Folytatódó nyomozások
Újból a nyomozás meghosszabbítását kezdeményezte a XI. és XXII. kerületi ügyészség az újbudai sportcentrum beruházása ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészségtől.
2014. december 4. 10:40

A Molnár Gyula volt MSZP-s polgármester idején, 2010 előtt zajlott Bikás parki ingatlanügyletben a gyanú szerint az önkormányzatot több száz milliós kár érhette.

A több mint három éve ismeretlen tettes ellen a kerület fideszes vezetése által tett feljelentés alapján, hűtlen kezelés gyanújával indult büntetőeljárás határidejét már többször is meghosszabbították. Gyanúsítotti kihallgatás még nem történt, de az ügy főszereplője októberben a polgármesteri székért újra induló, ám végül elbukó Molnár Gyula volt. A szocialista politikus még 2005-ben kötött 15 éves bérleti szerződést a XI. kerületi Bikás park egy része, a hangzatos nevű Újbudai Sportcentrum hasznosítására. Az alig százmilliósra tervezett beruházást az időközben csődbe ment Uniker-Coop Kft. a háromszorosára duzzasztotta.

Molnár Gyula a XI. kerületi önkormányzat 2011-es feljelentése szerint képviselő-testületi felhatalmazás nélkül, a megemelt beruházási érték száz százalékára vállalt garanciát úgy, hogy az önkormányzati ingatlanra 300 milliós jelzálogot jegyeztek be. A fideszes vezetés végül 120 millió forintért kivásárolta a cég 240 milliós tartozását, a tényleges kár azonban elérheti a teljes összeget.

Molnár Gyula egy másik eljárásban szintén érintett lehet. Nemrég a lap megírta: 2015. február 15-ig hosszabbították meg az Újbuda Torna Club (ÚTC) gazdálkodásával kapcsolatban hűtlen kezelés miatt zajló nyomozás határidejét. A 2011-re csődbe vitt sportegyesület elnöke Molnár volt, és szintén több száz milliós kár érhette az önkormányzatot. Gyanúsított még nincs, de bizonyító erejű lehet az a 2010. július 7-én, polgármesteri fejléces papírra írt, lapunkban nyilvánosságra hozott levél, amelyben Molnár Gyula utasította a XI. kerületi önkormányzat akkori pénzügyi és költségvetési igazgatóját, hogy – akár jogsértés árán is – ötvenmillió forintot utaljon át az ÚTC részére.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint Erzsébetváros 2010 előtti ingatlanértékesítési ügyeiben a napokban szintén meghosszabbították a nyomozást, 2015. április elsejéig. Az eredetiHunvald-ügy kirobbanása után évekkel a VII. kerület fideszes vezetői tettek feljelentést kéttucatnyi ingatlan, köztük az Almássy téri szabadidőközpont áron aluli eladása miatt.

Huszonhat ingatlanügyletből csak két eladásnál volt szerződésszerű teljesítés – derült ki az ingatlanügyletek utólagos önkormányzati ellenőrzéséből. A dokumentum szerint lebontott házak, üres telkek, megszüntetett lakások sora bizonyítja, hogy Hunvald György jogerősen eddig egy évre elítélt volt szocialista polgármester, az MSZP–SZDSZ-es vezetés idején összesen 24 lakóépület és két másik ingatlan áron aluli eladásával 337 lakás és 69 üzlethelyiség „veszett el” a VII. kerületben 2002 és 2006 között.

Magyar Nemzet
  • Az EU be akar hozni 34 millió migránst
    Az Európai Bizottság bevándorlási javaslata a legkendőzetlenebbül tárja fel, hogy 34 millió migránsnak adnának lakást, segélyt, állampolgárságot.
  • Magyar fegyvergyár - műszaki világcsúcson
    Magyarország mindenkor képes legyen saját fegyvert gyártó kapacitás működtetésére, mert ez szuverenitási kritérium is.
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
MTI Hírfelhasználó