A baloldal ma is a magyar érdekek ellen harcol
A Fidesz szerint részben energiabiztonsági szempontok miatt kellett visszavásárolni az E.ON földgázipari érdekeltségeit.
2014. augusztus 14. 16:27

 A kormánypárt közleményben bírálta az MSZP-t, amely sajtótájékoztatón kérte számon Orbán Viktort. 

"Szemben a bukott baloldali kispártokkal, amelyek mindent, ami csak mozgatható volt, kiárusítottak, a Fidesz-kormány a nemzeti vagyon védelméért és visszaszerzéséért dolgozik" - így reagált a nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MSZP frakcióvezető-helyetteségnek nyilatkozatára az E.ON gáztározóinak megvásárlásával kapcsolatban.

Tóth Bertalan (MSZP) korábban azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök "lebukott", hiszen a napokban nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, hogy "közel 600 milliárd forintot égetett el" a vásárlással.

A Fidesz válaszközleményében - amelyet az MTI-hez is eljuttatott - azonban azt írta: az E.ON földgázipari érdekeltségeinek visszavásárlása szociális- és energiabiztonságot garantál a magyar emberek számára.

Garantálja a rezsicsökkentés biztonságát és olyan eszközt ad a kormány kezébe,  amellyel végre beleszólása lehet a magyar lakosság gázellátását érintő kérdésekbe - fűzték hozzá.

"Magyarország többé nem áll kiszolgáltatottan és feltett kezekkel a lakosság gázellátását érintő ügyek előtt" - fogalmazott a nagyobbik kormánypárt. A gázüzletág visszaszerzése nemzetbiztonsági és energiafüggetlenségi szempontból is felbecsülhetetlen érték - közölték. 

hirado.hu - MTI
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Itthon és külföldön is egyre aktívabb a Soros-hálózat
    Az Európai Parlament képviselői elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot. Az EP baloldali pártjai által kezdeményezett újabb boszorkányüldözés mögött elemzők szerint valójában a Soros-hálózat áll.
  • Bajnai Gordonra teszem a tétjeimet
    Soros György erőteljesen befolyásolja, sőt meghatározza azt, hogy ki legyen az ellenzék vezető figurája, egyben Orbán Viktor kihívója 2022-ben.
  • Polgármestert és jövőt választanak Győrben
    – A kabinethez hatékonyan tudom közvetíteni Győr érdekeit, hiszen mások mellett a pénzügyminiszterrel és a belügyminiszterrel is egyeztettem az újfajta gazdasági kihívások és a közbiztonság kérdéseiről, de legfőképp a megoldások lehetőségeiről – jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Fidesz-KDNP győri polgármesterjelöltje. Dézsi Csaba András jelezte, ha a ő nyeri meg a választást, akkor a közgyűlésben meglesz a többsége ahhoz, hogy végrehajtsa városépítő programját.
MTI Hírfelhasználó