Jövője csak a keresztény erkölcsön alapuló Európának van
Az Országgyűlés elnöke hétfő este a Magyar Állami Operaházban az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartott állami megemlékezésen beszélt.
2014. július 28. 21:39

Kövér László szerint jövője csak olyan Európának van, amelynek nemzetállamai a keresztény erkölcs, az értékteremtő munka és a méltányos nemzetközi együttműködés alapján állnak. Az Országgyűlés elnöke erről hétfő este a Magyar Állami Operaházban az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartott állami megemlékezésen beszélt.

Úgy fogalmazott: az első világháború csak katonailag ért véget, mentálisan még nem, és mindaddig nem is fog véget érni, amíg Európában nem helyezzük ténylegesen jogaikba a száz esztendeje elveszett emberi méltóságot és közösségi méltányosságot. Mentálisan csak akkor ér véget a háború, ha megértjük, hogy mások elszegényítése nem lehet senki jólétének tartós forrása, ha megértjük, az embereket tartósan nem a pénz, hanem csak az erkölcs tudja összekötni - hangoztatta. A jelenkor jelképes lövészárkaiban ma is farkasszemet néz egymással gazdag és szegény, nyertes és vesztes, uralkodó többség és alávetett kisebbség - fűzte hozzá a parlament elnöke.

-------------------------------------

Tények

Az I. világháború során a Magyar Királyság területén3 800 000 embert mozgósítottak. Egy részük a Magyar Királyi Honvédség, mások a császári és királyi haderő alakulataiban szolgáltak. Közülük a különböző frontokon 661 000-en haltak hősi halált, 743 000 megsebesült és734 000 hadifogságba esett.

hirado.hu - MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó