Sinen van a Stadler
Tizenkilencmilliárdos árbevétellel számol a Stadler Magyarország vasúti járműgyártó, amely a MÁV és a GYSEV számára szeptemberig összesen 48 motorvonatot készít el.
2015. január 4. 09:19

A Stadler Magyarország vasútijármű-gyártó szolnoki üzemében több mint négyszázan dolgoznak a kocsiszekrények összeállításán, a szakemberek nagy részét a Stadler és a helyi gépipari szakközépiskola közösen képezi.


Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: 2013-ban nyerték meg a két magyarországi vasúttársaság, a MÁV és a GYSEV közös, közbeszerzési eljárását. A MÁV 42, a GYSEV pedig 6 darab, olyan motorvonatot rendelt, amelyből korábban a két vasútnál összesen 64 már üzemben volt.

Az Európai Uniós források zárása miatt 2015 szeptemberéig a Stadler Magyarországnak mind a 48 járművet le kell szállítania, és a motorvonatoknak forgalomba kell állniuk. Dunai Zoltán arról tájékoztatott, hogy a szerződés ütemezéséhez képest jelenleg jól állnak, hiszen a MÁV-nél már hét, a GYSEV-nél pedig három motorvonat már utasokat szállít.

A megfelelően képzett munkaerővel kapcsolatban az ügyvezető igazgató elmondta: a szolnoki gyár alumínium kocsitest gyártással, hegesztéssel, festéssel, fényezéssel foglalkozik. A dolgozók legnagyobb része szakképzett, szakoklevéllel rendelkező munkaerő. Az egyébként Európában hiányszakmának számító alumíniumhegesztők képzésére hosszú távú keret-megállapodást kötöttek a szolnoki gépipari szakközépiskolával. Közös oktatási programban, a Stadler Magyarország gépparkjának felhasználásával és a szakközépiskola oktatói gárdájának felhasználásával képzik a munkaerőt.

Dunai Zoltán úgy véli, 2015 a gazdaság számára feszített, nehéz év lesz, s ez a társaság számára azt jelenti, hogy rendkívül költséghatékonyan kell gazdálkodniuk, nagy hangsúlyt kapnak a harmadik piaci megrendelések, át kell gondolniuk a szponzori együttműködési keretüket. Az ügyvezető igazgató ugyanakkor optimizmussal tekint az idei évre, mert a gyár kapacitása a meglévő rendelésekkel 80-85 százalékban le van kötve. A cég idén 19 milliárd forintos árbevétellel számol.

Az elsődleges feladat a gyár stabilizálása, és rendelésállománnyal történő ellátása, hangsúlyozta Dunai Zoltán. Hozzátette: emellett azonban a fejlesztések nem csak a távlati terveik között szerepelnek, hanem a 2015-ös elképzelésekben is. Tárgyalások folynak a városi vezetéssel a Stadler által az ipari parkban használt földterület megnöveléséről, ahová különböző kiszolgáló egységeket terveznek telepíteni, s néhány tíz fővel a munkaerő létszámot is igyekeznek majd megnövelni.

hirado.hu - Kossuth Rádió, 180 perc
MTI Hírfelhasználó