HM: terv szerint haladnak az ünnepi előkészületek
Terv szerint haladnak az augusztus 20-i rendezvények előkészületei - mondta Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalát vezető helyettes államtitkár Budapesten.
2014. augusztus 19. 10:37

A Parlament előtt tartott sajtótájékoztatón a vezérőrnagy hangsúlyozta: a Kossuth téren - ahol augusztus 20-án a katonai tisztavatást tartják - alaposan és precízen folyik a felkészülés. Az ünnepi programokat ismertetve elmondta, kedden a Clark Ádám téren megnyílik a Magyar Ízek utcája. Este 7 órakor megkezdődik az a kulturális programsorozat, amelynek részeként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes este 8 órakor mond beszédet.

Mint Kun Szabó István fogalmazott: az ünnepség "koronaékszereként" szerda reggel a Kossuth téren a tisztavatással folytatódnak az ünnepi rendezvények. A tisztavatás fél 9-kor a zászlófelvonással kezdődik, de már ezt megelőzően 8 óra után pár perccel katonai bemutatókkal és térzenével várják az érdeklődőket a Parlament előtti térre. Hende Csaba honvédelmi miniszter köszöntője után a honvédtisztjelöltek leteszik esküjüket, majd Áder János köztársasági elnök mond ünnepi beszédet.

A vezérőrnagy a programok közül kiemelte még a 18 órakor kezdődő Szent Jobb körmenetet, s az azt megelőzően 17 órakor a Szent István bazilikánál tartandó szentmisét is.  Az esti tűzijáték előkészületei is ütem szerint haladnak - emelte ki a helyettes államtitkár.

Kitért arra is, hogy gyorsított eljárásban kiválasztott pirotechnikai cég, a Leskovics Pirotechnika Kft. csaknem 150 millió forintból valósítja meg a zenével színesített mintegy fél órás tűzijátékot, amelyet Dunán három - az Erzsébet híd és a Lánchíd között egy, a Lánchíd és a Margit híd között két - uszályról, valamint a Lánchídról lőnek majd fel.

A honvédelmi tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az egész ünnepi sorozat alatt folyamatosan működik az operatív törzs. Idén egy kihelyezett vezetési pontot telepítenek közvetlenül a tűzijáték mellé

Az operatív törzs vezetője fél óránként kap előrejelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálattól, s jelentéseket az ünnepi rendezvények szervezésében részt vevő többi szervtől. A beérkezett adatok elemzése alapján dönti el az operatív törzs vezetője dönti el, hogy biztonságosan lebonyolíthatók-e az egyes programok.

A vezérőrnagy közölte, a szervezők biztonsági szempontból is minden eshetőségre felkészültek, a biztosítási tervek kész vannak. Szükség esetén a tűzijátékot bármikor leállíthatják, és idén - a korábbi évek gyakorlatával ellentétben - a rakpartokon nem kapcsolják le a közvilágítást.

A sajtótájékoztatón Varga László, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző osztályának vezetője azt mondta: a kedd reggeli mérések alapján egy hullámzó frontálzóna éri el az országot, amelynek hatására szerdán délután, kora este nagy valószínűséggel Budapest és Pécs, s az Északi-középhegység térségében 50-100 kilométeres körzetében lehet számítani lokálisan záporokra, zivatarokra.

A kedd reggeli adatok alapján Budapest térségében szerda délután, kora este, illetve az éjszakai órákban várhatók záporok, zivatarok, így a tűzijáték idején úgy tűnik stabilabb légkör alakul ki, amikor nem valószínű zápor, zivatar.

Ugyanakkor - jelezte - ennyi idővel az esemény előtt még nem lehet biztosan megmondani, a tűzijáték idején lesz-e zivatar. Ezért mindenkinek azt ajánlja, hogy folyamatosan figyeljék a meteorológiai szolgálat által kiadott előrejelzéseket, veszélyjelzéseket.

A meteorológiai szolgálat is részt vesz a rendezvény biztosításáért felelős operatív törzsben, s idén az egyik uszályra, amelyről a tűzijátékot lövik fel, egy mobil szélmérő állomást is telepíttek - tette hozzá Varga László. A meteorológus azt mondta: alapesetben nem várható viharos szél, csak zivatar környezetében lehetnek viharos széllökések. Így, ha a fővárosban nem lesz zivatar, semmi sem akadályozza a tűzijáték lebonyolítását. 

-------------------------------------------------------------

Szükség esetén több nyelven is elmondják hangosbemondókon

A szervezők ennek ellenére színes programokkal készülnek, miközben folyamatosan figyelik majd a félóránként frissülő előrejelzéseket. Arról, hogy meg lehet-e majd tartani a tűzijátékot, a már kora reggel összeülő Operatív Törzs dönt majd.

Idén a Somlói revolúció fantázianevű sütemény lett az ország tortája. Ezt már kedden délelőtt 10 órakor felvágják, és ezzel megnyílik a Magyar Ízek Utcája a Clark Ádám téren. Vidéken is készülnek az ünnepre: Pécsváradon már sütik a Magyarok Kenyerét az egyik pékségben. A hozzávaló lisztet abból a több mint 200 tonna búzából őrölték, amit adományozók ajánlottak fel. A magyarok összetartozását jelképező kenyér és cipó megvásárlásából befolyt összeget gyermekek étkeztetésére fordítják majd.

Debrecenben pedig éjjel-nappal dolgoznak a Virágkarneváli kompozíciókon. 15 virágkocsi vonul majd fel. Egy-egy ilyenen díszítéséhez több tízezer virágot is felhasználnak. A főutcákon pedig már állnak a mobillelátók, amelyekre minden jegy elkelt.

A Balaton partján összesen hét településen lesz tűzijáték. Több helyről hajók is indulnak, hogy aki szeretné, a tóról is megcsodálhassa a fényjátékot.

Az esti tűzijáték az augusztus 20-ai, fővárosi ünnepségsorozatnak is a fénypontja lesz - ha nem mossa el az eső. Idén - az előrejelzések szerint - egy hidegfront vonul át huszadikán az ország felett.

Tóth Tamás meteorológus elmondta a napközben kialakuló záporok, zivatarok még a tűzijáték idejére is megmaradhatnak, de részletes, pontosabb előrejelzésre csak a későbbiekben számíthatunk.

Huszadikán már kora reggel összeül az úgynevezett operatív törzs, amelynek tagjai folyamatosan értékelik a beérkező adatokat. Ennek vezetője, Kun Szabó István vezérőrnagy azt mondja: a félóránként frissülő előrejelzések alapján döntik majd el, meg lehet-e tartani a tűzijátékot.

A társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az M1 Híradójának elmondta, hogy mindenfajta veszélyhelyzetre, katasztrófavédelmi helyzetre megfelelő tervekkel, megfelelő biztonsági intézkedésekkel rendelkezünk.

Az Országos Mentőszolgálat központjából indul majd egy 34 kocsiból álló mentőkonvoj az ünnepi rendezvények helyszíneire - mondja Győrfi Pál szóvivő. Ezek között lesz két olyan is, amelyeket tömeges baleset esetén is be lehet vetni. Hozzátette a Vöröskereszt önkéntesei is csatlakoznak a mentősökhöz, 20-an lesznek majd a tömegben, különösen a tűzijáték idején.

A szervezők a helyszíneken idén is több nyelven, hangosbemondókon tájékoztatják majd a tömeget az esetleges teendőkről. 

hirado.hu - MTI
MTI Hírfelhasználó