2020-ban Eb-házigazda Budapest
A Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont a 2020-as labdarúgó-Eb-n. Csányi Sándor MLSZ-elnök is reagált már.
2014. szeptember 20. 09:32

Az UEFA végrehajtó bizottságának pénteken bejelentett döntése értelmében a londoni Wembley Stadionban rendezik a két elődöntőt és a finálét, míg a három csoportmérkőzést és egy negyeddöntőt tartalmazó csomagot Baki, München, Róma és Szentpétervár kapta meg. Ami viszont számunkra a legfontosabb: lesz Budapesten is Eb-meccs.

A 2018-ra „stadion a stadionban” megoldással felépülő Puskás Ferenc Stadionnal pályázó Budapesthez hasonlóan három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága.

Magyarország 2004, 2008 és 2012 után negyedszer pályázott kontinensviadal rendezésére, de most járt először sikerrel.

Elvileg Platini agyából pattant ki

Az UEFA 2011-ben jelentette be, hogy – Michel Platini elnök ötlete alapján – az Eb fennállásának 60. évfordulója alkalmából 2020-ban 13 ország egy-egy városában rendezik majd meg a kontinentális tornát. A jelentkezőknek két csomagra lehetett pályázni: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalta magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást. Összesen 19 kandidáló volt, közülük hat – Minszk, Szófia, Szkopje, Jeruzsálem, Stockholm és Cardiff – nem lehet részese a 2020-as Eb-nek.

A Puskás Ferenc Stadion a júliusban bemutatott tervek alapján 68 ezer férőhelyes lesz, a teljes beruházás 90-100 milliárd forintból valósul meg, ebből a stadion 60-80 milliárdot tesz majd ki.

A 2016-os Eb-t Franciaország rendezi meg, ezen már 24 válogatott szerepel az eddigi 16 helyett.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly szeptemberben jelentette be a pályázati szándékot.

A magyar Eb-pályázat történetéről és a vetélytársakról ITT olvashat részletesebben.

-----------------------------------------------------

Csányi Sándor MLSZ-elnök

– Az elmúlt évek sportdiplomáciai sikerei vezettek ehhez az eredményhez, a futsalban, a női futballban és az utánpótlás-Eb megrendezése kapcsán. Mindez viszont kevés lett volna, ha a kormány és a fővárosi önkormányzat nem adja meg a szükséges segítséget. Azt gondolom, nagy siker a helyszínek között lenni, az új Puskás Ferenc Stadionnak jó a lokációja és a közlekedése is. Amennyiben kijut a magyar válogatott, több mérkőzést is itthon játszhatnánk. Eredetileg 32 kandidáló volt, így maradtak 19-en a rendezésre pályázók, ezek közül jutottunk a 13 közé. Ez is egy siker, lehet nagy sikerként értékelni. Negyeddöntős rendezéssel nem kalkuláltunk. Ha józanul gondolkodunk, két csoportmeccset és még egy mérkőzést játszhatna a magyar válogatott, ha kijutna az Eb-re, és ezeket itthon játszhatnánk.

Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke a helyszínről a Hír TV-nek értékelte az eredményt
 

– Ezzel kalkuláltunk, ez volt a realitás. De nemcsak az MLSZ-t illeti a gratuláció, hanem a magyar kormányt és Budapest önkormányzatát is, nélkülük nem lett volna sikeres a pályázat. Budapest alkalmas és készen áll a rendezésre, a stadiont fel kell építeni, erre kormánygarancia van

MNO - MTI