Fellobbanó politikai düh Frankfurtban
Lángoló gumikerekek, olasz tüntetők, megértő bankár. Helyszíni beszámoló Frankfurtból, ahol ma adták át az Európai Központi Bank új székházát. A csúnya épület pedig jó ok volt arra, hogy akár Rómából is több százan utazzanak fel a hesseni városba törni-zúzni.
2015. március 18. 18:32

A keddi frankfurti újságok még csak közlekedési korlátozásról írtak, és legfeljebb az volt fontos, hogy melyik villamos nem jár majd a szerdai tüntetések miatt. Mára azonban a közlekedési korlátozás többletjelentést nyert: az Európai Központi Bank frankfurti épületénél rendőrautók lángolnak, baloldali tüntetők símaszkban kövekkel dobálják a rendőröket, boltok ablakait törik be. Ugyan a biznisz fővárosában még ilyenkor sem áll meg az üzlet, és a csatatérre perecárusok költöztek, elvégre rendőr és anarchista egyaránt megéhezhet. De tény, hogy közlekedési káosz is van: a buszok, villamosok nem járnak, a metrók sem állnak meg mindenütt, így aki nem kelt fel idejében, nem tudott bejutni az igazán „háborús övezetbe”, az Európai Központi Bank közelébe.

Hogy hatalmas tüntetések fogják kísérni az Európai Központi Bank új épületének átadását, sejteni lehetett. Például onnan, hogy eleve számos tüntetést jelentettek be – a fő megmozdulást, a megszorítások elleni menetet a DGB szakszervezet rendezi –, illetve Európa számos országából jelentkeztek be baloldali tüntetők. A Frankfurter Allgemeine Zeitung partiszerelvényként jellemezte az Európa és Németország különböző pontjairól a hesseni bankvárosba érkező vonatokat. Mégis, Frankfurt városa, sőt a baloldali tüntetések szervezői is megdöbbentek a mai vandalizmust látva: felgyújtott autók, lángoló gumikerekek, betört kirakatok, majdnem száz megsebesült rendőr, több mint száz őrizetbe vétel. Frankfurt belvárosában – noha az Európai Központi Bank nem teljesen a belvárosban, a többi bank közelében van, hanem kicsit kijjebb – reggel óta fekete füst gomolyog.

„Ne legyünk álszentek, lehetett tudni, hogy ez lesz” – írta a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung kiadója, Werner D’Inka. A lapkiadó szerint hiába sajnálkoznak most a szakszervezetek és a kommunista Baloldali Párt politikusai, igenis ők heccelték hetek óta a híveiket a székházmegnyitó ellen. Tény, hogy csak Rómából több száz szélsőbaloldali fiatal utazott Frankfurtba, akik már a belvárosban, jóval a bankszékház előtt elkezdték felszedni az utcaköveket. A MNO-nak nyilatkozó két olasz fiatal Rómából busszal érkezett, és eleve az volt a céljuk, „ami 2001-ben Genovában történt”. Azaz a balhé. Szerintük a mai frankfurti megmozdulás az idei G7-találkozó elleni tüntetés főpróbája. A világ hét vezető gazdasági hatalma – amely csoportnak már nem része Oroszország – idén nyáron a bajor alpesi Elmau-kastélyban, Garmisch-Partenkirchen közelében fog találkozni. Nem éppen a legkönnyebb terep a tüntetőknek.

„Mi is meg vagyunk döbbenve” – ítélte el közleményében az olasz elvtársak dühöngését a Baloldali Párt, de tény, hogy erre számítani lehetett. Ez persze nemcsak a tüntetés szervezői, de a rendőrség felé is érvényes vád. Először majdnem a bankszékház bejáratáig előreengedték a tüntetőket, majd amikor elkezdtek tombolni, érthetetlen módon a rendőrség a belvárosi szűkebb utcák felé szorította őket.

Miért a düh? A konkrét alkalom az Európai Központi Bank új épületének átadása. Az eddigi épületből, amely a belvárosban volt, és hatalmas eurójelével Frankfurt egyik szimbóluma lett, az olasz Mario Draghi vezette bank egy távolabbi, Majna-parti épületbe költözött. Ha a düh esztétikai lenne, meg is lehetne érteni, elvégre a korábbinál is csúnyább, lélektelenebb székházat kapott az Európai Központi Bank.

A tüntetők dühe azonban inkább politikai. A megszorító politikát azonosítják Mario Draghiékkal, noha az olasz közgazdász sokban éppen Angela Merkel ellentéte. Például a német kormánynak és a szintén Frankfurtban székelő német jegybanknak egyáltalán nem tetszik, ahogy Draghi európai államkötvényeket vásárol fel, mesterségesen biztosítva így számos eurózóna-tagállam likviditását. A német közgazdászok a még ortodoxabb megoldások hívei lennének.

A tüntetők azonban nem bajlódnak ilyen nüanszokkal, ugyanis eleve a bankrendszert, a kapitalizmust utasítják el, azaz Mario Draghi nem tud annyi államkötvényt felvásárolni, hogy elnyerhesse a tetszésüket. A tüntetők üzenete ugyanis nem tűr kompromisszumot. „A kapitalizmus öl” – ahogy az egyik balos aktivista felmászva az egyik felhőkarcolóra üzente egy óriási molinón. A rendőrség könyörgött neki persze, hogy jöjjön le – elvégre éppen a legveszélyesebb épületet, a frankfurti Skypert sikerült kiválasztania, ahonnan nagyon könnyű leesni. A rendőrség még abba is belement volna, hogy az aktivista egy másik, kevésbé veszélyes épületre másszon át – de ebben sem született kompromisszum. Szerencsére végül nem történt baleset.

Míg a rendőrség szerint öt-hatezer, többségében símaszkos anarchista randalírozott a banképület környékén, a belváros szívében a szakszervezetek felhívására tíz-húszezer ember jelent meg. Itt egyelőre békés a hangulat, bár nem tudni, meddig, mert a tüntetők egy része a földön ül, sátrakat vert fel, és addig nem hajlandó elmenni, „ameddig az Európai Központi Bank nem változtat a politikáján”, ahogy az egyik résztvevő mondta az MNO-nak. Ez pedig egyhamar nem fog bekövetkezni.

Az egyik főszónok Naomi Klein, kanadai globalizációkritikus aktivista, újságíró volt, aki szerint „a bankárok nem autókat, hanem az egész földgolyót gyújtják fel”. Majd elkezdett a klímaváltozásról beszélni, amely vélhetően szintén fontos téma, de talán az Európai Központi Banknak mégsincs sok köze hozzá. Ráadásul az égett gumi sem tesz jót a levegőnek. „Ti vagytok az igazi vandálok” – ordította a frankfurti bankároknak címezve, akik közül sokan éppen ez idő tájt jönnek ki egyenöltönyükben, egyenfrizurájukkal a belvárosi banképületekből.

Sahra Wagenknecht, a kommunista Baloldali Párt frakcióvezető-helyettese szerint „ma Európát nem a nép, hanem a bankok uralják”. A tinédzserként még Walter Ulbricht NDK-s pártfőtitkárba szerelmes marxista filozófus az erőszakot elutasítja, „de a dühöt meg lehet érteni”.

Hasonlóan megértően nyilatkozott – és ez talán még meglepőbb – a Deutsche Bank vezérigazgatója, Anshu Jain is, aki ugyan nem a tüntetés szónokaként, hanem a tüntetéstől nem messze lévő irodájából mondta, hogy „a második világháború óta nem volt ekkora a munkanélküliség, és természetes, ha az embereknek elegük van”.

Mario Draghi azonban másképp látja. Az 1,3 milliárd euróba kerülő új EKB-székház avatásán – ahova a rendőrség csak nehezen tudta beengedni a száz kiválasztott vendéget – úgy kezdte pohárköszöntőjét, hogy „ez az épület ma annak a szimbóluma, amire Európa együtt képes”. Vélhetően ő nem kritikának szánta ezt, el sem nevette magát – pedig ezzel a mondatával szélsőbalos tüntetők vagy egyszerűen a frankfurti városképért aggódó lokálpatrióták is egyetértenének. Nem véletlen, hogy kezdettől fogva Frankfurt lakossága többségében ellenezte a Majna-partra tervezett és tényleg kevéssé szép épületet. Draghi szerint azonban „nem fairek a tüntetők”, mert nem veszik észre az EKB erőfeszítéseit. És tény, hogy Draghival a szélsőbalosokon kívül talán csak Angela Merkelnek és Wolfgang Schäublénak van a legtöbb gondja, mert Berlin szerint Draghi politikai, s nem közgazdaságtani alapokon dönt, és állandóan a mediterrán országoknak kedvez.

A rendőrség nagy erőkkel van jelen az egész belvárosban, de azt mondják, hogy amíg nincs erőszak, addig nem avatkoznak be – akkor sem, ha be nem jelentett sátortáborrá alakul Frankfurt főtere. A szakszervezetek amúgy egy nagy menetre készülnek: a belvárostól a pályaudvarig vonulnak, ami annyiban mindenképp jó ötlet, hogy az teljesen ellenkező irányban van, mint az Európai Központi Bank új épülete. Ez persze annak veszélyét is jelentheti, hogy a rendbontások kiterjednek egészen a pályaudvarig, ugyanis a menetbe símaszkos emberek is beálltak. „Békés, színes tüntetést” ígér azonban a DGB szakszervezet. A rendőrségnek főleg az első jelző fontos. Persze a városban eleve reggel óta kivételes állapot uralkodik. A belvárosi iskolákból már kora délelőtt hazaküldték a gyerekeket, számos busz, villamos nem jár, úgyhogy az amúgy is forgalmas Frankfurt körül óriási dugók alakultak ki – mindez pedig az autókedvelő németek körében bizonyosan nem növeli a tüntetők népszerűségét.

A rendőröknek is elegük van már, noha a hesseni rendőrség ún. chill-out-övezeteket alakított ki, ahol a harcokban megfáradt rendőrök megpihenhetnek. Fagylalt, kávé, szendvics és Haribo-gumicukor várja itt a rend őreit.

Öt órakor aztán a tömeg egy része – amelyik nem hozott sátrat vagy megunta a földön üldögélést – elindult a pályaudvar felé, tíz-húsz ezren lehetnek, a Linkspartei és a DGB szakszervezet vörös zászlói mellett sokan görög zászlóval jöttek. Már csak azért is, mert sokan eleve görögök – a frankfurti görög kolóniából is sokan együtt vonulnak. ”Ismeri Varufakiszt? Egy igazi szupermen ő, nagyon csinos ember” – fejezte ki a Magyar Nemzet Online-nak bizakodását egy görög lány, aki Frankfurtban közgazdaságtant tanul, de láthatóan Varufakiszt nem csak szakmai okból kedveli. Varufakiszt persze nehéz lenne nem ismerni, pláne Németországban, ahol vasárnap óta arról folyik a vita, hogy 2013-ban bemutatott-e Varufakisz a német népnek vagy sem. Történt ugyanis, hogy egy zágrábi konferencián 2013-ban az akkor még csak egyszerű közgazdász azt fejtegette, hogy Görögországnak csődöt kéne jelenteni, a többi meg majd a németek gondja. És mindezt a középső ujjával nyomatékosította. Most vasárnap, amikor a német ARD esti műsorának volt vendége, Varufakisz már letagadta, hogy bemutatott volna, de aztán mégis előkerült a videó. Az új verzió: rendben, bemutatott, de nem a német népnek, hanem csak a berlini kormánynak. Amúgy a mai frankfurti tüntetés német résztvevőit kevéssé zavarta Varufakisz középő ujja: egyesek eleve molinóra nyomtatták ki az üzenetet (Varufakisz középső ujját), és azt tartották magasba. Talán még szokatlanabb volt azonban, hogy sokan Ferenc pápa kapitalizmus-kritikus mondatait tartották a magasba, holott a katolikus egyház általában nem a szélsőbaloldal kedvence.

Ugyan a füst még nem teljesen oszlott el a belvárosban, a csaták egyelőre befejeződni látszanak, és csak a szétégett autók vagy az üvegszilánkok mutatják a Majna-parthoz közel, mi zajlott délelőtt Frankfurtban. A legtöbb randalírozót – többségük amúgy olasz volt – őrizetbe vette a hesseni rendőrség, a szakszervezeti tüntetésen vonuló simaszkosok pedig egyelőre békések.

Techet Péter

MNO
  • Javuló járványügyi adatok: az oltások hatása közrejátszik
    A javuló járványügyi adatokban már az oltások hatása is közrejátszik, a vakcinák iránt egyre nő a lakosság bizalma és igénye - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
  • Nemzetközi hadgyakorlat hazánkban
    Sándor Tamás, a Magyar Honvédség Parancsnokságának különleges műveleti szemlélője kedden Budapesten, a Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a "Black Swan – Fekete Hattyú – 2021" gyakorlat egyik célja, hogy a Szolnokon kialakítandó regionális különleges műveleti parancsnokság elérje a "kezdeti műveleti képességet".
  • Az esti kijárási tilalom nem szűnik meg
    A teraszok és kerthelyiségek nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg - hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó