A Krímre vonatkozó szankciókat jelentett be Obama
Áruk, technológiák és szolgáltatások exportjának tilalmát jelentette be az Oroszország által Ukrajnától egyoldalúan elcsatolt Krím félszigetre vonatkozóan pénteken az amerikai elnök, aki egyúttal felszólította Moszkvát, hogy szüntesse meg a terület feletti fennhatóságát.
2014. december 20. 09:00

Barack Obama közölte: felhatalmazta a pénzügyminisztériumot, hogy foganatosítson büntetőintézkedéseket Krímben tevékenykedő személyek és cégek ellen.

A tárca 24 ukrán és orosz személyt, valamint több vállalatot sújtott szankciókkal az Ukrajna destabilizálásában játszott szerepe miatt. Köztük van a Konsztantiny Malofejev tulajdonában lévő Marshall Capital Partners, egy orosz befektetőcsoport. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint Malofejev anyagi támogatást nyújt a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadároknak. Ugyancsak büntetőintézkedéseket foganatosítottak az Éjjeli farkasok nevű motoros csoporttal szemben, amelynek tagjai csatlakoztak a biztonsági erőkhöz a Krím félszigeten, miután a területet Oroszország elcsatolta.

Közleményében az elnök úgy fogalmazott, hogy a szankciókról szóló döntésének célja világos helyzetet teremteni a régióban működő amerikai vállalatok számára és megerősíteni, hogy az Egyesült Államok nem fogadja el a Krím bekebelezését.

Az Európai Unió csütörtökön fogadott el a félszigetre vonatkozó újabb büntetőintézkedéseket. 

hirado.hu - MTI
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó