Johannis legyőzte Pontát
A hivatalos szavazatszámlálás hajnali részeredményei szerint Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség jelöltje nyert.
2014. november 17. 08:22

Nagyszeben szász polgármestere nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata (PSD) ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben.

Ezrek vonultak utcára Románia nagyvárosaiban az elnökválasztás urnazárásakor vasárnap este, hogy tiltakozzanak a külföldön élő románok szavazásának nem megfelelő megszervezése ellen. Tiltakozásuk ünnepléssé alakult, amikor megtudták, hogy Klaus Johannis nyerte a választásokat.

A román hírtelevíziók beszámolói szerint Bukarestben, Kolozsváron, Nagyszebenben és Iasiban is többezres tömeg vonult az utcákra, hogy a külföldi szavazóhelyiségek nyitva tartásának meghosszabbítását és a kormány lemondását követelje.

A televíziók arról is tudósítottak, hogy Párizsban és Torinóban a rendőrség könnygázzal oszlatta fel azoknak a románoknak a tömegét, akiknek több órás sorban állás után sem sikerült szavazniuk, és emiatt tiltakozásba kezdtek.

A bukaresti megmozdulás a televíziók becslése szerint húszezresre gyarapodott, miután kiderült, hogy Klaus Johannis nyert. A tömegben a megválasztott elnök is megjelent, de nem tartott beszédet.

A hírtelevíziókban megszólaló elemzők egybecsengő véleménye, hogy a Ponta-ellenes "tiltakozószavazatok" döntötték el a választást. Az eredmények általános meglepetést okoztak, hiszen a második forduló előtti utolsó felmérések is Victor Ponta jelentős előnyét mutatták.

Az elemzők szerint a választási eredményekben jelentős szerep jutott a közösségi portálokon folytatott kampánynak, amelyben Klaus Johannis támogatói sokkal aktívabbak voltak. Míg Victor Pontára az idős, kevésbé iskolázott, falusi választók szavaztak, Johannist a nagyvárosok lakói, a fiatalok és a külföldön élő román állampolgárok támogatták.

Az első részeredmények megerősítették Johannis győzelmét

A hivatalos szavazatszámlálás hétfő hajnalban közzétett első részeredményei megerősítették azt, hogy Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata (PSD) ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben.

A szavazatok 33 százalékának feldolgozása után az országos választási iroda (BEC) közölte, hogy Johannis a megszámolt voksok 55,79 százalékát szerezte meg, míg Ponta 44,2 százalékon áll.

Liviu Dragnea, a PSD főtitkára két órával a szavazóhelyiségek bezárása után közölte, hogy a párt nem hivatalos szavazatszámlálása szerint Johannis győzött 53-47 százalék arányban.

Vasile Blaga, az ACL társelnöke és kampányfőnöke szerint az ellenzék párhuzamos szavazatszámlása 90 százalékos feldolgozottságnál Johannis 54,4-45,6 arányú győzelmét jelzi.

Victor Ponta miniszterelnök már vasárnap este elismerte vereségét azzal, hogy bejelentette, telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak az elnökválasztáson elért győzelméhez.

A romániai elnökválasztás második fordulójában a szavazásra jogosult 18,3 millió választópolgár 62 százaléka szavazott. Ilyen magas arányú részvételt a 90-es évek óta nem regisztráltak a romániai elnökválasztásokon.

Victor Ponta elismerte, hogy veszített

Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjének, Nagyszeben szász nemzetiségű polgármesterének az elnökválasztáson elért győzelméhez.

Ponta a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházából való távozáskor újságíróknak adott rövid nyilatkozatban kijelentette: a népnek mindig igaza van. Hozzátette: Románia demokratikus ország, ezért elfogadja ezt az eredményt, és reméli, hogy azok is elfogadják, akik tüntetni akarnak, mert nincs okuk tiltakozni. Hangoztatta, hogy továbbra is végzi a kötelességét kormányfőként. Leszögezte, kategorikusan elutasítja annak a gondolatát, hogy lemondjon a kormány éléről addig, amíg párttársai nem kérik ezt. Hozzátette: eddig senki nem kérte tőle.

Johannis Facebook-bejegyzésben adta hírül győzelmét

Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász nemzetiségű polgármestere Facebook-bejegyzésben adta hírül támogatóinak hétfőn éjszaka, hogy győzött a romániai elnökválasztáson.

"Győztünk! Visszafoglaltuk az országunkat!" - írta a közösségi portálon az ellenzéki jelölt, röviddel azt követően, hogy ellenfele, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő nyilvánosan elismerte vereségét.

MTI
  • Alapjogokért Központ: Csak a bizonytalanság biztos
    A baloldal érdeke egyértelműen az, hogy az előválasztás komoly nézeteltérésektől mentesen, botrányok nélkül valósuljon meg, éppen ezért egyelőre egységesnek, szolidárisnak mutatkoznak, azonban a lehetséges jövőbeni konfliktusok már körvonalazódnak – fejti ki a Magyar Nemzetnek készített elemzésében Tóth Erik.
  • Burgenlandi indiánok
    A trianoni reflexek kitűnően működnek osztrák barátaink lelkületében is.
  • Hazánk a harmadik legjobban átoltott ország Európában
    – Nehéz hetek várnak ránk, ezért az sem zárható ki, hogy szükség lesz további járványügyi intézkedések bevezetésére – mondta az operatív törzs hétindító sajtótájékoztatóján Müller Cecília
MTI Hírfelhasználó