Foglalkozni kell az áldozatokkal
A kormány az áldozatok pártján áll, arra törekszik, minél hatékonyabban segítsen a bűncselekményeket elszenvedőkön – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden Szegeden.
2014. szeptember 9. 12:59

A tárcavezető – a Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében pályázat záró konferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón – azt mondta, a rendszerváltást követően meghozott jogszabályok alapvetően a terhelt jogait igyekezték védeni. Trócsányi László hozzátette: huszonöt év elteltével új irányt kell kapnia a kormány igazságügy-politikájának. Nem elégedhetünk meg a terhelt védelmével a büntetőjogban, foglalkozni kell az elesettekkel, az áldozatokkal is – hangsúlyozta a miniszter.

Személyes felelősség

Az áldozattá válás elleni fellépés érdekében partnerségi kapcsolatot kell kialakítani a mindennapi munkát végző, tapasztalatokkal rendelkező civil szervezetekkel. Az „utólagos szolgálat”, a károk enyhítése területén – a kisebb súlyú bűncselekmények esetében – pedig fontos szerepe lehet az áldozat és az elkövető között kapcsolatot kialakító mediációnak – mutatott rá Trócsányi László, kiemelve, ez segíthet abban, hogy a bűncselekmény elszenvedője ne váljon ismét áldozattá.

Kothencz János, a Fidesz–KDNP, valamint a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület és Önkéntes Mozgalom szegedi polgármesterjelöltje az állampolgárok személyes felelősségét, a közöny elleni fellépés szükségességét hangsúlyozta. Elmondta, az áldozat közvetlen környezetében tetten érhető közöny felerősíti a bűncselekmények negatív hatását.

Kötelesség jelezni

Az elmúlt két évben lakossági fórumokon, szabadegyetemi előadásokon, családi és közösségi napokon hívták fel a figyelmet arra, mindenki maga is tehet az áldozattá válás ellen – tudatta a polgármesterjelölt. Az áldozattá válás veszélyének leginkább a gyermekek, a fiatalok, a csonka családban élők, a halmozottan hátrányos helyzetűek, a lakótelepeken vagy tanyákon magányosan élő idősek vannak kitéve – fejtette ki a politikus. Hozzátéve: amennyiben valaki azt tapasztalja embertársa bűncselekmény áldozatává válik, kötelessége jelzéssel élni a rendőrség, illetve a szociális és gyámhivatal felé.

A 148 millió forintos uniós és kormányzati támogatásból megvalósított kétéves programot létrehozó konzorciumot vezető Csongrád Megyei Kormányhivatalt irányító Juhász Tünde kifejtette, a kezdeményezés elérte célját, igazoltan javult a térségben élők biztonságérzete. A programban részt vevő állami és érdek-képviseleti szervek, civil szervezetek és egyházak az egyedi és személyre szabott segítség mellett, közvetlenül 4500 embert értek el az áldozatvédelem és az áldozattá válás megelőzése érdekében szervezett rendezvényeken, 300 egyetemi hallgató pedig a témában rendezett kurzust végzett el.

-------------------------------------------

Évente 220 ezer ember válik bűncselekmény áldozatává, sértettjévé Magyarországon – mondta a belügyminiszter a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából rendezett konferencián, pénteken Budapesten.

1990-ben kormányhatározat, 2005-ben törvény született az áldozatok védelme érdekében, majd 2011-ben ismét kormányhatározatot fogadtak el, amely létrehozta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot.

MNO - MTI
MTI Hírfelhasználó