A norvégok külön vizsgálódnak Ökotárs-ügyben
Norvégia, mint donor, nemzetközileg elismert auditáló cégekkel ellenőrizteti a norvég alapok pénzfelhasználását. Nem akarnak a magyar vizsgálatra támaszkodni - mondta a Duna Közbeszédben Vidar Helgesen norvég EU-ügyi miniszter.
2014. október 28. 10:41

Lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében. A KEHI az Ökotárs Alapítvány vizsgálata során 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságokat, ezekben az ügyekben a hivatal feljelentést tesz. Lázár János szerdán kijelentette, hogy meghívja Magyarországra az ügyben illetékes norvég minisztert, hogy a helyzetet tisztázzák és tárgyaljanak egy új szerződés megkötéséről. A Duna Közbeszéd felkereste Vidar Helgesent, Norvégia európai ügyekért felelős miniszterét, akivel exkluzív interjút készített a Norvég Alapokat érintő kérdésekről. A miniszterrel még azelőtt beszélgettek, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozta volna.

A miniszter szerint a mostani helyzet azért alakult ki, mert a magyar kormány megsértette a Norvégia és Magyarország között megkötött szerződést a Norvég Alapok kezelésére vonatkozólag. „Amikor mi erre reagáltunk és jóhiszeműen kerestük a tárgyalásos megoldást, akkor nem jártunk sikerrel a magyar kormánynál. A magyar kormány továbbra is megsértette ezt a megállapodást, ami oda vezetett, hogy Norvégia felfüggesztette a pénzek folyósítását” – mondta Vidar Helgesen.

Magyar sajtóhírek szerint az Ökotárs Alapítvány nem megfelelően használta fel a pénzeket - például alkoholra és cigarettára is költöttek belőle -, és végig ugyanazt a 30 alapítványt támogatta a 2007-től 2013-ig terjedő időszakban. Erről Helgesen elmondta, hogy ellenőrizték a civil szervezetek operátorainak munkáját, nemcsak itthon, hanem az összes többi országban is.

„A magyar kormánynak egyébként régóta tudnia kellett, hogy éppen ebben a hónapban is egy ilyen auditálást hajtunk végre. Nekünk, mint donoroknak a felelőssége, hogy egy ilyen ellenőrzés megtörténjen. Ha pedig szabálytalanságot találunk, a legteljesebb mértékig biztosak lehetnek abban, hogy határozottan fellépünk a szabályszegések ellen” – mondta. Hozzátette: semmi okunk feltételezni azt, hogy nagyobb mértékű szabálytalanságok történtek volna, de a soron következő auditálás feltárhat bizonyítékokat arra vonatkozólag, ha ilyenek mégis történtek volna. Mi nem akarunk a magyar kormányzat által elvégzett vizsgálatra támaszkodni, hanem mi, mint donorok végeztetjük el az ellenőrzést nemzetközileg elismert auditáló cégek segítségével - hangsúlyozta.

„Abban hiszünk, hogy lesz egy alapos, aprólékos, és kritikus szemléletű auditálás, és ha szabálytalanságokat tár fel ez a vizsgálat, akkor a magyarok és a norvég adófizetők is teljesen biztosak lehetnek abban, hogy megfelelően fellépünk” – mondta Vidar Helgesen.

Lázár János korábban azt mondta: hogy a norvég kormány túl erősen reagált arra, ahogy a magyar fél lefolytatta a vizsgálatot. A norvég miniszter szerint ugyanakkor nem az átvilágításra reagáltak erőteljesen, hanem a két ország közötti kétoldalú megállapodás megszegésére. Ez képezi a további viták és események alapját. „Az év elejétől kezdve törekedtünk a békés megoldás elérésére, és arra, hogy visszatérjünk a megállapodásban foglaltakhoz, de ez nem volt lehetséges és ezt mi nagyon sajnáljuk” – mondta a Norvégia Európai Ügyekért felelős minisztere.

hirado.hu - Duna TV
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
  • Brüsszelben is elismerik: Magyarország klímabajnok
    Orbán Viktor összegezte a klímaváltozás ügyében tartott értekezlet eredményeit, illetve azokat a sikereket, amit a klímavédelmi szabályok ügyében Magyarország ért el.
  • Szijjártó: magyar-orosz űrkutatási projektek indulnak
    Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával.
  • Karácsony végül igent mondott a vb-re
    A legfontosabb budapesti fejlesztéseket vitatták meg a kormány és a Városháza képviselői a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tegnap délutáni ülésén. Az atlétikai világbajnokság körül egyetértés alakult ki, ám a szuperkórház megépítése, a Liget-projekt egyes elemei és az állatkerti biodóm megépítése körül maradtak bizonytalanságok.
MTI Hírfelhasználó