"Az ország külpolitikai cselekvőképessége forog kockán"
Az az ország, ahol a korrupció intézményesül, nagyon könnyen zsarolhatóvá válik a külpolitikai színtéren, így könnyedén elveszítheti külpolitikai cselekvőképességét. „Ez forog jelenleg kockán” – mondta a 180 percben Schiffer András, az LMP társelnöke. A politikus az André Goodfriend amerikai ügyvivővel folytatott tárgyalásáról azt mondta, tulajdonképpen választ kapott a kérdéseire.
2015. január 8. 15:16

Százszázalékosan nem vált egyértelművé, hogy az Amerikából kitiltott magyar személyek nem követtek el bűncselekményeket, de azt André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője világossá tette, hogy konkrét személyt konkrét bűncselekménnyel nem vádolt meg – mondta a 180 percben Schiffer András, az LMP társelnöke. A politikus annak kapcsán nyilatkozott a Kossuth Rádióban, hogy szerdán őt és a párt másik társelnökét, Szél Bernadettet fogadta hivatalában az amerikai ügyvivő.

Mint ahogy Schiffer András elmondta, úgy is meg lehet sérteni a kitiltásra alapot adó elnöki proklamáció rendelkezéseit, hogy az a magyar jog szerint nem bűncselekmény. A politikus szerint tehát a november elején az ügyvivőnek küldött levelére többé-kevésbé választ kapott. Schiffer András arra is kitért, hogy az amerikai ügyvivővel folytatott „hosszú és tulajdonképpen kötetlen” beszélgetésen konkrét ügyek és nevek nem kerültek szóba.

Bár úgy tűnik, hogy az amerikaiak konkrét kitiltott személyekre vonatkozó, konkrét bűncselekményre utaló információt nem adtak át a magyar szerveknek, Magyarország nem dőlhet hátra. Függetlenül az Egyesült Államok álláspontjától, jó néhány ügy kivizsgálatlan. Érthetetlen, hogy például a NAV-vizsgálóbizottságot miért szabotálja az igazságügyi bizottság, illetve a kétharmados parlamenti kormánytöbbség. Az szintén érthetetlen, miért húzódik az ügyészségi nyomozás az úgynevezett Horváth-féle zöld dosszié ügyében – mondta a politikus.

Schiffer András hangoztatta, egy olyan ország, ahol a korrupció intézményesül, nagyon könnyen zsarolhatóvá válik a külpolitikai színtéren, így könnyedén elveszítheti külpolitikai cselekvőképességét. „Ez forog jelenleg kockán” – jelentette ki.

Az LMP társelnöke szerint a kitiltási ügyben a jelen helyzetben az lenne a kívánatos, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Egyesült Államokból kitiltott elnöke, Vida Ildikó beadja amerikai vízumkérelmét. A hatósági vezető – akinek az októberi produkciója miatt egyébként távoznia kellene a hivatalából – ezzel nagyban segítené a saját hazáját is abban, hogy tisztábban lásson az ügyben – mondta Schiffer András. A vízumkérelem beadása után az amerikai jog alapján van rá esély, hogy pontosan kiderüljön, mi a vele szembeni aggály.

Schiffer András szerint a magyar miniszterelnöknek megvannak a magyar jog alapján azok a törvényes eszközei, amelyekkel ki tudja deríteni, hogy a magyar hivatalos személyek közül kik a kitiltottak és milyen indokolást kaptak az amerikai követségtől. Ennek tisztázása a magyar kormányfőnek kutya kötelessége – mondta az ellenzéki képviselő.

Az LMP-s társelnökök az ügyvivővel beszéltek arról is, hogy pártjuk erős kritikával illeti az Amerika és az Európai Unió között tervezett szabadkereskedelmi megállapodást. André Goodfriend nagyon pragmatikusan viszonyult a kérdéshez, hangoztatta, hogy az ügyben jelenleg még tárgyalások vannak. Az LMP szerint azonban probléma, hogy ez a tárgyalássorozat nem átlátható, a civil szervezetek kevéssé vannak bevonva. Külön probléma, hogy a nagyvállalatok nagyobb befolyást és betekintést kapnak a folyamatba, mint a különféle állampolgári szervezetek. Az ügyvivő készségét fejezte ki aziránt, hogy ők maguk is hajlandóak Magyarországon konzultálni civil szervezetekkel, pártokkal – mondta Schiffer András. Hozzátette: jelenleg semmi olyat nem lát, amiben Magyarország nyerhetne a szabadkereskedelmi paktumon.

MTI nyomán
  • Cél: hazai tulajdoni fölény az élelmiszerláncban
    A pandémia következtében mára meghaladottá vált a régi dogma az ellátási és beszállítói láncok nemzetközivé tételéről, és a világ országai elkezdtek az önellátás képességére törekedni.
  • Szükség van a migrációt kezelő fegyveres szervezetre
    Bakondi György azt mondta: a jelenleginél szélesebb körben - intézményesített formában - tervezik bevonni a védekezésbe a polgárőrséget is. Ennek tart az előkészítése - közölte.
  • Magyarország nem fordulhat vissza
    Orbán Viktor kifejtette: a Magyarország előre megy, nem hátra mondatban benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt, az országot "kivéreztették és tönkretették". De "nagyon kemény munkával 12 év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította" - mutatott rá.
MTI Hírfelhasználó