Magyar Nemzet: Kehi-jelentés az Ökotársról
Lezárult a Kehi vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében: a Kehi a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot.
2014. október 22. 15:01

Az Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával kapcsolatban felmerül a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja – közölte szerdán a hivatal, amely ezekben az ügyekben feljelentést tesz.

A Kehi az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vizsgálat megállapította, hogy számos esetben indokolás nélkül, utólag módosították az értékelők által adott pontszámokat úgy, hogy az befolyásolhatta a pályázók esélyeit a támogatások elnyerésére.

„A pályázati sorrend manipulálásának” következtében a támogatásoktól olyan pályázók is eleshettek, amelyek egyébként színvonalas pályázatot nyújtottak be – ismertették a vizsgálatot, amely – folytatták kommünikéjükben – azt is megállapította: a Norvég Alapot koordináló brüsszeli iroda jelezte az Ökotárs felé, hogy indokolatlanul magas azon pályázók elutasítása, amelyek egyébként magas pontszámot kapnak.

A Kehi a fentiek mellett olyan szabálytalanságokat tárt fel, mint nem támogatható költségek elszámolása, saját használatra szolgáló tárgyak beszerzése, szerződések visszadátumozása, szabálytalan költségátcsoportosítás és a megvalósítási határidő szabálytalan túllépése – sorolták. Hozzátették, előfordult az is, hogy a kedvezményezettek ugyanazon költséget több támogatási szerződés terhére is elszámolták, illetve olyan cégtől származó számlákat számoltak el, amely az adott időpontban már nem létezett.

Költségvetési csalás, hűtlen kezelés

A támogatások felhasználásával összefüggő szabálytalanságok öt esetben megalapozzák a költségvetési csalás, nyolc esetben pedig a hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúját, egyes esetekben a dokumentumok visszadátumozása miatt a magánokirat-hamisítás gyanúja is felmerül – közölték, jelezve, hogy ezekben az ügyekben a hivatal feljelentést tesz.

A Kehi megállapítása szerint a vizsgált 55 kedvezményezett közül 21 szervezet esetében egyértelmű kapcsolat volt kimutatható a kedvezményezett és valamelyik lebonyolító szervezet vezetői, munkatársai vagy a pályázatok bírálatában részt vevő külső emberek között. Az is megállapítható volt – folytatták –, hogy az Ökotárs folyamatos jelleggel, összesen mintegy százmillió forint összegben nyújtott kölcsönöket, amelyekből a Norvég Civil Támogatási Alapból támogatásban részesült kedvezményezettek is részesültek. E kölcsönök után az Ökotárs kamatot is felszámított – tették hozzá.

Tájékoztatásuk szerint a kölcsönök ügyében a Kehi által megtett feljelentés alapján jelenleg is tart a nyomozás jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt.

Akadályozták a vizsgálatot

„Az Ökotárs és a pályázatkezelésben közreműködő konzorciumi partnerei igyekeztek akadályozni a vizsgálatot. Megtagadták ugyanis azon dokumentumok (a pályázatok elbírálásával kapcsolatos jegyzőkönyvek, a bírálók listája, az értékelők által adott pontszámok, a vesztesek listája) átadását, amelyek alkalmasak lettek volna az elbírálás folyamatának nyomon követésére” – olvasható a Kehi közleményében.

Emellett valószínűsíthető – írták –, hogy a vizsgálat és a folyamatban lévő nyomozás akadályozása érdekében adatokat töröltek, illetve az elektronikus levelezés egy részét megsemmisítették. Közleményük szerint az is előfordult, hogy a szabályszerűség látszatának biztosítása érdekében egyes dokumentumokat a Kehi ellenőrzéséről tudomást szerezve utólag gyártottak le.

Eltüntetni a dokumentumokat

Ismert, a Magyar Nemzet szerdai számában arról írt, hogy még a norvég nagykövetség munkatársa is partner volt a visszadátumozásban. A lap információi szerint Móra Veronika, az Ökotárs vezetője a norvég civil pénzeket elosztó konzorcium tagjainak júniusban azt írta (A Kehi-vizsgálat indulása után), hogy „még az is felmerült az FMO (a Norvég Alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda – a szerk.) részéről, hogy minden cuccot menekítsünk be a követségre”.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Kehi jelentése részletesen bemutatja, hogyan igyekeztek az érintett alapítványok eltüntetni a terhelő adatokat. Erős Barbara, a források elosztásában ugyancsak részt vevő Demnet Alapítvány egyik vezetője azt is felveti, hogy a dossziékat vihetnék a nagykövetségre, míg a szervereket „lecsupaszítják”, és saját, külső winchesterekről dolgozhatnának, amelyeket a táskájukban hoznak-visznek mindennap.

Nun András, az Autonómia Alapítvány vezetője határozott kérést is megfogalmazott. Egy konzorciumi megbeszélés emlékeztetője szerint azt mondta: „a 2008–2011-es adatokat mind töröljük a szerverekből és a papírokat is elvisszük az irodákból, így ha kérik, sem tudjuk odaadni, mert minden az FMO-nál van”. Még arról is leveleztek, hogy a beszélgetéseiket is le kellene menteniük, s törölni azokat, „amiket nem szeretnénk, hogy őhozzájuk eljusson”.

A benyújtott pályázatok értékelése közben az egyházi kötődést kizárták, míg a pártkötődést, legalábbis egyes esetekben, nem tartották aggályosnak. Nem okozott gondot az sem, hogy olyan szervezetnek nyújtsanak támogatást, amely egyértelműen kötődik a döntéshozókhoz.

A norvég nagykövetséggel rendszeres volt a kommunikáció. Előfordult, hogy a Demnet vezetője a nagykövetség egyik munkatársával egyeztetett bizonyos dokumentum visszadátumozásáról. Egy nyári levelezés tanúsága szerint azt írta: „Itt az ellenőrzés miatt nagyon kellene már ez. A dátum legyen az első BB- (bírálóbizottsági) ülés (2013. 05. 09.) előtti egy nappal.” Polgár Tamás, a nagykövetség munkatársa válaszában még visszakérdez, hogy „Mikori legyen a dátum?”, ahogyan érdeklődik arról is, hogy „A biztonság kedvéért legyen-e egy 2013-as is?”

Emellett a Kehi vizsgálatából – a Magyar Nemzet információi szerint – az is kiderül, hogy rendszeres egyeztetés folyt a norvég nagykövetség és az Ökotárs között arról, hogy a politikai kommunikációs térben miként kell kezelni az ügyet.

MNO
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
MTI Hírfelhasználó