A magyar diplomácia felveszi a kapcsolatot John McCainnel
A magyar diplomácia haladéktalanul felveszi a kapcsolatot John McCain amerikai szenátorral a budapesti amerikai nagykövet kinevezéséről szóló szenátusi szavazáskor tett kijelentéseivel kapcsolatban.
2014. december 3. 10:21

Ezt mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán ugyanakkor leszögezte, hogy a hozzászólás sajtóban nagy visszhangot kapott azon része, melyben a szenátor kemény kifejezésekkel "újfasiszta diktátor"-t emleget, a hanganyag és a leirat ismeretében egyértelműen nem a magyar miniszterelnökre utal.

A keddi washingtoni szavazást megelőzően John McCain republikánus szenátor két indulatos felszólalásban is a jelölés elutasítására szólította fel kollégáit,"totálisan alkalmatlannak" nevezve a jelöltet arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy "nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek".

John McCain azt mondta: "nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy hogy játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek" - mondta a szenátor.

Kovács Zoltán államtitkár erre a mondatra reagálva közölte azt, hogy nem a magyar miniszterelnökre utal.

McCain: Bell képtelen betölteni a neki szánt pozíciót

Tapasztalatlannak tartja és alkalmatlannak nevezte posztjára az új budapesti amerikai nagykövetet John McCain. A végszavazás előtt a republikánus szenátor azt mondta: Colleen Bellnek nincs meg a budapesti misszióvezetői poszt betöltéséhez megfelelő nyelv-, ország- és regionális ismerete.

„Ez egy nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek. Bell asszony tapasztalata nagyrészt a Gazdagok és szépek szappanopera produceri munkájára korlátozódik. Biztos vagyok abban, hogy a tévénézés fontos Magyarországon, de tény, hogy ez a jelölt teljesen képzetlen, hogy ebben az országban ezt a pozíciót betöltse” – fogalmazott.

Felszólalásában a Bloomberg hírügynökség tudósítását idézve bírálta a magyar kormányfőt nyári, Tusnádfürdőn mondott beszédéért, illetve azért, mert szerinte lebontja a demokratikus intézményeket, a külföldi civil szervezeteket külföldi hatalmak ügynökeinek tartja. „A legnagyobb probléma, hogy Orbán úr Vlagyimir Putyinhoz dörgölőzik. Nukleáris szerződést kötött, és ugyanazt azt az antidemokratikus gyakorlatot folytatja, mint példaképe, Vlagyimir Putyin” – mondta.

A szenátor a jelölt támogatása ellen szólított fel. Ennek ellenére a testület bizalmat szavazott Colleen Bellnek. A Fehér Ház szóvivője is megvédte az új budapesti nagykövet személyét.

Az új nagykövet alkalmasságáról kérdezte a Fehér Ház szóvivőjét az ABC televízió tudósítója is, hogy milyen képesítései alapján esett a választás Bellre, illetve hogy abban közrejátszott-e, hogy több százezer dollárt adott vagy segített összegyűjteni Barack Obama újraválasztási kampányára. „Bell nagykövet bírja az elnök bizalmát azzal kapcsolatban, hogy nagyszerűen fogja majd ellátni az Egyesült Államok képviseletének feladatát, és fenntartja a kormány és a magyar nép között meglévő fontos kapcsolatot. Olyan személy, aki nyilvánvalóan sikerrel szerepelt az üzleti világban, olyan személy, akiben az elnök megbízik, hogy képes lesz fenntartani a kapcsolatainkat Magyarország kormányával és népével” – hangsúlyozta.

Obama egyébként tizenkét nem hivatásos diplomatát nevezett ki adománygyűjtői érdemei alapján, többet, mint elődei.

Kiállt az Egyesült Államok új nagykövete mellett a jelenlegi budapesti ügyvivő is. André Goodfriend szerint a tapasztalatlansággal vádolt Coleen Bell kiváló ismeretekkel rendelkezik a médiában, az üzleti életben és a civil szervezetek világában. John McCain kritikájára úgy reagált: minden véleményt tiszteletben kell tartani, de nem kell mindig egyetérteni velük. Goodfriend egyébként 2016-ig Budapesten marad, Colleen Bell munkatársaként.

Colleen Bradley Bell 1967-ben született, televíziós produceri munkáján kívül több civil szervezetben vállalt szerepet, négy gyerek édesanyja. Férjével Los Angelesben él.

MTI, HírTV
MTI Hírfelhasználó