Brüsszelhez fordulhat Magyarország
Brüsszelhez fordulhat Magyarország a Norvégiával fennálló vitás ügye rendezése érdekében – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden újságírókkal a Parlamentben.
2014. szeptember 9. 18:05

„Valószínűleg arra szorulunk, hogy az Európai Bizottsághoz forduljunk, és Brüsszel megoldását kérjük. […] Amikor a felek nem egyeznek meg […], lehetőségük van arra, hogy Brüsszelhez forduljanak, és azt kérjék, szolgáltasson igazságot. Mi is valószínűleg erre fogunk ráfanyalodni” – fogalmazott Lázár János a norvég támogatások felfüggesztése ügyében Magyarország és Norvégia között kialakult vitáról. Tudomása szerint Brüsszelben is mérlegelik annak lehetőségét, hogy az ottani ellenőrzési mechanizmus vizsgálja meg a norvég alap magyarországi pénzköltéseit.

Távol vannak az álláspontok

A Miniszterelnökség vezetője elsősorban elvi jelentőségűnek nevezte az ügyet, mégpedig amiatt, hogy a norvég alap pályázatainál – ellentétben az 50 százalékos győzelmi arányú uniós pályázatoknál – „ugyanaz a kör nyerte a pénzeket, és általában a pályázók 70-80 százalékát elutasították”. Jelezte, jelenleg távol áll egymástól a magyar és a norvég álláspont, mert „norvég partnereink úgy gondolják, minden rendben”.

Lázár János emlékeztetett, a magyar fél eleget tett az intézményrendszer megváltoztatására tett norvég kérésnek, de „ez nem volt elegendő”, mert azt akarják, a kormány állítsa le a belső vizsgálatokat. Ám miután közpénzről van szó, a kabinet nem tud eltekinteni az ellenőrzéstől – jelentette ki.

A kormány az igazság kiderítésében érdekelt

A Norvég Civil Támogatási Alap forrásait koordináló Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában tartott hétfői házkutatással kapcsolatban a miniszter azt mondta: a kormány abban érdekelt, hogy derüljön ki az igazság, az érintettek pedig minél hamarabb tisztázzák magukat. Lázár János egyébként a kabinet nevében nem kívánta kommentálni a rendőrségi nyomozást. „Egyrészről ha az Ökotársnál visszaélések történtek, annak a következményeit viselniük kell, másrészről pedig az Ökotárs munkatársait is megilleti az ártatlanság vélelme, ahogyan a támogatásban részesülőket is” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e túlzónak a házkutatásnál tapasztalt rendőri jelenlétet, a politikus azt felelte, ezt a rendőrségtől kell megkérdezni, de 400 millió forintos hűtlen kezelés gyanúja esetén „mindenhol szoktak házkutatást tartani”.

Házkutatás az Ökotársnál

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának hétfői közlése szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében hétfőn házkutatást tartott az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában, s iratokat, számítástechnikai adatokat foglalt le. Aznap délben nyomozók jelentek meg a pályázati programot lebonyolító konzorcium egy másik tagjának, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) irodájánál is. Délután az Ökotárs belvárosi irodája előtt a rendőri fellépés miatt demonstrációt tartottak.

Norvégia kedden teljesen elfogadhatatlannak nevezte a házkutatásokat, és azzal vádolta a budapesti vezetést, hogy el akarja hallgattatni a bírálatokat.

Milliós kölcsönök engedély nélkül?

Az alapítvány körüli botrány április elején kezdődött, miután a Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben nehezményezte, hogy miként használják fel a Norvég Alap támogatásait. A Magyar Nemzet szeptember 3-ai számában tette közzé azt az értesülését, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által „a norvég alap ellenőrzése során vizsgált egyik szervezet hat év alatt csaknem százmillió forint kölcsönt adott tizenhét civil egyesületnek, illetve alapítványnak úgy, hogy a gyanú szerint erre nem volt engedélye. Az ügyben büntetőfeljelentés született és piacfelügyeleti eljárás indult.”

Pénzkölcsönök tucatnyi egyesületnek

A Kehi ezután az MTI érdeklődésére közölte: a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál, illetve piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál. Azt azonban, hogy mely szervezetről van szó, nem közölte. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint a vizsgált szervezet több mint egy tucat egyesület, illetve alapítvány részére mintegy öt éven keresztül nyújtott pénzkölcsönöket.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára májusban jelentette be, hogy a Miniszterelnökség felkéri a Kehit a norvég alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára.

MNO - MTI
  • Magas lengyel állami kitüntetést kapott Kövér László Varsóban
    A lengyel-magyar parlamenti együttműködésben és a két ország viszonya fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemekért a lengyel államfő által adományozott kitüntetést Kövér Lászlónak a lengyel alsóházi elnök, Elzbieta Witek adta át.
  • Hollómese
    Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja. Alapsztori.
  • A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális
    A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális, például a kereszténydemokrata megközelítés közösségben: családban, nemzetben gondolkodik – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
MTI Hírfelhasználó