Angyalváró ünnepség a parajdi sóbányában
A Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában, amelyen mintegy 2600 gyereket láttak vendégül. A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki szaloncukrot vitt a gyerekeknek.
2014. december 20. 15:26

A sóbányában összegyűlt mintegy 2600 gyermek ujjongva fogadta a szaloncukrot és a Baptista Szeretetszolgálat cipősdobozokba csomagolt ajándékait, valamint hallgatta a csíkszeredai Role együttes által előadott karácsonyi dalokat.

"Adventkor az a legszebb ha olyan gyermekekre gondolunk, akiknek az év során nem sok ajándék jut. Megpróbáltunk egy kis örömöt, ajándékot hozni" - nyilatkozta a közmédiának a rendezvény után Herczegh Anita. Hozzátette, amikor az ember először tesz látogatást a Szent Ferenc Alapítvány valamely otthonában, a szíve szerint hazavinné az ott nevelkedő gyermekeket. "Jó látni, hogy Böjte Csaba otthonaiban melegséget, szeretetet, figyelmet kapnak." Csaba testvér elmesélte, hogy honnan fogadta be a gyerekeket, milyen körülmények között éltek. "Évek múlva egészséges, életre való, boldog emberként találkozom velük" - mesélte az otthonokban nevelkedő gyermekhez fűződő élményeit Herczegh Anita.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke az MTI-nek elmondta, immár kilencedik éve hozzák a cipősdoboz-ajándékokat a Böjte Csaba otthonaiban nevelkedő gyermekeknek a Székelyudvarhelyhez közeli Parajdra. Hozzátette, örömmel tapasztalják, hogy egyre inkább mozgalommá válik a cipősdoboz-ajándék készítése, adományozása Magyarországon. Hozzátette, a budapesti Deák téren felépített "cipősdobozvárból" futószalag viszi az ajándékokat az ottani raktárba, ahonnan naponta négyszer kell elszállítani a dobozokat. A szervezés ellenére az elmúlt napokban sorba kellett állniuk az ajándékozóknak. Hozzátette, idén mintegy 50 ezer ajándékdobozt gyűjtenek be és adnak át.

A parajdi rendezvényen betegsége miatt nem vehetett részt Böjte Csaba. "Imádkozunk, hogy mielőbb meggyógyuljon, mert nagy szükségünk van rá" - jelentette ki Kovács Ágnes főszervező. A Bihar megyei székelyhídi gyermekotthon vezetője az MTI-nek elmondta, a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő gyermekek mellett tíz közeli plébánia gyermek hívei is meghívást kaptak az angyalváróra.

A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány 84 erdélyi gyermekotthonában mintegy 2400 árva, vagy nehéz sorsú gyermek nevelkedik. 

hirado.hu - MTI
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó