Meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást?
A helyi választási bizottság (hvb) szerint meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást és két egyéni képviselői választást is.
2014. október 16. 20:39

A döntés szerint a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjüket, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntette fel kampánykiadványaiban, miközben csak a DK indította jelöltként.

A döntés nem jogerős, azzal szemben a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB) lehet fordulni jogorvoslatért; az ott születő határozattal szemben pedig a Fővárosi Ítélőtáblához lehet bírósági felülvizsgálati kérelmet benyújtani, mindkét testületnél három napon belül.

A hvb határozatát csütörtök este 8 órakor még nem tették közzé a kerület honlapján, de a hvb Fidesz által delegált tagja az MTI-nek, míg Hajdu László az ATV esti műsorában ismertette a bizottság döntését.

Dárdai András bizottsági tag tájékoztatása szerint két azonos tartalmú kifogás érkezett a hvb-hez; az egyiket a Fidesz, a másikat a Fidesz-KDNP jelöltje, Pintér Gábor nyújtotta be, a két ügyet a bizottság összevontan tárgyalta.

Közölte, nem lett volna jogsértő a DK kampánya, ha abban különbséget tesznek a "támogató szervezet" és a "jelölőszervezet" között, ám a DK a kampányban - az interneten, a Facebookon, plakátokon szórólapokon - kifejezetten azt állította, hogy a többi baloldali párt is jelölőszervezet.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a "jelölőszervezet" a választási törvényben rögzített kategória, és az indulót a jelölőszervezet jelöli ténylegesen, tehát a szavazólapon is szerepel a jelölt neve mellett.

Közölte, a két választókerületi választást is azért kell megismételni - a kifogástevők indítványára -, mert a jogsértés érdemben befolyásolhatta az eredményt. Utalt arra, hogy az egyik választókerületben két, míg a másikban hat voks volt a különbség a vesztes és a nyertes képviselőjelölt között.

Hajdu László az ATV Egyenes beszéd című, csütörtök esti műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a plakátjai másfél hónapja kint vannak az utcákon, de azt korábban nem sérelmezték.

Szerinte a hvb megalapozatlan és törvénytelen döntést hozott, mivel a DK a választókat nem vezette félre. Véleménye szerint a kerületi polgárok számára egyértelmű volt, hogy őt a baloldali pártok támogatják, nem csak az őt hivatalosan jelölő szervezet, a DK.

Hajdu László az ATV-nek a nap folyamán azt is elmondta, hogy az FVB-nél fellebbeznek a hvb határozatával szemben.

Hajdu László (DK) a Nemzeti Választási Iroda vasárnap éjszaka közzétett adatai szerint 43,89 százalékkal (11 294 szavazattal) nyert Pintér Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje előtt, aki 41,02 százalékot (10 556 szavazatot) szerzett. Monostori Zsolt (Jobbik) 8,97 százalékot (2308 szavazatot) kapott, míg Szilvágyi László (LMP) 6,12 százalékot (1576 szavazatot). 

MTI
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
MTI Hírfelhasználó