Tellúria, a ritka földfém országa
Rendkívül keveset tudunk azon írókról, akik „vásárra vitték a bőrüket” a Szovjetunióban, gondoljunk csak Szorokinra vagy Jerofejevre.
2014. november 20. 14:31

„Én arra törekszem, hogy az új regényemet úgy kezdjem el, mintha az az első könyvem lenne, de ehhez fel kell égetni a hidakat, és el kell felejteni a korábbi sikereket. Lehet, hogy műveim között ezért vannak ekkora szünetek” – jelentette ki magáról Vlagyimir Szorokin november 18-án az ELTE BTK Kari Tanácstermében.

Szorokin nyolc év után most jár ismét Magyarországon. Az Aspektus és a Gondolat Kiadó közös szervezésében megrendezett könyvbemutatón az est témafelelőse, Gecse Géza köszöntője után Böröczki Tamás, a Gondolat sorozatszerkesztője kijelentette, hogy az író regényei közül a kiadónál magyar nyelven hét kötet jelent meg, vagyis az összes – egyet leszámítva, amelyek komoly népszerűségnek örvendenek a magyar olvasók körében. Böröczki ezek után köszönetet mondott a legújabb kötet fordítását támogató Prohorov Alapítványnak, Gábor Sámuel fordítónak, valamint Valerij Platonovnak, az Orosz Kulturális Központ igazgatójának, amiért a rendezvényen a szinkrontolmácsolást biztosították.

Visszavéve a szót, Gecse Géza elmondta, hogy hazánkban rendkívül keveset tudunk azon írókról, akik „vásárra vitték a bőrüket” a Szovjetunióban, gondoljunk csak Viktor Jerofejevre, akit egy műve miatt, amely a Szovjetuniót az ottani nyilvános WC-khez hasonlította, a Szovjet Írók Szövetségből még 1979-ben azonnal kizárták. Vlagyimir Szorokin is ebbe a „kategóriába” tartozik, viszont neki nem volt akkora szerencséje, mint Viktor Jerofejevnek, hiszen Szorokinnak csak 1989-ben jelenthetett meg műve hazájában. Magyarországon őt ma posztmodern íróként tartjuk ugyan számon, viszont Oroszországban máshogy tekintenek rá, ott a népszerű irodalom része. „Mivel magyarázza ezt a teljesen más megközelítési módot?” – kérdezte Gecse.

Szorokin a különbség okaira nem talált magyarázatot, elmondta azonban, hogy ő maga sem érti, valójában miként tett szert ily népszerűségre. Véleménye szerint már harminc éve azzal foglalkozik, hogy papírra jegyzi elképzeléseit. „Az idők változtak, a fantáziákkal együtt, birodalmak dőltek össze, az írókból és olvasókból egyre több lett. Ez kötelez engem arra, hogy folytassam tevékenységemet” – tette hozzá az író.

Gecse egyetlen példát ragadott ki: első komolyabb vihart kiváltó művében, a Kékhájban Sztálin, Hitler, Hruscsov, Ribbentrop, Rosenberg és Berija kerültek egy légtérbe, s a könyv bizonyos részei miatt Oroszországban pornográfiával vádolták meg. „Miért tette ezeket az embereket egymás mellé, mi volt ezzel a célja?” – hangzott a következő kérdés.

Szorokin szerint ez a könyv valójában azzal próbálkozott meg, hogy a 20. század bűzös belsejét kifordítva, egy groteszk szemszögből bemutassa az elmúlt évtizedek iszonyatos történéseit, valamint megszabaduljon a hivatalos szovjet történetírás esztétikai fojtogatásától. A regényt leginkább tűzbe dobni kívánó olvasók mindenekelőtt a sztálinista nyugdíjasok, valamint a Putyint feltétlenül támogatók közül kerültek ki. Dühüket Szorokin szerint leginkább az váltotta ki, hogy – az ő értelmezésében – Hruscsov és Sztálin homoszexuális kapcsolatában a passzív szerepet az utóbbi játszotta. Irodalmárként egyébként ő, Szorokin a művel elégedett volt, amely mint egy tű, a társadalmat egy nagyon fájdalmas pontján szúrta meg.

Következő kérdésében Gecse az orosz mentalitásban előforduló erőszakkultuszról érdeklődött. Az író, annak ellenére, hogy – szerinte – a legkedvezőbb időszakban, az 1960-as, 1970-es években nőtt fel, még mindig érezte az azt megelőző kort, amelyben a sztálini tömegterror folyamán milliók pusztultak el. „A mi szüleink nemzedéke és az ő apáik egy tudatalatti traumát hagytak ránk, és az állami erőszak bennük élt tovább. Ez különbözőképpen nyilvánult meg. Az ember egy szenzibilis állatfajta, és ezt gyerekként nagyon erősen érzékeltem.” Megfogalmazása szerint könyveiben azért fordul elő annyi ebből, mert ez a 20. század alapvető jellegére utal. Az író családjában is voltak a sztálinizmusnak áldozatai, akárcsak csaknem valamennyi orosz családéban.

Mivel magyarázza – akkor – az író Sztálin mai töretlen népszerűségét az orosz társadalomban? – szólt Gecse Géza következő kérdése.

Szorokin erre a 19. századi költőt, Nyekraszovot idézve megjegyezte, hogy a szolgalelkű embereket – az ebekhez hasonlóan – minél jobban bántják, annál inkább talpnyalóvá válnak. A posztszovjet társadalomban megjelenő nagyon erős neobirodalmi propaganda ráadásul rákényszerít a társadalomra egy olyan képet Sztálinról, mint aki egy rendkívül elmaradott országból egy hatalmas államot volt képes felépíteni.

„Oroszországban rendkívül népszerűvé vált az eurázsiai iskola, amely képviselőnek többsége szerint a tatár örökség hozzájárult az orosz állam cementjéhez. Mennyire gondolja az író, hogy Oroszországnak eurázsiai gyökerei lennének?” – tette fel következő kérdését Gecse.

Szorokin elmondta, hogy származását tekintve ereiben a hatalmas ország különböző távoli népeinek vére csörgedezik. Valószínűsíthető, hogy rokonai között vannak volgai tatárok, sőt grúzok is, de ettől valójában független, hogy Oroszországban érzékelhető az eurázsiai gondolat előretörése, bár mindenkinek szíve joga választani, hogy melyik irányba tartana leginkább. „Személy szerint engem sokkal jobban vonz Európa, az európai kultúra” – fogalmazott, utalva arra is, hogy évente több hónapot tölt Berlinben. Ennek előzménye, hogy 1988-ban, szovjet állampolgárként Nyugat-Berlin volt az első olyan hely, ahová a Vasfüggönyön túl eljuthatott, és a városba azonnal beleszeretett, ami a mai napig tart.

Az író új regényére áttérve, Gecse elmondta, hogy a Tellúriában a jelen és jövő idejű történések pont ugyanúgy keverednek, mint a Jég-trilógiában és ezek mégsem mondanak egymásnak ellent. Az író legújabb regénye, a Tellúria szerint 21. század közepén Oroszország, Európához hasonlóan feldarabolódik ugyan, de a tellúr nevű anyag felfedezésével egy új narkotikum jelenik meg. „Honnan jött az ötlet?” – kérdezte az írót a moderátor.

Szorokin szerint a regény a jelenleg befészkelődő legmélyebb európai és oroszországi félelmekről szól. „Olyan érzésem van, hogy egy bizonyos egyensúly a világban, Európában, amely a II. világháború után kialakult, kezd most egy kicsit meginogni. Bizonyos geopolitikai, tektonikai rétegek elmozdultak, és a világ lassacskán aprózódik, feldarabolódik.” Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy ez nem történész, vagy szociológus, hanem egy művész próbálkozása, hogy kicsit bonyolultabban tekintsen a jövőn keresztül a jelenlegi európai és oroszországi elmék állapotára.

Gecse Géza a következőkben egy tanulmányra utalt, amelyben Hetényi Zsuzsa Szorokint az „orosz posztmodern” képviselőjeként jellemezte. Szorokint – ahogy elmondta – sohasem zavarta, hogy miként határozzák meg. Mindig nagy tisztelettel kezelte az irodalomtörténészeket, a szlavistákat, de együtt is érez velük, mert sokszor meg kell magyarázniuk a megmagyarázhatatlant. A posztmodernizmus manapság széles körben elterjedt kifejezés, olykor politikusokat is illetnek vele. „Van egy elvem: szeretném azt, hogy minden könyvem különbözzön a többitől. Én arra törekszem, hogy az új regényemet úgy kezdjem el, mintha az az első könyvem lenne, de ehhez fel kell égetni a hidakat, és el kell felejteni a korábbi sikereket. Lehet, hogy műveim között ezért vannak ekkora szünetek” – fejtette ki.

Utolsó kérdésében Gecse az író tervei felől érdeklődött. Szorokin válaszul elmondta, hogy jelenleg nincs semmilyen irodalmi ötlete. „Egy írónak tudni kell hallgatni, amely tulajdonképpen egy kínzó dolog, de jobb egy kicsit hallgatni, mint tehetetlenségi erőből írni egy könyvet.” Hozzátette, olyan időket élünk, amikor az események sűrűsödnek, összezsúfolódnak, és érzi, hogy közeledik a nagy forradalmak, háborúk ideje. Addig pedig „inkább hallgatok, és megvárom, mi történik” – mondta.

Rendhagyó módon az este végén elsőként nem a nézők részéről hangzott el az első kérdés, hanem Vlagyimir Szorokin érdeklődött affelől, hogy a magyar olvasók körében kik a legolvasottabb kortárs orosz szerzők.

Az egyik néző arra volt kíváncsi, hogy az író valóban olyan sötétnek, kegyetlennek, kilátástalannak látja-e a világot, amilyennek az a regényeiben megjelent. Szorokin szerint műveinek többségében megjelennek a fénysugarak, ezeket azonban az olvasónak észre kell tudnia venni. Egy barátja elmondta neki, hogy ha munka után fáradtan, a foteljébe beülve olvassa az ő prózáit, egy idő után felsóhajt, hogy mégiscsak jó élni. „Ha ennyiben hasznos ez az olvasónak, akkor nem éltem hiába.”

Egy másik néző, Tóth Tamás kérdésére válaszolva elmondta, hogy imádja a mozit, fantasztikus műfajnak tartja azt, a forgatókönyvek írása pedig kifejezetten örömmel tölti el.

Hevő Péter, Aspektus
  • Tisztifőorvos: átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció
    Magyarországon átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció, hiszen rendelkezésre kell állnia a második dózis oltóanyagnak is a már beoltottaknak - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának nyilatkozva.
  • Az amerikai Zirc
    Kevéssé ismert a város magyar büszkesége, a Zircről indult ciszterci atyák által 1956-ban alapított Our Lady of Dallas apátság, ahonnan a sajnos egyre inkább fogyatkozó magyar alapító atyák egyik kiválóságának gyászhíre indított az amerikai magyar emigráció e sikertörténetének felelevenítésére.
  • Ha megromlik a bizalom a szakembereinkkel szemben, a gonosz lélek szórakozni fog rajtunk
    Ma ünnepli születésnapját Böjte Csaba. A ferences rendi szerzetes a hirado.hu-nak adott interjúban az oltás kapcsán arra kéri az embereket, hogy bízzanak orvosainkban, szakembereinkben, hiszen, ha elromlik az autónk, akkor sem egyedül kezdjük el javítani, hanem szakemberre bízzuk.
MTI Hírfelhasználó