Bölcskei Gusztáv megtartotta utolsó zsinati beszámolóját
Bölcskei Gusztáv megtartotta utolsó református zsinati beszámolóját, amelyben összefoglalta az elmúlt tizennyolc év munkáját.
2014. november 13. 13:42

Bölcskei Gusztáv három hatéves cikluson keresztül volt a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, így nem választható újra az egyházban jelenleg is zajló választásokon.

Az egyházi vezető beszédében az 1997 és 2002 közötti zsinati ciklust olyan időszakként jellemezte, amelyben egy változó egyház kereste a helyét egy radikálisan változó világban. A 2003 és 2008 közötti időszakban - hangsúlyozta - kezdett a református egyház mindig csak reagáló egyházból párbeszédet kezdeményező egyházzá válni. A püspök kiemelte, hogy a most záruló ciklus a Kálvin-emlékévek jegyében telt.

MTI
  • Orbán Viktor: Nincsen cirkusz bohóc nélkül
    Az azonnali kérdések órájában Jakab Péter, Harangozó Tamás és Keresztes László Lóránt is kérdezte a miniszterelnököt.
  • Nézőpont Intézet: Karácsony jobb volt a baloldalnak, mint Márki-Zay
    A hódmezővásárhelyi polgármestert azért választották miniszterelnök-jelöltnek a baloldali törzsszavazók, mert benne látták a választási győzelem esélyét. A Nézőpont Intézet friss kutatása szerint azonban Karácsony Gergely az előválasztás kezdetén, ha minimálisan is, de közelebb volt Orbán Viktor legyőzéséhez, mint Márki-Zay Péter most.
  • Varga Mihály: Közel a megállapodás a 200 ezres minimálbérről
    A kormány elszánt arra vonatkozóan, hogy januártól 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér – nyilatkozta az M1 Híradójának a pénzügyminiszter. Varga Mihály arról is beszélt, hogy a fizetésemelés csökkentheti a munkaerőhiányt, erősítheti a fogyasztást, mindez pedig lendületben tarthatja a gazdaságot. A kérdésben heteken belül megszülethet a megállapodás.
MTI Hírfelhasználó