Pontosan tudni, honnan támadható a Parlament
Egy-egy magas rangú külföldi politikus érkezése komoly feladatot jelent a biztonságiaknak, még úgy is, hogy Budapest belvárosa nagy meglepetéseket már nem okozhat számukra – erről is beszélt a Kossuth Rádióban Tarjányi Péter biztonsági szakértő.
2015. február 7. 15:21

Diplomáciai csúcsforgalom van februárban Budapesten. Angela Merkel, német kancellár már itt volt, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig hamarosan érkezik. Ezek a látogatások nem csak a politikusok, hanem a biztonsági szakemberek számára is nagyjelentőségűek. A diplomáciai utakat, azok programját már jóval előbb megtervezik.  Tarjányi Péter biztonsági szakértő azt mondta, a külföldi védett vezetők stábja már hónapokkal az érkezés előtt jelzi az igényeit, illetve, hogy a politikus milyen rendezvényeken akar részt venni.

Egy-egy magas rangú külföldi politikus érkezése, közlekedési szempontból biztosan felborítja adott város lakóinak az életét. Az is előfordulhat, hogy a biztonságiak magánlakásokat vizsgálnak át. Ha egy ingatlan biztonsági szempontból kockázatos helyen van, egy-egy rendezvény alkalmával megkérhetik a lakókat, hogy otthonukba engedjék be a biztonságiakat. Adott esetben azzal is megelégedhetnek a politikusokra vigyázó szakemberek, ha az adott lakásban egyetlen ablak sem marad nyitva a biztosított esemény idején – mondta Tarjányi Péter.

Budapest belvárosa a magyar szakemberek számára nagy újdonságokat már nem tartogat, az elmúlt húsz évben volt alkalmuk felmérni a kockázatos pontokat, a mesterlövészek például jól tudják, hogy a Parlamentet mely épületekből fenyegethetné támadó. Figyelembe véve az átépítéseket, ezeket az adatokat évente pontosítják – tette hozzá szakértő.

Az elmúlt hónapok világpolitikai történései, a terrorveszély fokozódása is indokolhatja például, hogy a belvárosban akár alacsonyan szálló helikopterek kísérjék egy-egy védett személy autókonvoját. Tarjányi Péter hozzátette, városi környezetben, minél magasabban repül egy helikopter, annál könnyebb célpontot jelent.

A legkomolyabb védelmet az amerikai elnök, az orosz államfő, a pápa és az izraeli miniszterelnök kapja. Látogatásuk előtt kiemelten ellenőrzik a használni tervezett útvonalakat, lehegesztik a csatornafedeleket, áttekintik a rendezvények vendéglistáját, ellenőrzik a meghívottak előéletét, és a névsorban szereplő személyek családjáról is tájékozódhatnak.

Az autókonvojjal gyakran halad olyan jármű, amely zavarja a rádiófrekvenciákat, így mobiltelefonálni sem lehet a közelben.

Tarjányi Péter megjegyezte, a csúcsvezetők mindig saját gépjárművekkel érkeznek, sőt, Vlagyimir Putyin orosz elnök, ha külföldön alszik, még az ételei alapanyagát is maga hozza, akárcsak az ágyneműjét.

Putyin február 17-én érkezik Budapestre, és csakúgy, mint Angela Merkel, ő is néhány órát tölt Magyarországon. Az orosz elnök legutóbb 2006-ban járt Magyarországon – akkori látogatásának biztonsági költségei 60 millió forintot tettek ki. Kilenc éve ötszáz fős delegáció kísérte az orosz államfőt, akiket három repülőgép szállított. Az elnök pedig saját páncélozott autóját és negyvenfős testőrségét is magával hozta Budapestre. 

hirado.hu - Kossuth Rádió
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
MTI Hírfelhasználó