Gyurcsány átverte Bokrost?
Bokros Lajos lett Falus Ferenc visszalépése után a baloldal közös jelöltje a budapesti főpolgármesteri címre. A Horn-kormány pénzügyminisztere azonban nemcsak a balliberális alakulatok között keltett feszültséget, hanem pártokon, szövetségeken belül is viszályt szított. Ráadásul mindez csak most derült ki a jelölt számára.
2014. szeptember 30. 12:17

Hétfő este Bokros Lajos volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, ahol arról beszélt, hogy még pénteken felhívta őt Szigetvári Viktor, hogy beszélni szeretnének vele. Bokros állítása szerint rákérdezett Szigetvárinál, hogy kiknek a nevében tárgyalna, és ő azt válaszolta neki, hogy mind a négy párt (tehát az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM szövetség – a szerk.) megbízásából. Ehhez képest a tárgyalás során a Moma irodájában csak Gyurcsány Ferenc és Szigetvári Viktor jelent meg, Bokros kérésére meg odahívták Falus Ferencet is. Szigetvári állítólag itt is megerősítette, hogy a Falust jelölő pártok mindegyike nevében beszél.

Nemet mond a PM

Ezért Bokros igencsak meglepődött, amikor a Párbeszéd Magyarországért (PM) közleményt adott ki, amelynek lényege az volt, hogy a párt nem támogatja a Moma első emberét. „Tiszteljük Bokros Lajost, és jó munkát kívánunk neki a kampányához, ám tisztában vagyunk azzal, hogy a jobbközép Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjétől a zöld és baloldali értékek képviseletét nem várhatjuk maradéktalanul el” – indokolta döntését az Együtt-tel pártszövetséget alkotó PM.

Megosztott MSZP

Bokros nemcsak az Együtt–PM szövetséget osztotta meg, hanem a szocialistákat is, akiket ugye Szigetvári szintén „beígért” a támogatói közé. Az MSZP fővárosi párttanácsa beállt Bokros mögé: elnökük, Kunhalmi Ágnes sajtónyilatkozatában azzal érvelt, hogy a „kialakult helyzetben akkor van a legnagyobb esély a változásra Budapesten, ha a Liberálisok, az LMP és a PM is egy demokrata jelöltet támogat”. Tóbiás József MSZP-elnök viszont – pár perccel Kunhalmi Ágnes nyilatkozata után – a Jókai utcai MSZP-székház előtt újságíróknak azt mondta, a párt országos elnöksége nagyon sajnálja, hogy a budapestiek nem szavazhatnak az MSZP főpolgármester-jelöltjére. Ezért a felelősség a jelölőszervezetet és a Demokratikus Koalíciót terheli – jelentette ki. Ismert: már a Falus–Bokros-cseréről szóló sajtótájékoztatón sem képviselte magát az MSZP semmilyen szinten.

Az MTI azon kérdésére, mit javasol a baloldali választóknak, szavazzanak-e Bokros Lajosra, az MSZP elnöke közölte, azt javasolja, hogy ha változást akarnak, akkor szavazzanak a baloldali, a baloldali pártok által javasolt polgármesterjelöltekre és képviselőjelöltekre. Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a főpolgármesteri szavazólapot ne töltsék ki, ha azon nincs baloldali jelölt, Tóbiás József azt mondta: ilyet nem tud mondani, azt eldöntik a budapestiek.

Szigetvárinak nem osztottak lapot

Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje is értékelte a kialakult helyzetet az Egyenes beszédben. Szerinte a szálakat igazából Gyurcsány Ferenc mozgatja a háttérből. Úgy látja, hogy a DK elnöke léptette vissza Falus Ferencet, „ebben a körben Szigetvárinak már nem osztottak lapot” – mondta. Hozzátette: információi is vannak arról, hogy Gyurcsány döntött a visszalépésről. Azt is közölte, hogy a DK elnöke őket is megkereste vasárnap, és az volt a kérése, hogy Bodnár lépjen vissza Bokros Lajos javára.

-----------------------------------------

Kósa: Ez a gyurcsányi összeesküvés

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető igazgatója szerint gyurcsányi összeesküvés látható a baloldalon. „Igazából megint mi történik? Gyurcsány Ferenc ott ült egyébként a Falus Ferenc lemondása, sajtótájékoztatója közvetítésének hátterében, elégedetten mosolygott, mert megint a gyurcsányi forgatókönyv érvényesül. Most nem tudom, hogy összejátszik-e a PM-mel, vagy az Együtt-tel, vagy kikkel, de a napnál világosabb, hogy ez a gyurcsányi összeesküvés, vagy ilyen forgatókönyv, és egyébként ilyen értelemben Bokros Lajos Gyurcsány Ferenc igazi jelöltje" – mondta a politikus a Hír TV-ben

MNO - HirTV - MTI
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
  • Karácsony Gergely lovasszobránál
    De nézzük végre Budapestet, mert Budapest csodás. Húsz évig vezette egy szociológus, kilenc éve vezeti egy mérnök. Nem kell különösebb hangszerismeret lezongorázni a különbséget.
MTI Hírfelhasználó