Visszavonták az internetadó javaslatát
Visszavonta a jövő évi adóváltoztatások közül internetadó javaslatát az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén a kormány kérésére. A parlamenti testület egyhangúlag hagyta jóvá az erről szóló módosító indítványt, a kérdésben nem alakult ki vita a bizottsági tagok között.
2014. november 5. 11:44

A kormány eredeti szándéka szerint a szolgáltatóknak az internetes adatforgalom alapján, minden megkezdett gigabyte után 150 forintot kellett volna fizetniük. A gazdasági bizottság ülését - Rogán Antal, a testület elnökének távollétében - Mengyi Roland fideszes alelnök vezette. Az internetadó visszavonását a kormány nevében Pankucsi Zoltán adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár kérte a bizottságtól.

A napirendi pont egyetlen felszólalója Burány Sándor volt, aki az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnökeként kért szót és kifejtette, az internet mára a szólás-, az információ- és a sajtószabadság részévé vált, így elfogadhatatlan annak bármilyen megadóztatása.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi adóváltoztatások ismertetésekor, október 21-én jelentette be az internetadó javaslatát, amely rövid időn belül valamennyi ellenzéki párt és számos civil szervezet ellenkezését váltotta ki. Az internetadó ellen október 26-án és 28-án is tömegdemonstrációt tartottak Budapesten, illetve több vidéki városban. A gazdasági bizottság a két időpont között, Rogán Antal elnök kezdeményezésére október 27-én egy olyan tartalmú módosító indítványt nyújtott be, amely felhasználónként maximalizálta volna az internetadó mértékét a szolgáltatóknak.

Orbán Viktor miniszterelnök ezt követően október 31-én adott rádiónyilatkozatában jelentette be, hogy a tervezett formában nem kívánják bevezetni az internetadót. A kormányfő kedden újságírókkal közölte, a távközlési adó kiterjesztése ellen korábban az összes érintett szolgáltató tiltakozott.

-------------------------------------------------------------

Nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság előtt a NAV elnöke

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke nem, csak Varga Árpád elnökhelyettes és kollégái jelentek meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén, amelyen az Egyesült Államok által hozott beutazási tilalom ügyét is tárgyalják.

A NAV elnökét azt követően hívták meg a bizottság ülésére, hogy neve felmerült azok között, akikkel szemben az Egyesült Államok beutazási tilalmat rendelt el. Vida Ildikó a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban elismerte, hogy több kollégájával együtt az érintettek között van.

Vadai Ágnes független képviselő, a Demokratikus Koalíció alelnöke - aki a bizottságnak nem tagja - röviddel az ülés kezdete után újságíróknak azt mondta, a testület fideszes tagjai "kitiltották" az ülésről, de kezdeményezni fogja, hogy hozzák nyilvánosságra a tanácskozás azon részének jegyzőkönyvét, amelyen a NAV-elnök és munkatarásainak kitiltási ügyét tárgyalták.

hirado.hu - MTI
  • "...a gyanúsítottat agyonlőtték"
    Jött arra valaki, gyanúsnak találták, és lelőtték. Lehet, hogy háromgyerekes, a családjáról példamutatóan gondoskodó, kollégáival kedves agysebész volt az illető, de rosszkor jött rossz helyre: a rendőrök „gyanúsítottnak” minősítették, és ártalmatlanították.
  • Politikai stabilitás mint érték
    Az SZDSZ is megtorpedózta az 1996-os világkiállítást. A szélsőséges párt akkor bebizonyítatta, hogy komoly tényező az országban, nagy kárt tud okozni neki.
MTI Hírfelhasználó