Répássy: Kedvezőbb forintosítás
A korábbi terveknél is olcsóbb, kedvezményesebb forinthitelt kaphatnak a devizahitelesek a Fidesz javaslata nyomán.
2014. november 22. 09:49

A forintosításról szóló törvény vitája pénteken kezdődött az Országgyűlésben. Változás az is, hogy nem lesz kötelező a forintosítás azoknak, akiknek a következő hat évben, vagyis 2020 végéig kifut a devizahitelük.

A piaci árfolyamon történő átváltás kedvező hatásai elsősorban a kamatfelárra vonatkoznak, hiszen egy szerződés esetében nem közömbös, hogy a forintra váltás után milyen kamatozású lesz a hitel. Egy módosító javaslatnak köszönhetően a kamatfelár 100 bázisponttal csökken, ami a számítások szerint kedvezőbb helyzetbe hozza a hiteleseket, mintha eleve forintban vették volna fel a kölcsönt - jelentette ki az M1 Az Este című műsorában az igazságügyért felelős államtitkár.

Répássy Róbert közölte: méltánytalannak tartja azokat a vádakat, hogy késlekedtek a devizahitelek kivezetésével. Mint mondta, a Magyar Bankszövetség a perek során húzta az időt, az ellenzék kritikák pedig figyelmen kívül hagyják, hogy a kormány már az előző négy esztendőben is több lépcsőben igyekezett segíteni a hiteleseknek. Példaként említette a végtörlesztést, az árfolyamgátat és az eszközkezelő felállítását is.

Az államtitkár kiemelte: a devizahitelezésnek az az egyik legnagyobb kockázata, hogy az árfolyamokat világgazdasági folyamatok befolyásolják, ezért törekszik a kormány arra, hogy minél hamarabb kivezesse a devizahiteleket, hiszen hosszabb távon csak ez jelenthet biztonságot a hiteleseknek.

Répássy Róbert arról is beszélt, hogy ha az elszámoltatást követően is maradnak olyan ügyfelek, akik az újraindított hitelek után sem tudják fizetni tartozásaikat, akkor az árverések elkerülése érdekében felvásárolhatják majd az érintettek lakásait, amiket kedvezményesen vehetnének bérbe.

hirado.hu - M1 Az Este
  • „Ausztria nem jön házhoz” – interjú a taxisblokádról
    Ma harminc éve zajlott le az egész országot megbénító, kis híján polgárháborús helyzetbe taszító taxisblokád. Az esemény az újkori, újszülött magyar demokrácia első komoly politikai botránya is volt.
  • Véres csütörtök
    1956. október 25-én a budapesti Kossuth téren, a Parlament előtt tizenegy óra után pár perccel elszabadult a pokol.
  • Elhunyt Bolberitz Pál
    Életének 80., áldozópapságának 55. évében, október 25-én hajnalban a XXIII. János Szeretetotthonban visszaadta lelkét Teremtőjének Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, teológus, egyetemi tanár – tájékoztatta szerkesztőségünket Depaula Flavio, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkára.
MTI Hírfelhasználó