A magyar női vízilabdacsapat díszlépésben a legjobb 4 között
Helyenként látványos játékkal, könnyedén győzött Merész András csapata Oroszország ellen.
2014. július 23. 10:53

A magyar női vízilabda válogatott, miután csoportjában a második helyen zárt, negyeddöntőre kényszerült a margitszigeti vízilabda Európa bajnokságon. Az idő esős volt a helyszínen, ennek ellenére nagyon sokan kilátogattak a Merész-csapat Oroszország elleni negyeddöntőjére. Az első ráúszást az orosz csapat nyerte, de az első akcióból semmit nem tudott mutatni. A vezetést Bukja Barbara találatával a mieink szerezték meg, Kisteleki Dóra átadásából (1-0). Erre 3 perccel később Boriszova egy távoli lökettel válaszolt. Ám ami ezután következett arról még írni is öröm. A negyed vége előtt Antal szerzett vezetést a mieinknek. Majd közvetlenül a negyed vége előtt Keszthelyi lőtte szét a keresztlécet. Így az első negyed 2-1-es magyar vezetéssel zárult. A lányok a második negyedben tovább folytatták a gólgyártást, előbb Szűcs lőtt gólt fórból, majd Antal Dóra harcolt ki egy ötméterest. Ezt Keszthelyi váltotta gólra (4-1). Az orosz válogatott teljesen tanácstalan volt, nem tudtak mit kezdeni a szervezett magyar védekezéssel, hiába kért időt az orosz mester, gólt Antal szerzett, majd egy eladott labda után Szűcs Gabi is megszerezte önmaga második és a magyar válogatott 6. gólját. (6-1). Negyed végére még egy orosz gól maradt, ezt Gridnyeva szerezte így a nagyszünetre 6-2-vel fordulhattunk.

Az idő esős maradt, de a magyar válogatott jól játszott, így elégedett lehetett a közönség. A negyed elején Jarondajkina jelezte, hogy az orosz csapat is még a vízben van. Egy emberelőnyt használtak ki, így 6-1 után 6-3-at mutatott az eredményjelző. Arról, hogy ne kelljen izgulnunk Takács Orsolya gondoskodott, aki két orosz mellett pöttyintette el a labdát Carnauh hálójába (7-3). Nem sokkal később egy lefordulást követően Antal Dóra indult meg, aki áttette Kisteleki Dórának, ő pedig 2 méterről a hálóba lőtt (8-3). Az oroszok próbáltak feljebb jönni, de csak Prokofjeva ejtésének köszönhetően sikerült. Esélyük sem volt a győzelemre, ha meg lőttek, akkor vagy egy blokkoló kéz, vagy Bolonyai Flóra keze akadályozta meg őket abban, hogy gólt szerezzenek. Egy betett labdát követően Bujka lőtt a kapuba, amire még a negyed előtt válaszoltak az oroszok, így a záró negyed előtt 9-5 volt az állás.

Az utolsó negyed magyar góllal kezdődött: Antal Dóra ötméteresből szerezte meg a magyar csapat 10. találatát. Az orosz válogatott teljesen szétesett csak a tisztes vereségben bízhattak már. Annyira dekoncentrált volt a végére az orosz csapat, hogy Keszthelyit is ott hagyták. És ha őt ott hagyják, akkor az gól (11-5). A Merész-lányok élvezték a játékot, nagyszerűen védekeztek, jól játszottak Bolonyai remekül védett, a Szbornaja csak kettős emberelőnyből tudott gólt szerezni. A mérkőzésen, még egy Karimova-találat esett így női vízilabda válogatottunk magabiztosan diadalmaskodva jutott az elődöntőbe ahol a világbajnoki címvédő Spanyolország lesz az ellenfele.

P.A.
MTI Hírfelhasználó