Újabb áldozat Párizsban
Lövöldözés volt csütörtök reggel Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban, de egyelőre nem tudni, hogy van-e köze az előző napi vérengzéshez. A tűzharcban egy rendőrnő meghalt, egy utcaseprő pedig életveszélyesen megsebesült.
Utoljára frissítve: 2015. január 8. 13:23
2015. január 8. 12:40

A tájékoztatás szerint a rendőrnő egy közlekedési baleset miatt érkezett a helyszínre, mielőtt a merénylő reggel 7 óra 15 perc körül egy automata fegyverrel tüzet nyitott rá. Az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy a két, válságos állapotban lévő sebesült közül a rendőrnő a délelőtt folyamán életét vesztette.

Egy szemtanú beszámolója szerint az elkövető, aki sötét ruhát viselt, de nem fedte el arcát, futva menekült el a helyszínről.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a támadás után azonnal a helyszínre sietett. Tájékoztatása szerint a tettest egyelőre nem sikerült kézre keríteni.

A bűncselekmény elkövetésével korábban egy 1962-ben született férfit gyanúsítottak, akit őrizetbe is vettek, később azonban kiderült, hogy nem ő áll a támadás mögött.

Cazeneuve körültekintésre intette azokat, akik rögvest kapcsolatot véltek a szerdai vérengzés és a csütörtök reggeli lövöldözés között.

Szerdán a Charle Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségét terrortámadás érte, amelyben tizenketten meghaltak. A francia rendőrség a két elkövető ellen hajtóvadászatot folytat, amelyet csütörtök délre Franciaország északi részére szűkített, miután egy benzinkutas felismerte a két terroristát.

Muzulmán célpontok elleni kisebb támadások Franciaországban

Három kisebb támadás is ért muzulmán célpontokat csütörtökön Franciaországban. Áldozatok nincsenek.

Robbanás rázkódtatott meg csütörtök reggel egy kelet-franciaországi éttermet. Az eset Villefranche-sur-Saone városában történt egy kebabot készítő vendéglátó helyen, amelynek közelében egy mecset is áll.

Francia igazságügyi források csütörtökön arról is beszámoltak, hogy gránátot dobtak egy mecsetre a Franciaország nyugati részén fekvő Mans-ban, valamint két lövést adtak le egy muzulmán imahelyre a déli Port-la Novelle-ben.

A hatóságok nem hozták összefüggésbe a támadásokat a szerdai párizsi, iszlám terroristák által egy vicclap szerkesztősége ellen elkövetett, 12 ember halálát okozó vérengzéssel.

Több embert őrizetbe vettek a párizsi terrorcselekmény ügyében

Őrizetbe vettek hét embert csütörtökre virradóan Franciaországban a Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni szerdai terrorista támadással kapcsolatban - közölte Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter az Europe 1 rádiónak adott nyilatkozatában.

Egy meg nem nevezett igazságügyi forrás azt mondta az AFP francia hírügynökségnek, hogy a hét őrizetbe vett ember a terrortámadás elkövetésével gyanúsított, szökésben lévő Kouachi fivérek ismeretségi körébe tartozik, és nők is vannak közöttük.

A korábban a támadásban részvétellel meggyanúsított harmadik férfi, a 18 éves Hamyd Mourad is rendőrségi őrizetben van - miután jelentkezett a rendőrségen -, de nem indítottak ellene eljárást. Az I-télé csatorna értesülése szerint azért jelentkezett a hatóságnál, mert megtudta, ő is gyanúsított, ezért tisztázni akarta magát, és diáktársai tanúsítják, hogy a merénylet idején iskolában volt.

hirado.hu - MTI nyomán
  • Sokan csatlakoztak a szélsőség elleni petícióhoz
    A szemkilövető hazugságpolitikus és politikai kiszolgálója elleni Stop! petícióhoz már több mint 400 ezer polgár csatlakozott. A közrádióban nyilatkozó Hollik István szerint a Demokratikus Koalíció elnöke "egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot".
  • Háború a nemzetállamok ellen
    Az internethasználók több mint negyven százaléka kezeli a platformot. Zuckerberg úr tehát moshatja kezeit: rajta igazán semmi nem múlik – vagy talán éppen majdnem minden?
  • Hazudtak, akik a CEU bezárásával kampányoltak
    Orbán Viktor kormányfő úgy fogalmazott: "Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádor utcában." "Évek óta azt hallom a liberális politikusoktól és az őket támogató médiumoktól, hogy a magyar kormány bezáratta, és elüldözte az egyetemet Budapestről" - jegyezte meg.
MTI Hírfelhasználó