Kilenc uniós pályázat jelenik meg 120 milliárd keretre
Október elején kilenc pályázat jelenik meg 120 milliárd forint keretre a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési forrásokból.
2014. szeptember 25. 16:39

Ezt jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón.

Hangsúlyozta: kulcsfontosságú az európai uniós fejlesztési források hatékony felhasználása, 2014-2020 között Magyarország számára 34 milliárd euró keret áll rendelkezésre, a cél az, hogy magas hozzáadott értékű termelésre, foglalkoztatásra ösztönző növekedési pályára álljon az ország.

Csepreghy Nándor elmondta, hogy a foglalkoztatás növelésére a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 4 milliárd forint kerettel a fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatot írnak ki elsősorban mikro-, kisvállalkozásokat indítását tervezők számára. A pályázat keretében először vállalkozói ismereteket nyújtó alapozó képzésen vehetnek részt a nyertesek, majd az elfogadott üzleti tervükhöz kaphatnak vissza nem térítendő támogatásot.

A munka és magánélet összeegyeztetésére ugyancsak 4 milliárd forint keret áll majd rendelkezésre olyan munkahelyi viszonyok teremtésére, amelyek lehetővé teszik a részbeni, az otthoni, illetve az atipikus foglalkoztatást.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban a kisgyerekkori nevelés támogatásként oktatási intézmények, óvodák, bölcsődék mintegy 1,5 milliárd forintos keretre pályázhatnak különböző köznevelési programok indításával - ismertette a helyettes államtitkár. Ugyancsak az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban 1 milliárd forintos keretet hirdetnek majd meg az egészségügyi ellátásban ezer új szakápoló, csecsemő- és gyermekápoló képzésére.

A kis- és középvállalkozások eszközbeszerzését és kapacitásbővítésére 5 milliárd forint keret áll majd rendelkezésre, és további 5 milliárd forintot szánnak a kkv-k külpiacra lépésének támogatására.

A helyettes államtitkár elmondta: 36 milliárd forintos keretösszeggel azokat a 25 évnél fiatalabb munkavállalókat szeretnék támogatni, akik nem rendelkeznek szakképesítéssel, felsőfokú képesítéssel.

A derogációs kötelezettséghez kötődően 8,7 milliárd forint keretet az egészséges ivóvíz biztosítására, 50 milliárd forintot pedig szennyvízkezelésre különít el a kormány azoknak a 2 ezer lélekszámnál nagyobb településeknek, amelyek 2007-2013 között ilyen beruházást nem valósítottak meg - mondta Csepreghy Nándor, aki szerint az új pályázati rendszerben a kedvezményezettek már tapasztalhatják a megújított fejlesztéspolitikai rendszer előnyeit.

A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint a Miniszterelnökség a kormánynak megfontolásra, majd az Európai Bizottságnak elfogadásra terjeszti, hogy a biztosítéknyújtási szabályokon enyhítsenek, illetve az elszámolásnál először a támogatást fizessék ki az önerőt megelőzően.

Kérdésre válaszolva Csepreghy Nándor elmondta, hogy amíg az Európai Bizottság a magyar operatív programokat véglegesen nem fogadja el, addig minden pályázati kiírás a hazai költségvetés terhére és kockázatára történik. A kormány rendszeresen tárgyalja azokat a konstrukciókat, amelyek nagy valószínűséggel az elfogadott operatív programokból majd finanszírozhatók lesznek.

mti
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Orbán–Orban-találkozó lesz a magyar–román határon?
    A magyar és a román miniszterelnök jelenlétében avathatják fel szeptember 4-én a két ország határához vezető Bihar–Bors autópálya-szakaszt és az új határátkelőt. Erről Ovidiu Barbier, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) igazgatóhelyettese beszélt egy televíziós interjúban.
  • Vidnyánszky, a „román”
    A DK-szimpatizánsok keménymagja egyenesen Romániába zavarnák „vissza” a Beregszászról származó művészt.
  • Trianon 100 kompozíció a debreceni virágkarneválon
    Bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be - jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a készülő virágkocsikat is.
MTI Hírfelhasználó