indít, továbbá laoszi, vietnami, török és algériai diákokat fogad - mondta.

Az államtitkár beszédét azzal zárta: remélhetően minél több most végzett hallgatóval hosszú ideig együtt dolgozhatnak azon, hogy Magyarország versenyképes és sikeres ország legyen. 

hirado.hu - MTI
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • A „dollárbaloldal" továbbra is magyarellenes
    Gyurcsány Ferenc és a „dollárbaloldal" - úgy, ahogy korábban más nemzeti sorskérdések esetén - most is a magyar emberek érdekével szemben határozza meg a politikáját – fogalmaz Hollik István.
  • Életveszélyes az EP vérgőzös javaslata
    Hidvéghi Balázs azt mondta: a javaslat szövege egészen elképesztő állításokat és felhívásokat tartalmaz például a fegyverszállítások tekintetében, nemcsak üdvözli például a tankok Ukrajnába küldését, hanem kifejezetten felhív vadászrepülőgépek és nagy hatótávolságú rakétarendszerek szállítására is.
  • Erdélyben utakat zártak le a hóviharok miatt
    A Fogarasi-hasokban lavina temetett maga alá egy turistákkal teli menedékházat, vasárnap délelőtt még folyt a mentés. Vasárnap reggel mentőcsapat indult a mintegy 2000 méter magasan rekedt turisták kimentésére.
MTI Hírfelhasználó