Hol lehet az MSZP 150 millió forintnyi aranya?
Rejtélyes módon tűnt el 17 kilogramm arany az MSZP körül a kilencvenes évek végén – erről írt a Figyelő című hetilapban Ungváry Krisztián történész.
2014. december 4. 22:05

Úgy tudja, hogy az MSZMP még 1987-ben kapott mai értéken több mint 150 millió forintnyi aranyérmét, amely később az MNB-hez került, majd a ’90-es évek végén egy, az MSZP által megbízott ügyvéd vette fel. Az ügyet kirobbantó történész szerint az eset ismét a pártfinanszírozás problémáira utalhat.

Hova tűnt az MSZP aranya? – ezt kérdezi legújabb számának címoldalán a Figyelő. A hetilapban megjelent írás szerint 17 kilogramm színarany tűnt el az MSZP körül a kilencvenes évek végén, melynek mai értéke nagyjából 150-160 millió forint.

A cikket Ungváry Krisztián történész írta, aki a Híradónak úgy fogalmazott, a történet rendkívül homályos: az egész 1987-ben kezdődött, amikor egy rejtélyes férfi Párizsban átadott 4500 darab színarany pénzérmét az MSZMP részére. A párt ezeket letétként a Magyar Nemzeti Bankban helyezte el.

A Magyar Szocialista Munkáspárt vagyonának örököse az MSZP lett, a párt rendszerváltáskor felvett vagyonleltárában viszont ez a tétel mégsem szerepelt. Egy 1991-ben megjelent cikkben azonban az MSZP elismerte az arany létezését. A Népszabadságnak a párt akkori gazdasági vezetője elmondta, hogy az érmék átadására 1987 júniusában került sor. Az Állami Pénzverő pedig akkor a 4500 darab érmét, 20 millió 250 ezer forintra értékelte.

Ungváry Krisztián úgy fogalmazott: 1998-ban az MSZP egyik fontos bizalmi ügyvédje, Éliás András felvette az aranyletétet a szocialisták megbízásából. Azóta pedig senki nem tud róla semmit. A történész szerint a tulajdonosnak, vagyis az MSZP-nek kellene tisztáznia, hogy mi történt az arannyal 1998 után. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: úgy véli, ez az ügy csak a jéghegy csúcsa, mert szerinte a pártfinanszírozás egy régóta problémás kérdés.

„Ebben a konkrét ügyben annak van teendője, aki ezt letétbe adta: az a Magyar Szocialista Párt. Azonban hangsúlyoznám azt is, hogy itt az egyedi ügyön messze túlmutató jelentőségű dologról van szó, önmagában a pártfinanszírozásról, mint problémáról, ami mint tudjuk, számos sebből vérzik, és ez csak az egyik” – állapította meg a történész.

A Híradó megkérdezte az MSZP budapesti elnökét, van-e tudomásuk az arany sorsáról. Kunhalmi Ágnes elmondta: ő személyesen semmit nem tud róla.

„Én nem tudok erről semmit, én magam 82-ben születtem, de ez még nem jelent semmit, csupán annyit, hogy nem olvastam sem a Figyelőnek, sem a HVG-nek az erre vonatkozó írását. Természetesen forduljanak a párthoz, a párt sajtóosztályához, és amennyiben erről a pártnak van közlendője, azt közölni fogják a Magyar Televízióval is” – fogalmazott a budapesti elnök.

A Híradó megkereste az MSZP sajtóosztályát, ahonnan a következő válasz érkezett: „a pártnál dolgozó politikusok, munkatársak egyike sem rendelkezik az üggyel kapcsolatos információkkal, ezért tájékoztatást sajnos nem tudunk adni a témában”.

M1 - Híradó