Legyen természetes a legalább fél évig tartó szoptatás!
Legyen természetes része az életnek az anyatejes táplálás, a csecsemők legalább fél évig tartó szoptatása, ezért a kormány azt szorgalmazza, hogy alakítsanak ki minél több olyan bababarát helyet, ahol az édesanyák nyugodt körülmények között tudják etetni gyermeküket – erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt egy csütörtöki budapesti, a témában tartott rendezvényen.
2015. március 26. 12:32

Novák Katalin a Szoptatást támogató nemzeti bizottság konferenciáján azt mondta, bár a szakemberek között egyetértés van abban, hogy az anyatej a legjobb táplálék a csecsemők számára, a szoptatást támogató szemlélet még mindig nem terjedt el mindenhol. Azt hangoztatta, hogy a szoptatás támogatásához, könnyebbé tételéhez bababarát egészségügyi intézményekre van szükség, és ezekből egyre több is van Magyarországon.

Arról is beszélt, hogy a családbarát kormányzásnak is nagy szerepe lehet a szoptatás népszerűsítésében. Példaként említette, lehetővé tették az anyák számára, hogy a gyerekük hároméves koráig otthon maradhassanak, vagy úgy dönthessenek, hogy a gyed mellett, akár részidőben, visszatérnek a munkába.

Közölte, támogatják a családbarát munkahelyek kialakítását is, hogy a kismamák számára könnyebbé tegyék a család és a munka összehangolását. Elmondta, az ezt ösztönző Családbarát munkahely pályázatra március 31-éig lehet jelentkezni.

Az 50 millió forint keretösszegű pályázatra vállalatok vagy költségvetési, közigazgatási szervek, önkormányzatok jelentkezhetnek, amelyek vállalják, hogy legalább egy éven át egy - általuk kitalált vagy már máshol működő - konkrét családbarát programot folytatnak. A program lebonyolítását a tervezett gyerekek megszületését támogató Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány segíti.

Az államtitkár egy több évtizedes megfigyelésen alapuló tanulmányt ismertetve arra hívta fel a figyelmet: a hosszabb ideig szoptatott gyerekek - azon túl, hogy az anyjukkal szorosabb érzelmi kapcsolatba kerülnek - felnőttként jobban teljesítenek az intelligenciateszteken és magasabb iskolai végzettséget szereznek.

Utalt arra, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) már az 1980-as évek végén végzett felmérésében azt állapította meg, hogy a fejlett országokban aggasztó mértékben visszaesett az anyatejes táplálás mértéke.

Jelezte ugyanakkor, hogy Magyarország a szoptatás kérdésében európai és nemzetközi összehasonlításban viszonylag jól áll. Elmondta, a szülés előtt álló anyák 95 százaléka készül szoptatásra, és - egy 2013-as védőnői felmérés szerint - minden második csecsemőt négy hónapig, minden harmadikat pedig fél évig szoptattak kizárólag anyatejjel.

Az államtitkár fontosnak nevezte a szemléletformálást, azt, hogy természetes legyen a szoptatásról, annak egészségi előnyeiről vagy éppen nehézségeiről beszélni.

Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának képviseletvezetője az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország még csak részlegesen ratifikálta a WHO-nak az anyatej-helyettesítő készítmények marketingjéről szóló kódexét. Közlése szerint ennek azért van jelentősége, mert Magyarországon az elmúlt tíz évben több mint a kétszeresére nőtt a vényre felírt tápszerre fordított összeg.

Elmondta, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár évente hárommilliárd forintot költ tápszertámogatásra, de a szoptatást támogató segédeszközökre nem adnak támogatást, pedig éppen ez segíthetné elő, hogy Magyarországon a szoptatási arány javuljon.

Véleménye szerint a szoptatási kultúra helyreállítását már az óvodákban, iskolákban és a családban kellene elkezdeni, például azzal, hogy a gyerekek ne csak cumisüveges játékbabákat lássanak.

Arra hívta fel a figyelmet, számos jó nemzetközi kampány indult már a szoptatás népszerűsítéséért, például 2007-ben Angliában, annak hatására 13 százalékkal nőtt a szoptatott csecsemők aránya; szerinte Magyarországon is hasonló programokra lenne szükség.    

MTI
  • A kormány az ország biztonságát és a gazdaságot is megvédi
    Az elhúzódó háborús helyzetben az új magyar kormány két legfontosabb feladatának az ország biztonságának és gazdaságának megvédését nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely bejelentette, hogy péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak rezsicsökkentett árú üzemanyagot, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig a kormány által nyolc területen bevezetendő extraprofit-különadó részleteiről számolt be.
  • A Kádár-rendszer feltárása nélkül nem érthetjük a jelent
    Száztíz évvel ezelőtt született Kádár János, aki hazánk XX. századi történelmének egyik legmeghatározóbb figurája lett.
  • A digitalizált világ diktatúrába torkollhat
    „Ha a mesterséges intelligenciának átadjuk a döntést, akkor valóban jöhet egy fordulat, amikor valóban már egzisztenciális fenyegetést fog jelenteni az emberi létezésre” – mondja Miklos Lukacs de Pereny.
MTI Hírfelhasználó